Megkezdődött a repülési főszezon Sármelléken

Megnyílt az idei repülési főszezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton szombaton a Lufthansa Regional Frankfurtból érkező Canadair Jet repülőgépének landolásával, amelynek fedélzetén 77 utas érkezett Magyarországra.

A gép a hévízi Mutsch Ungarn Reisen Kft. (MUR) szervezésében érkezett, amely 14. éve közlekedtet németországi járatokat a Balaton melléki repülőtérre.

A repteret üzemeltető hévízi önkormányzat polgármestere, Papp Gábor (Fidesz-KDNP) a szezonnyitás alkalmából elmondta: a sármelléki légi kikötőben tavalyi 33 ezer utas fordult meg, ezt a számot idén is tartani szeretnék, lehetőség szerint néhány ezerrel még növelnék is.

Több német városból is repülnek Sármellékre

Frankfurtból a repülési szezon végéig, október közepéig heti rendszerességgel érkeznek járatok. A nagygépes repülési szezon folyamán további német városokból - Hamburgból, Berlinből, Düsseldorfból és Friedrichshafenből - az osztrák InterSky légitársaság gépei közlekednek majd Sármellékre heti, illetve kétheti járatokként. Májustól - az idén először - a svájci Zürichből összesen hét alkalommal, kéthetes időközönként ugyancsak közvetlen járatokat várnak Sármellékre a MUR jóvoltából - közölte a polgármester.

Elmondása szerint elsősorban német nyelvterületről érkeznek vendégek a nyugat-dunántúli fürdőhelyekre, Hévíz mellett Zalakaros, Sárvár és Bük gyógy- és wellness-szállodáit keresik fel. A szervezők a csomagajánlatok mellett nagy számban értékesítenek csak repülőjegyeket is az utazni vágyók számára.

A repülőtér üzemeltetéséhez azonban jobbára csak a hévízi szolgáltatók járulnak hozzá, valamint a napokban megérkezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól az az 50 millió forint, amelyet a tavalyi működtetés támogatásaként kapott a hévízi önkormányzat.

A Hévíz-Balaton Airporton tavaly összesen megfordult 33 ezer utasból több mint 16 ezer orosz volt, 11 ezren pedig Németországból érkeztek. Az orosz kül- és belpolitikai helyzet miatt azonban az orosz Utair légitársaság a meghirdetett menetrenddel ellentétben a nyár közepéig törölte valamennyi idei sármelléki járatát, az újraindulásról folyamatosak az egyeztetések.

Tárgyalnak az idén is egy prágai összeköttetés indításáról, illetve svéd és norvég charterek érkeztetéséről. A napokban pedig az Egypt Air képviselőivel egyeztettek arról, hogy nemcsak utas-, hanem áruszállító repülőgépek indítása is elképzelhető a Sínai-félsziget és Sármellék között.

A Hévíz-Balaton Airport idei forgalmában szintén újdonság a júniusban induló törökországi charter a Green Travel szervezésében. Az Antalyába induló magyar utasok mellett a repülőtér üzemeltetői egy beutazó járat indítását is remélik Törökországból - jelezte Papp Gábor.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.