Kurzarbeit: fél év hosszabbítás

Meghosszabbították a kurzarbeit-modell igénybevételének lehetőségét Ausztriában. Így jövő év március végéig vehető igénybe a részmunkaidős alkalmazás lehetősége és az azzal járó állami támogatás.

A hosszabbításnak továbbra is az a célja, hogy lehetőség szerint megőrizzék a munkahelyeket és elkerüljék a tömeges felmondásokat. A modell folytatása során az eddigi minimális 10 százalékos munkaidő-kihasználás 30 százalékra emelkedik, ezzel egyidejűleg viszont 90-ről 80 százalékra csökken a maximálisan ledolgozható munkaidő - írja a GD Consulting.

A rövidített munkaidő modell keretében a le nem dolgozott, de az állam által térített munkaidőben kötelező jelleggel továbbképzésen kell, hogy részt vegyenek az érintett munkavállalók. A továbbképzésekre mintegy 100.000 fő számára tudnak részvételi lehetőséget biztosítani a különböző képző és továbbképző programok révén. A modell keretében alkalmazott munkavállalók bére a jövőben is a korábbi normál nettó jövedelmük 80-90 százalékát éri majd el. Július végén 474.600 munkavállalót foglalkoztatnak rövidített munkaidőben, többségüket az ipar, a kereskedelem, illetve a turizmus területén. 

Forrás: Turizmus Online


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.