hirdetés
hirdetés

Lassulj be, ez itt Palkonya!

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kitüntetési Rendje alapján a kamara elnöksége döntött számos javaslat közül a kamarai díjak kitüntetettjeiről. A Siklósi Idegenforgalmi Díjat Palkonya polgármestere, Beck Engelbert Joakim kapta.

hirdetés

Az értékelés szerint a palkonyai polgármesternek nagy szerepe van a település egyre nagyobb idegenforgalmi vonzerőt jelentő működtetésében, valamint a gasztrofalu megteremtésében. Palkonya, a jól ismert villányi borvidék is sajátos utat választott. A térség egyedülálló borkínálata mellett gasztro kínálatával és felejthetetlen programokkal igyekszik a településre vonzani a turistákat. Ilyen például a Pünkösdi Nyitott pincék, ahol az idelátogatóknak személyesen a borászok és kistermelők kínálják termékeiket. A polgármester és a falu sikere az elődök értékeit féltőn vigyázó, azonban innovatív vállalkozók és vállalkozó szellemű lakosság párbeszédén és tenni akarásán nyugszik. Közös a cél: egy olyan településen élni, s vendégeket fogadni, ahol van idő egymásra, egy jó beszélgetésre, borozgatásra és finom, leginkább sváb ételek kóstolására. A település, amely vendégeinek nem véletlenül hirdeti: Lassulj be, ez itt Palkonya!

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai