Erős utasforgalom májusban Ferihegyen

Erős utasforgalom májusban Ferihegyen 

A Liszt Ferenc repülőtéren több mint 1,2 millió utast fogadtak 2023 ötödik hónapjában, ez 11,7 százalékkal marad el a járvány előttitől, a légiáru mennyisége pedig nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest - írja az AIRportal.hu.
Ezért kell sajnálnunk a légitársaságokat

Ezért kell sajnálnunk a légitársaságokat 

A világjárvány éveinek elmúltával és a határok megnyílásával, a gazdasági bizonytalanságok ellenére a légitársaságok jó úton vannak a nyereséges, biztonságos, hatékony és fenntartható jövő felé – közölte Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója a szervezet Isztambulban megrendezett, 79. éves közgyűlésén, amelyről az AIRportal is írt.
Erős utasforgalommal indította az évet Ferihegy

Erős utasforgalommal indította az évet Ferihegy 

Több mint 944 ezer utast kezeltek 2023 első hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig 13 ezer tonna felett volt, de ez 17 százalékos visszaesés a tavaly januárihoz képest - írja az AIRportal.hu.
Megduplázódott tavaly a német repterek utasforgalma

Megduplázódott tavaly a német repterek utasforgalma 

Tavaly több mint duplájára nőtt a polgári repülőterek utasforgalma Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
82 százalékkal több utas a bukaresti repülőtereken

82 százalékkal több utas a bukaresti repülőtereken 

Tavaly 82 százalékkal 12 millió 610 ezerre nőtt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtér, illetve a charter járatok fogadására hivatott Aurel Vlaicu (Baneasa) légi kikötő utasforgalma a 2021-es évhez képest - közölte a két román fővárosi repülőteret kezelő állami vállalat.
Novemberben tovább nőtt az utasforgalom a frankfurti reptéren

Novemberben tovább nőtt az utasforgalom a frankfurti reptéren 

Novemberben tovább nőtt a frankfurti repülőtér utasforgalma, de még nem érte el a járvány előtti szintet - közölte kedden honlapján a reptér üzemeltetője, a Fraport AG. 
Nem érte el az 1 milliót az utasok száma novemberben Ferihegyen

Nem érte el az 1 milliót az utasok száma novemberben Ferihegyen 

Kevesebb mint egymillióan fordultak meg novemberben a Liszt Ferenc reptéren, a cargo mennyisége meghaladta a 17,6 ezer tonnát - írja az AIRportal.hu.
Már több, mint 10 milliós utasszámnál tart Ferihegy az idén

Már több, mint 10 milliós utasszámnál tart Ferihegy az idén 

Októberben újból egymillió felett volt az utasok száma a Liszt Ferenc légikikötőben, a cargo mennyisége pedig meghaladta a 17 ezer tonnát - írja az AIRportal.hu.
Jobb évet zárt a balatoni hajózás, mint tavaly

Jobb évet zárt a balatoni hajózás, mint tavaly 

A hétvégén zárult, 176. balatoni hajózási szezonban több mint kétmillióan utaztak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) járatain, nőtt az utasok száma a menetrendi hajókon és a kompon is tavaly óta - közölte az állami többségi tulajdonban lévő társaság hétfőn az MTI-vel.
Gyengülő utasforgalom a Budapest Airportnál

Gyengülő utasforgalom a Budapest Airportnál 

A szeptemberi utasforgalom a repülőtéren a gyengülés első jeleit mutatja. A korábbi nyári hónapokban, júliusban és augusztusban 81 százalék, illetve 80 százalékos visszaépülés volt tapasztalható 2019 azonos hónapjaihoz képest.

Eddig 9 millió utas fordult meg idén Ferihegyen  

Szeptemberben csaknem 1,2 millió utast regisztrált a Liszt Ferenc légikikötő, a cargo mennyisége pedig ismét meghaladta a 15 ezer tonnát - írja az AIRportal.hu.

Sokkal többen vonatoztak a Balatonhoz, mint 2019-ben 

Május közepétől szeptember közepéig majdnem 3 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz - olvasható a MÁV-Start Zrt. honlapján kedden közzétett összefoglalóban.

Csaknem annyi magyar nyaralt Horvátországban, mint 2019-ben 

A nyári hónapok mellett a szeptember is kiugró adatokat hoz a magyar küldőpiacon, ezek alapján honfitársaink horvátországi vendégéjszakáinak száma idén meghaladja majd a 3 milliót.

