Rekordév volt 2019 a Budapest Airportnál

A Budapest Airport 2019-es éve újabb rekordot hozott a számok tekintetében – Tavaly, a repülőtér történetében először, több mint 16 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az év során 33 új járatot köszöntött a Budapest Airport, a fel- és leszállások száma pedig meghaladta a 122 ezret. A repülőtéren 135 ezer tonna légi teheráru fordult meg, a legnépszerűbb úti cél pedig továbbra is London.

A Budapest Airport 2019-ben összesen 16.173.489 induló és érkező utast kezelt, 8,8%-os forgalomnövekedést regisztrálva az előző évhez képest. A forgalomnövekedés mértéke így az elmúlt öt évben elérte a 64%-ot. Ezzel a budapesti repülőtér továbbra is Kelet-Közép Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötője; a fejlődés üteme több mint kétszerese az európai repülőterek évi 4%-os növekedési átlagának.

Célállomások, új járatok

A Budapest Airport 2019-ben szinte minden hónapban több mint egymillió utast kezelt; az utasszám a legforgalmasabb időszakban – júliusban, augusztusban és szeptemberben – meghaladta a másfél milliót. A legnépszerűbb útvonalak listáját változatlanul toronymagasan London vezeti: minden kilencedik ferihegyi utas Budapest és az angol főváros között utazott.

A budapesti légikikötőből 2019-ben 49 légitársaság segítségével 49 ország 135 városába, összesen 153 repülőtérre lehetett eljutni közvetlenül. A tavalyi év a tengerentúli légiösszeköttetések terén az ázsiai desztinációkat erősítette, 50%-kal növelve a Budapest-Ázsia között elérhető ülőhelyek számát. Új járat indult Sanghaj, Szöul, Csengtu, Csungking és Sanya irányába is. A tengerentúli, hosszú távú járatokon több mint egymillió ülőhely volt elérhető Budapestről 2019-ben.

Fejlesztések

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nemcsak az ország egyik legfontosabb stratégiai létesítménye, hanem egyben Magyarország légi kapuja is. Az elmúlt két évben a Budapest Airport több mint 50 milliárd forintot fordított fejlesztésekre. 2019 repülőtéri újításai a digitális innovációkról és az utazási élmény növeléséről szóltak, minden utas számára. Jelentősen felgyorsult és kiszámíthatóbb lett a biztonsági ellenőrzés folyamata, az utasok pedig már az elektronikai eszközöket is a kézipoggyászban tarthatják az ellenőrzés alkalmával. A várakozási idő a forgalmasabb időszakokban is 15 perc alá csökkent, ami nemzetközi viszonylatban is rövidnek számít.

Fenntarthatóság

Tavaly az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátás közel 20%-kal csökkent az előző évhez képest. Ez részben a repülőtér-üzemeltető fenntarthatósági és energiaracionalizálási törekvéseinek köszönhető, részben pedig az egyre környezettudatosabb, modern repülőgépek elterjedésének. 2019-ben egészen pontosan 1.210.082 utas, vagyis a teljes forgalom mintegy 7,5 %-a Airbus A321neo típusú repülőgéppel utazott, amelyek közel 50%-kal csendesebbek és nitrogén-oxid-kibocsátásuk is feleannyi, mint a korábbi típusoké.

A budapesti repülőtér más második éve, 2019-ben is megőrizte karbonsemleges minősítését; ezzel a régió első és egyetlen ilyen légikikötője.

Repülőgép-forgalom

Az utasforgalom szárnyalása mellett mérsékelten, de nőtt a fel- és leszállások száma is Budapesten. Ugyanakkor a 2006-ban beállított, közel 127 ezer repülési műveletet jelentő eddigi rekordot még idén sem éri el Ferihegy forgalma; 2019-ben összesen 122 814 fel-és leszállás történt. Ennek oka a légi szállítás fejlődésében keresendő; ma már jóval nagyobb befogadóképességű és modernebb repülőgépekkel, valamint sokkal magasabb kihasználtsággal közlekednek a légitársaságok, mint 10-15 éve.

 

 

Cargo

 

2019 folyamán 135 521 tonna légi teherárut kezelt a Budapest Airport. A 16 milliárd forintból megépült BUD Cargo City idén januárban kezdte meg működését. A Kelet-Közép Európa kereskedelmi kapujaként funkcionáló logisztikai központnak köszönhetően évi 150 000 tonnáról akár 250 000 tonnára emelkedhet a repülőtér teljes cargo kapacitása.

A régió legnagyobb munkaadója

 

A repülőtér Magyarország egyik legnagyobb és legvonzóbb munkahelye. Meghatározó munkaadóként nemcsak a BUD csoporthoz tartozó több mint 1400 munkavállalót foglalkoztatja, hanem további 220 szolgáltató és partnervállalat több mint 50 ezer dolgozójáért is felelős. A Budapest Airport így közvetlenül 1400 család, közvetetten pedig további 50 000 háztartás megélhetéséhez járul hozzá.

Forrás: Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.