Legjobban Budapest fényei nyűgözték le a hajós vendégeket

A Viking River Cruises kezdeményezésére végzett kutatást a társaság vendégeinek szokásairól az Edutus Főiskola és a Magyar Turizmus Zrt. Első alkalommal. Hiánypótló egyben gondolatébresztő felmérés, annyiban, hogy Béccsel komoly bokszmeccset vív Budapest a dunai szállodahajózás elsőségéért.

Aki azt gondolná, hogy a címbeli látványosság bagatell, téved. A város látványa ugyanis olyan vonzerő, amiben Budapest a Dunán verhetetlen. Mi több, nem egy hajós cég hirdeti akár Amszterdamtól Budapestig tartó útjait a Parlament épületével, a kivilágított hidakkal. Szóval megnyugodhatunk, valóban a címbeli csodát bírták leginkább a hajón utazó népek. 

Ami a további motivációkat illeti a válaszadók 59,1%-a nagyon, 20% meg csak simán fontosnak tartja, hogy Budapest benne van a programban. Budapest szerepe a döntéshozatalban egy 5-ös skálán 4,2-t ért el.  A város hangulata, atmoszférája 5-ből 4,5 pontot kapott. Ha pedig itt jártak, minden bizonnyal jól is érezték magukat, mert 99,7% ajánlaná Budapestet a barátainak. Útjukat sokan összegezték úgy, hogy többet kaptak, mint vártak. Lásd a marketingszlogent: „More than expected” – és megspóroltuk a marketingpénzt? Vagy mégsem? Az előadás egyik üzenete, hogy a marketinggel igenis kell foglalkozni, az információszerzés csatornáit figyelembe véve. Ez érdekes képet mutat, ha azt vesszük, hogy a Viking információi alapján döntött 41,7% az út mellett. Egyébként bő 40% térne vissza újra Budapestre. További 27,9% barátoktól szerzett tudomást, míg turisztikai hivatalok képviseletétől mindössze 0,9%. Ugyanakkor nyitva a kibertér a marketing előtt; online és közösségi oldalakról összesen majdnem 32% nyeri az információt. Van kit betalálni a megfelelő üzenettel, mert egyrészt bő 40% térne vissza újra Budapestre, de ami ennél érdekesebb, hogy 89,6% először járt Budapesten.

Az előadás során kiderült, ami eddig sem volt újdonság, hogy a KSH azért nem méri a szállodahajók utasainak számát, mert jellemzően nem a kereskedelmi szálláshelyeken szállnak meg. Vagy mégis? Az érkezők 16 százaléka az utakhoz kapcsolódó elő- vagy utótúrákon Budapestet választja, ilyenkor értelemszerűen a szállodák profitálnak a plusz néhány napból. De a hajón maradó többség legtöbb pénzt, a napi átlagban elköltött 120 dollár 73 százalékát szuvenírre, csecsebecsére vagy divatcikkre költi. Az átlagolást a legmagasabb napi 500 ezer forint és 60 dolláros költés közt végezték a kutatás készítői. A vendéglátósok a fenti aránynak kevésbé örülnek, mivel így nekik ebből a költésből 28,8% jut. Egyik visegrádi megkérdezettünk szerint annyira átalakult az utasok parti költése, hogy feléjük már az is fakultatív programnak számít, ha az étterem vécéjét meglátogatják.

Információink szerint Bécs városa, a schwechati repülőtér és bécsi turisztikai marketingszervezet közösen próbálja még Bécset a dunai utak alfájává és omegájává tenni. Egyesek szerint még marketingtámogatást is kapnak az utaztatók, sikeres bécsi plusz tartózkodás esetében. Ezt érdeklődésünkre Bécsből nem kívánták sem cáfolni, sem megerősíteni. Érdekesség: Bécs nemrég ismét legélhetőbb városa lett. A lakók csupán egyet hiányoltak: a nagy Duna nem a városban folyik. S nálunk a mindenség közepén hömpölygő Duna pedig az elsőségért folytatott csata – mondhatni ingyenes – szuperfegyvere. Persze egy szuperfegyvert is el lehet rontani egyetlen ostoba mozdulattal, ami a szakma szerint a főváros kikötő-politikája lehet. Bár mostanság keveset hallani azokról a tervekről melyek szerint akár a Háros-sziget mentén, vagy kint a Népsziget csücskén kötnének ki a hajók, a bizonytalanság maradt. Ahogy a kapacitás szűkössége is a budai alsórakparton néhány éve egy tollvonással, lakók panaszára hivatkozva megszüntetett pontonok miatt. Azóta mint abszolút első számú üzemeltető a szállodahajók kikötéséből, a többségi állami tulajdonba került Mahart szakítja a legnagyobbat. 

A 2014 őszén készült nem reprezentatív felmérés során 25 hajó 328 utasát kérdezték meg. Az utasok túlnyomó többsége – 85,6%  – 60 év fölötti. Túlnyomó többségében az USA-ból és Kanadából érkeztek. A megkérdezettekből 287 rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Jövedelmi viszonyaikat szinte kivétel nélkül az átlagosnál jobbnak ítélték meg.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.