Négymillió utas fordult meg a nyáron Ferihegyen 

Augusztusban  folytatódott a nyári hónapokra jellemző utasszám-növekedés, 1 299 814 utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a nyári hónapokban összesen 3 802 591 utast szolgáltak ki, megközelítően annyit, mint a járvány által leginkább sújtott 2020-as évben összesen - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.

A járvány előtti szinthez közelít Ferihegy utasforgalma 

A járvány előtti utasszám 80 százalékát hozta a nyár utolsó hónapjában a Liszt Ferenc repülőtér, és a kezelt légiáru mennyisége újra 15 ezer tonna fölé került - írja az AIRportal.hu.

Növekvő utazási kedv, zavartalan forgalom a budapesti repülőtéren 

Egyre többen választják újra a repülős utazást; júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma elérte a 1 294 608 főt, amely a járvány előtti, 2019-es szint 80%-a, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig több mint 140%-os növekedést jelent - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Utazunk és kész, nem tartja vissza a magyarokat az áremelés sem 

A belföldi vendégeket nem tántorítják el az áremelések, az ötödével dráább szobaárak mellett is kitart a foglalási kedv szeptember végéig. Európában egy év alatt 350 százalékos forgalomnövekedést mért az UNWTO.

Már egymillió felett a Bahart utasszáma 

Az idei, 176. hajózási szezonban július közepéig 1 millió utast szállítottak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) személyhajói és kompjai, tavaly ezt két héttel később érte el az idén is rekordforgalomra számító társaság.

Hónapról hónapra közelíti a járvány előtti forgalmat Ferihegy 

Júniusban több mint 1,2 millióan fordultak meg a reptéren, ami a 2019-es utasforgalom 82 százalékát jelenti. 

Június: több mint 1,2 millió utas Ferihegyen  

Több mint egymillió-kétszázezer utas fordult meg 2022 hatodik hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az idei első félév forgalma már meghaladta a tavalyi egész évest. Júniusban a cargo-forgalom viszont gyengébb volt a tavalyinál - írja az AIRportal.hu.

Egymillió feletti utasszám májusban Ferihegyen 

Közel egymillió-százezer utas fordult meg 2022 ötödik hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez már csak 22 százalékkal marad el a járvány előttitől - írja az AIRportal.hu.

Budapest Airport: nőtt a forgalom, maradt a veszteség 

Annak ellenére, hogy Budapest Airport tavalyi utasforgalma 20 százalékkal, a légiáru mennyiség pedig 36 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest, a vállalat a koronavírus-járvány második évét is komoly veszteséggel zárta: a 2021-es pénzügyi évét 143 millió euró nettó árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséggel fejezte be.

Májustól harmadára eshet a varsói reptér forgalma 

Ha e hónap végéig nem sikerül megegyeznie a feleknek a lengyel légiforgalmi irányítók munkafeltételeiről, nem marad szakember a varsói körzetben, és ekkor minimálisra kellene csökkenteni a Chopin és Modlin repülőteret használó járatok számát - írja az AIRportal.hu.

Ötször jobb március az Air Balticnál, mint tavaly 

2022 márciusában a lett airBaltic légitársaság 161 100 utast szállított – csaknem ötször többet, mint az előző év azonos időszakában és 2380 járatot teljesített - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Forgalomnövekedést hozott a tavasz Ferihegyen 

Vége a borongós télnek, beköszöntött a tavasz, és ez a repülőtér utasszámain is megmutatkozik. A jó idő megérkezésével márciusban tovább nőtt az utazási kedv; 2022 harmadik hónapjának utasszáma már meghaladta a 796 000-et is. A februári utasadatokkal összehasonlítva ez közel 30%-os növekedés, míg a tavalyi év azonos időszakát nézve 1170%-kal erősödött az utasforgalom - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Hihetetlenül megugrott az utasforgalom Ferihegyen 

A februári utasforgalom több mint 1000%-os növekedést hozott az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

50 éves mélyponton a Heathrow utasforgalma 

Fél évszázada a legkisebb forgalmat bonyolította tavaly a londoni repülőtér.

A járvány előtti szint 60 százalékán az utasforgalom Ferihegyen 

750 százalékos javulást hozott a január a tavalyi év azonos időszakához képest az utasforgalomban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Tavaly 55 százalékkal nőtt a bukaresti repülőtér utasforgalma 

Tavaly 55 százalékkal, 6,914 millióra nőtt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtér utasforgalma a 2020-as évhez mérten - közölte pénteken a bukaresti repülőtereket működtető állami vállalat.

