Megoldódott a keleti vakcinával oltottak utazása

Az a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kért, illetve két keleti vakcina után a harmadik emlékeztető oltását már az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, azok teljes jogú tulajdonosai lesznek az egységes, uniós covid-igazolványnak – jelentette be Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az MSZP EP-képviselője közölte: mindez azután nyert megerősítést, hogy hivatalos jogértelmezést kért az Európai Bizottságtól a hatályos szabályokat illetően, amelynek eredményeként előbb írásban, majd egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatást kapott a keleti oltások elfogadásáról Didier Reynders igazságügyi biztostól.

Az MSZP európai politikusa felidézte, hogy az elmúlt évben sok százezer magyar kénytelen volt költséges teszteket elvégeztetni, ha valamilyen okból utaznia kellett; a legtöbb tagállamban ugyanis nem fogadják el megfelelő védettségnek az EU által el nem ismert, az Unióban csak Magyarországon használt keleti oltóanyagokat. Ez elsősorban azoknak jelentett eddig is komoly nehézséget, akik ingázás, tanulás, munkavállalás miatt rendszeresen kénytelenek átlépni a határt. Az MSZP politikusa elmondta: a Bizottság tavaly november 25-én aktualizálta a kapcsolódó jogszabályt és egy fontos, módosított végrehajtási határozatot is fűzött a keretrendszerhez; ennek pontos értelmezését kérte szóban és írásban is az illetékes biztostól. Ujhelyi bejelentése szerint Didier Reynders világossá tette a számára, hogy minden uniós tagállamnak kötelező a korlátozás-, vagyis költséges teszteléstől mentes beutazás feltételeként elfogadni az egy-, vagy két keleti oltóanyagra beadott uniós vakcinákat az érintett magyarok esetében.  



„Zöld lámpa fog tehát világítani az ellenőrző applikációkban azoknak, akiknek nemrég a két keleti oltásra még pirosan villogott” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: arra kér minden érintettet, hogy ha ennek ellenére bárkinek korlátozzák a szabad beutazását valahol, arról értesítse a szocialisták EP-képviselőjét, mert az adott tagállam ebben az esetben megsérti a hatályos uniós szabályokat. Ujhelyi elmondta azt is, hogy az aktualizált rendszerben a két oltással rendelkező személyek uniós covid-igazolványa 270 napig érvényes, a harmadik oltást felvett európaiak igazolványa jelen állás szerint korlátlan ideig használható.

Az MSZP képviselője örömhírnek nevezte a bejelentést, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU intézményei ezzel csak a határátlépést, a beutazást tették korlátozásmentessé, az adott tagállamok határain belül érvényes egyedi korlátozásokról (étterem, tömegközlekedés, szociális terek használata) mindig tájékozódni kell, ezek ugyanis az adott országok hatáskörébe tartoznak és eltérhetnek egymástól. Ujhelyi az EP szakbizottságának felelőseként ezzel kapcsolatban azt kérte az Európai Bizottság illetékes biztosától, hogy szorgalmazzák a tagállami kormányoknál a minél egységesebb és a hatályos covid-szabályokhoz illeszkedő protokollok használatát. Hozzátette: az egységes covid-igazolvány rendszerének felülvizsgálata hamarosan az Európai Parlament elé kerül, amelynek során EP-képviselőként további garanciákat fog kérni arra, hogy a kedvező változtatások érvényben is maradjanak.




Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.