Európa-szerte tüntetnek a covid-intézkedések ellen

Puskaporos hordó lett Európa a világjárvány kitörésének évfordulójára. Hétvégén Budapest mellett számos városban zajlottak demonstrációk a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó kormányzati intézkedések ellen.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az elmúlt vasárnap a híradások szerint 10 ezer tüntető vonult Bécs belvárosában az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány járványkezelési intézkedései ellen. A közel ezer rendőr intézkedéseinek 11 letartóztatás és 1176 feljelentés lett a mérlege. A tüntetők közül sokan megszegték a hatályos előírásokat, nem viseltek arcmaszkot, s nem tartották a 2 méteres védőtávolságot. A karácsony óta, immer hatodik hete tartó lockdown ellenére sem csökken a napi új fertőzések esetszáma ezer alá. Ennek megfelelően a szakértők továbbra sem javasolják az intézkedések enyhítését. Ugyanakkor egyre nagyobb a társadalmi és gazdasági nyomás a kormányon a járványügyi intézkedések lezítása, ill. teljes feloldása érdekében - írja a GD Consulting.

Az MTI tájékoztatása alapján vasárnap délután mintegy hatszáz ember tüntetett Amszterdam központjában a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó kormányzati intézkedések ellen. Információk szerint a vasárnap délutáni megmozdulás békésen zajlott a frissen bevezetett kijárási tilalom ellen az az előtti hétvégén és a múlt hét folyamán tartott tüntetésekhez viszonyítva. 

A belga rendőrség olyan megmozdulások kiszélesedését akadályozta meg vasárnap délután Brüsszelben, amelyeket több helyszínen szerveztek a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó rendkívüli intézkedések ellen, a nem engedélyezett tüntetésekre érkezők közül legalább 350 embert előállítottak. A nagyszámú rendőr megakadályozta a megmozdulások kiszélesedését, rendbontásról nem érkezett jelentés. 

Mintegy másfél-kétezer ezer ember tüntetett vasárnap délután Prágában a közéletet korlátozó kormányzati intézkedések ellen. Az Emberek vagyunk, nem lehet minket kikapcsolni jelszó jegyében lezajlott akciót a Chcípl PES (Megdöglött a Kutya) civil mozgalom rendezte. A PES, a hivatalos járványellenes rendszer nevének cseh rövidítése, ugyanakkor kutyát is jelent. Innen a civil kezdeményezés neve. A mozgalmat olyan kisvállalkozók hozták létre, akik a koronavírus terjedése elleni intézkedésekben a létüket látják veszélyeztetve. A Megdöglött a Kutya mozgalom céljai elérése érdekében petíciót is megjelentetett az interneten, amelyet eddig mintegy tízezer ember írt alá. Csehországban február 14-ig szükségállapot van érvényben. A kormány arra hivatkozva, hogy több mint két hét után megállt a járványhelyzet mérsékelt javulása, és néhány mutató újra romlani kezdett, a hét végén tovább szigorította az óvintézkedéseket. Zárva van a boltok és szünetel a szolgáltatások többsége, éjjeli kijárási tilalom van érvényben, és szombattól kezdve a külföldiek csak indokolt esetben léphetnek be Csehországba. Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint a korlátozó intézkedéseket csak akkor enyhítik, ha a kórházakban kezeltek száma 3 ezer alá esik. Szombaton a cseh kórházakban mintegy 5500 személyt kezeltek, közülük mintegy 850 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Ez valamivel jobb helyzet, mint amilyen a hét elején volt.

Vasárnapra virradóan rendőrökkel csaptak összea sziléziai Rybnik városában egya koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések ellenére megnyitott klub vendégei. A járványügyi szabályok ellenére működő rybniki szórakozóhely bezárását az egészségügyi felügyelet rendelte el már korábban, amikor a klub szintén vendégeket fogadott. Miután ezen a szombaton a klub újból megnyílt, a hatósági döntést rendőrségi kísérettel hajtották végre. Rendőrségi közlemény szerint a szórakozó vendégek egy része a felhívásra elhagyta a helyiséget, egy részük azonban nem volt erre hajlandó. A klub előtt később több százan gyűltek össze, sokan szájmaszk nélkül, ittas állapotban. A tömeg különféle tárgyakkal dobálta meg a rendőröket. A mintegy 150 beavatkozó rendőr könnygázt, gumibotot, villanógránátot vetett be, gumilövedékkel figyelmeztető lövéseket is leadtak. A helyszínen három férfit őrizetbe vettek, 213 embert igazoltattak.

A lengyel kormány csütörtökön február 14-ig meghosszabbította a járvány miatt életbe léptetett korlátozások - ezen belül a szórakozóhelyek, az éttermek, az edzőtermek, a sportintézmények, a sípályák bezárásáról szóló intézkedések - többségét. Február 1-jétől csak a bevásárlóközpontok és kulturális létesítmények újranyitását engedélyezték, valamint törölték az idősek vásárlási sávját.

Az év elejétől a sajtó többször is beszámolt olyan lengyelországi vállalkozókról, amelyek a korlátozások ellenére folytatják vendéglátói tevékenységüket, szórakozóhelyeket, éttermeket nyitnak ki, esküvői lakomákat rendeznek. Az ilyen esetekben 30 ezer zlotyiig (mintegy 2,4 millió forint) terjedő bírság szabható ki.

Forrás: MTI


Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen

Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen 

Egyre erősebb az ellenállás Mallorcán a tömegturizmus következményeivel szemben.
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás

Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás 

Olaszország északkeleti tengerpartjain csökkentették a napernyők számát.
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?

Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon? 

Az okmányellenőrzések helyett a rendőrség más módszerekkel felügyeli majd az államhatárt.
Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom

Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom 

A vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 7 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok

Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok 

Lengyelország legszínesebb Úrnapja eseménye Łowiczban.
Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében

Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében 

Carnuntum Ausztria egyik legjelentősebb római kori régészeti emlékhelye, mindössze 30 percre a magyar határtól.
Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás

Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás 

Elindult a hajózási szezon a Csorba-tónál, napi üzemmódra váltottak a térség felvonói is.
Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját?

Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját? 

Virtuálisan körbejárható a Villa Certosa néven ismert villa és az azt övező park.
UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére

UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére 

Az UN Tourism legfrissebb adatai szerint 2026 januárja és márciusa között összesen 307 millió turista utazott nemzetközi szinten, mintegy hatmillióval több, mint 2025 azonos időszakában.
Így áll most a Sagrada Famila-saga

Így áll most a Sagrada Famila-saga 

Az építkezés befejeződött – a templom ez év elején elérte végleges, 172,5 méteres magasságát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.