Megugrott a bukaresti reptér forgalma 

2021 első kilenc hónapjában 30 százalékkal nőtt az utasszám a bukaresti Otopeni reptéren a tavalyi év azonos időszakához képest.

Közel 640 ezer utas Ferihegyen szeptemberben 

Közel 640 ezer utast kezeltek szeptemberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig meghaladta 15 800 tonnát a múlt hónapban - írja az AIRportal.hu.

Ferihegy: közel annyi utas júliusban, mint az első félévben 

Több mint félmillió utas júliusban, újra 15 ezer tonna felett a havi légiáru mennyiség - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Nő az utasszám Ferihegyen 

Az első fél évben 603 585 utast kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Az utasforgalom jelenlegi dinamikus visszaépülése várhatóan júliusban és augusztusban is folytatódni fog.

Megugró utasszám júniusban az airBaltic-nál 

Szépen alakult a nyár első hónapjában a lettek utasforgalma.

Budapest Airport: 95 százalékkal csökkent a februári utasforgalom 

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 54 407 utast kezelt az előző hónapban, ami 95 százalékos visszaesés 2020 februárjához képest, de a teherforgalom továbbra is nő - közölte a Budapest Airport az MTI-vel csütörtökön.

Hetven százalékkal kevesebb utas volt 2020-ban az európai reptereken 

A koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások következtében tavaly összességében 70 százalékkal csökkent az érkező és induló utasok száma az európai repülőtereken, ezért számukra anyagi támogatást szeretne elérni a légikikötőket összefogó szakmai testület - írja az AIRportal.hu.

Felemás január Ferihegyen 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az utasforgalom januárban stagnált a múlt év utolsó hónapjaihoz képest, ugyanakkor az áruforgalom tovább emelkedett - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.

76 százalékkal csökkent az utasforgalom tavaly Ferihegyen 

A koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves utasforgalma 76 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a Budapest Airport 3 859 379 induló és érkező utas ügyeit intézte - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.

Pocsék bevételre számít a Ryanair 

A tervezettnél is kevesebb utassal számol az ír fapados légitársaság a márciusban záruló 2021-es üzleti évben.

Tizedére zuhant a német repülőterek utasforgalma 

Novemberben a tizedére, az év eleje óta pedig a negyedére csökkent a németországi polgári repülőterek utasforgalma a reptérüzemeltető társaságok szakmai képviseleti szervezete, a Flughafenverband ADV pénteken publikált legfrissebb havi jelentése alapján.

Több mint 96 százalékos utasforgalom csökkenés a Budapest Airport-nál 

Novemberben mindössze 49 283 utas fordult meg a Budapest Airporton, ami a tavalyi évben ebben az időszakban mért napi utasszámnak felel meg.

1973-as szintre esett az utasforgalom Ferihegyen  

Kicsivel több mint 88 ezer utas fordult meg szeptemberben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 94 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Utoljára 1973-ban regisztrált ennyi turistát az év kilencedik hónapjában a nemzetközi repülőtér.

IATA: utasforgalmi előrejelzés 2021-re 

Rontotta utasforgalmi kilátásait a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a folyamatosan szigorodó utazási szabályok miatt, és arra is figyelmeztetett, hogy a járatok kiesése az árufuvarozásban is károkat okozhat.

Több mint 90 százalékos utasforgalom-csökkenés Ferihegyen 

Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest. Októberre is hasonló adat várható.

Számos utasforgalmi területet lezárnak Ferihegyen 

Az utasforgalom csökkenése miatt lezárja az üzemeltető a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján az utasforgalmi területek egy részét.

Ilyen most a légiközlekedés az USA-ban 

Az amerikai légiközlekedés júniusban már jelentős javulást mutatott a tragikus májusi hónapokhoz képest, de még össze sem mérhető a tavalyi év azonos időszakával, és a legfrissebb, augusztis részadatok is óriási visszaesésről árulkodnak.

80 százalékos a visszaesés Ferihegyen 

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma több mint 80 százalékkal maradt el júliusban az egy évvel korábbitól, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva már háromszor annyian repültek.

Csak 2024-ben állhat vissza a légi utasforgalom szintje Európában 

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) európai divíziója szerint a korábban vártnál egy évvel később, csak 2024-ben állhat vissza a 2019-es szintre az utasforgalom az európai repülőtereken.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!