Belföld
Egyre többet költünk pihenésre
A tavalyi év során 80 milliárd forintot költöttek az OTP SZÉP kártyabirtokosok élmények gyűjtésére. Ez több mint 8 százalékos növekedést jelent a 2016-os eredményekhez képest.
Megújuló turistaházak a Kéktúra vonalán
Hárommilliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak, erdei szállások országszerte a következő két évben, a fejlesztések hat erdőgazdaságot érintenek - jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos és a földművelésügyi miniszter közös sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Szárnyaló számok a szállodáknál
A kereskedelmi szálláshelyek teljesítményének további jelentős javulását mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közzétett novemberi adatai. 2017 novemberéig a turisták annyi éjszakát töltöttek el Magyarországon, mint 2016-ban egész évben. Az év tizenegyedik hónapjában 6,5%-kal nőtt a vendégforgalom az előző év azonos időszakához képest, a kereskedelmi szálláshelyek pedig közel 15%-kal magasabb szállásdíjbevételt realizálhattak.
Michelin-listás toprendezvény Budapesten
Március 26-án Budapest ad otthont a gasztronómiai világ egyik legrangosabb eseményének a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) együttműködésének köszönhetően. A díjátadó gálán mutatják be a Michelin-kalauz európai éttermeinek friss listáját. A különleges eseményen részt vesznek Európa Michelin-csillagos séfjei is, ők köszöntik a Michelin család új tagjait, akik azon vendéglátóegységeket képviselik, melyek 2018-ban újonnan nyerték el a csillagot.
Látogatórekord a Budakeszi Vadasparkban
2017-ben minden eddiginél többen, mintegy 182.000-en döntöttek úgy, hogy a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatfajokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkba látogatnak.
A feltöltődés télen is hagyomány – elindult az MTÜ új, téli kampánya
A mai naptól, hétfőtől egy hónapon át több mint 200 szálláshely, fürdő és gyógyfürdő különböző akcióval csatlakozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) téli belföldi kampányához, amelyet azért indítottak, hogy a hazai téli kikapcsolódást népszerűsítsék. A kampányt beharangozó január 15-ei sajtótájékoztatót stílszerűen egy kevésbé ismert fürdőben, az Irgalmasok Veli Bej Fürdőjében rendezték, azzal a céllal is, hogy bemutassák a főváros kis gyöngyszemét.
Budapesten tartja Európai Kongresszusát az UNICEO
A szövetség több mint 20 országból érkező tagjai a Kempinski Hotel Corvinus-ban fognak találkozni, hogy a céges rendezvények jövőjéről értekezzenek. A rendezvény célja, hogy bemutassa a legújabb tendenciákat valamint erősítse az UNICEO tagok közötti tudásmegosztást.
Last minute megjelenési lehetőség a Budapest Guide kiadványban!
Egyénre szabott megjelenési lehetőségeket kínál a nyolc nyelven megjelenő Budapest Guide és Budapest Card katalógusban a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ január 18-áig.
Turisztikai fejlesztések a Fertő-tájon
A Fertő-táj önálló turisztikai attrakcióvá válását segítő fejlesztések valósulnak meg jövő nyár közepéig 406 millió forint európai uniós támogatásból a világörökségi terület hat helyszínén - tájékoztatta a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület ügyvezetője az MTI-t.
2018 a családok éve lesz a Balatonnál
Ez a mottó leginkább a szolgáltatások és a programkínálat terén köszön majd vissza.
Kerékpárút épül Mezőkövesd és Bükkzsérc között
Kerékpárút épül mintegy húsz kilométer hosszúságban Mezőkövesd és Bükkzsérc között, a hozzá kapcsolódó mezőkövesdi közösségi közlekedésfejlesztéssel együtt 1,7 milliárd forintból - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Mezőkövesden.
Ilyen lesz a bükki csillagászati élményközpont
Kelet-Európában páratlan csillagászati élményközpont épül Magyarország hegyvidéki erdős nemzeti parkjában, a Bükki Nemzeti Parkban, amely egyben Magyarország harmadik nemzetközileg is elismert Csillagoségbolt-parkja. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Répáshuta közelében készülő beruházásához Magyarország Kormánya nettó 990 millió forinttal járul hozzá.
A kulináris élvezeteké lesz a főszerep idén Gyulán
2018. az évfordulók éve lesz: idén 150 éves a Gyulai Húsipar és 10 éves a Gyulai Pálinkamanufaktúra, melyek kapcsán 2018-ban a kulináris értékek bemutatása kerül a város turisztikai kínálatának fókuszába.
Turisztikai projectek a Highlights of Hungary jelöltjei között
Január 4. és 25. között zajlik a Highlights of Hungary közönségszavazása, ami eldönti, hogy melyik közösségi, művészeti vagy társadalmi kezdeményezés volt 2017-ben a legizgalmasabb és legkreatívabb. Az idei válogatásban több, turisztikai jelentőséggel is bíró projekt is helyet kapott – ebben a három hétben ezekre is bárki leadhatja a voksát. A győztest február 1-jén a Katona József Színházban fogják díjazni.
