Országos szakmúzeum lett a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

Nagyobb szakmai önállóságot és tudományos mozgásteret kap a nevében is megújult Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum a Szépművészeti Múzeum kezdeményezése alapján, a kultúráért felelős minisztérium döntésének köszönhetően. Az intézmény eddig közérdekű muzeális gyűjteményként működött, novembertől azonban országos szakmúzeumi státuszt kapott, így ezt követően önállóan folytathat hazai és nemzetközi tudományos munkát Magyarország egyetlen, kizárólag az ázsiai művészetek bemutatására szakosodott múzeuma.

A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum 2014. március 1-i hatállyal az Iparművészeti Múzeum irányítása alól a Szépművészeti Múzeum felügyelete alá került. Az azóta eltelt időszakban a múzeum látványos megújuláson ment keresztül. Hosszú idő után márciustól újra teljes nyitva tartással várja a látogatókat az intézmény, amelynek megújultak a kiállítóterei és jelentős előrehaladás történt az egyedülálló, orientális hangulatú múzeumi kert felújítása terén is.

Jelentős az előrehaladás 

Megnyílt a látogatók előtt a múzeum könyvtára, amely a jelentősen megnövekedett költségvetésnek köszönhetően újra tudja gyarapítani a gyűjteményét, valamint új restaurátor műhelyek kialakítására is sor került az épületben. Elindult az intézmény saját honlapja (http://www.hoppmuseum.hu), ahol naprakész információkat olvashatnak a látogatók a múzeumról és az intézmény megjelent a közösségi médiában is. Mindezek mellett a megnövekedett dolgozói létszámnak köszönhetően komoly hangsúlyt fordíthat a múzeum a közönség és a szakmai programok szervezésére, gyűjteményei, kiállításai, múzeumpedagógiai programjai népszerűsítésére.

A Hopp Ferenc Múzeumban októberben nyílt meg a Szépség szíve című kiállítás, amely a múzeum közel 8000 darabos kínai gyűjteményéből kínál reprezentatív válogatást, 2015 márciusában pedig az Indológus indián – Baktay Ervin emlékezete címmel nyílik nagyszabású tárlat az Andrássy úti intézményben.

Ázsiai és kortárs művészeti témák

A kiállításon Baktay számos arca közül látható lesz a festőművész, az indológus, a földrajztudós, a muzeológus és az indián egyaránt. A kiállításhoz kapcsolódóan elkészülhetett a Baktay Ervin munkásságát bemutató nagymonográfia, amely a Múzeum által összefogott, többéves kutatómunka eredménye, s indulnak az intézményi együttműködésen alapuló alapkutatások is: közülük elsőként a Xántus János életművét, ázsiai gyűjtéseit feltáró kutatás. A múzeum folytatja a hagyományos ázsiai művészeti témákat és a kortárs művészeti alkotásokat egymás mellett bemutató kiállítás-sorozatát is.

2015 őszén Japán időutazás Genji herceg nyomában című kiállításán a kortárs fotográfiát és a társművészeteket (színház, irodalom) mutatja be együtt a hagyományos japán művészet anyagaival. 2016 elején pedig a délkelet-ázsiai textileket és ékszereket bemutató tárlaton kortárs magyar iparművészek munkái lesznek az ázsiai tárgyak mellett láthatók.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.