Városnéző buszos tender: konzorciumban indult a Mr. Nilsz Kft. és a Program Centrum Kft.
Együtt nyújtotta be pályázatát a Fővárosi Közgyűlés buszos városnézésre kiírt tenderére a nemzetközi City Sightseeing franchise partnereként működő Mr.Nilsz Kft. és a Program Centrum Kft. A két cég együttesen a legnagyobb flottaállománnyal rendelkezik a piacon.
Támogatást kapnak a sátoraljaújhelyi sípályák és vándortáborok
Az eplényi és a mátraszentistváni sípályák után a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkba tervezett sípályák 64 millió forintos fejlesztéséhez nyújtott támogatást a kormány, 18 millió forintot - jelentette be Révész Máriusz a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón, csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen.
Folyamatban van az egységes Balaton-márka kiépítése
Csatlakozott a kormány által meghirdetett családok évéhez a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ), amely meghatározó szereplője lesz a balatoni turizmus irányítását végző, hamarosan megalakuló konzorciumnak - mondta Hoffmann Henrik, a szervezett csütörtökön újraválasztott elnöke Siófokon.
Új légi járatokat remélnek Sármelléken a fejlesztések révén
Az elkövetkező három évben megvalósuló, a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összeg révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren - közölte az MTI érdeklődésére a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere.
Utazási iroda létrehozása segítené a Felvidéki turizmus fejlesztését
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet dr. Tőzsér Anett vezetésével egy kutatássorozatot indított el 2015-ben, hogy a Kárpát-medencei turisztikai szervezetek működéséről egy átfogó képet adjon. Ennek első, pilot projektjét a 2015 második felében elvégzett „Székelyföld turisztikai szervezeti rendszerének vizsgálata” című kutatás jelentette. A kutatás következő helyszíne 2017-ben a Felvidék magyarlakta területe volt.
Elhunyt a Szamos édesipari manufaktúra alapítója
Életének 97. évében elhunyt Szamos Mátyásné, Hajdú Margit a főként a marcipánjáról ismert neves édesipari cég, a Szamos alapítója - tájékoztatta a család az MTI-t.
Iszonyúan széles hálóval merítve
Bő egy éve aktív a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE). Az eltelt egy év tevékenységéről az egyesület örökmozgó, kommunikációért felelős vezetőjét, Stumpf Édát kérdeztük.
A fejlesztések után Kelet-Magyarország is turisztikai célponttá válhat
Fejlesztésekre van szükség, hogy a kelet-magyarországi települések is turisztikai célponttá válhassanak, így tovább növekedhet az idegenforgalom GDP-n belüli aránya - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Makón.
Megújul a Múzeumkert
Még ebben a hónapban elkezdődhetnek és nyár végéig be is fejeződnek a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Múzeumkert rekonstrukciós munkálatai - mondta el Varga Benedek főigazgató szerdán Budapesten.
Komplex turisztikai minőségfejlesztési program indult a Bükkben
Január elején elindult a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság komplex turisztikai minőségfejlesztési programja.
Ismét lesz kollektív MUISZ stand az Utazás Kiállításon
Ebben az évben is lesz kollektív MUISZ strand az Utazás Kiállításon, amelyre január 22-ig jelentkezhetnek.
Közel 70 kilométernyi kerékpárút épülhet
Újabb kerékpárutak építéséről döntött a kormány, a külterületi mintegy 1100 kilométernyi magyarországi kerékpárút-hálózat üzemeltetését pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a jövőben - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A MABEUSZ szerint is tarthatatlan a helyzet a bulinegyedben
A Magyar Beutaztatók Szövetségének tagjai mind a fentartható turizmus hívei. Ami az utóbbi években a “bulinegyedben” kialakult, akkora terhet ró az ottani lakosságra, hogy az már szinte elviselhetetlen, főleg az idősebb lakosok számára – mondta szerkesztőségünknek Kálmán István, a szövetség elnöke.
Így lett közlekedési eszközből sportfelszerelés
Vajon kinek jut eszébe egy átsíelt nap után egy karintiai vagy stájer hütte teraszán, jagatee-t kortyolgatva, hogy honnan ered szeretett sportja? Ha valahol, akkor a világ egyik első számú sí desztinációjában érdemes ezen eltűnődni.
Ötmilliárd forintra pályázhatnak a kkv-k
Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amiből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre, és még több őrizhető meg - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Jogi vélemény az új utazásszervezői rendeletről
Dr. Csépai Balázs a MUISZ jogi támogatását nyújtó Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédje az alábbi fontosabb változásokra hívja fel a MUISZ tagok figyelmét.
Véleményezte a MUISZ az új utazásszervezői rendeletet
A MUISZ aktívan támogatta a hazai implementáció folyamatát és számos javaslatot tett mind az utazási irodák, mind az utazók érdekeire tekintettel - tájékoztatta szerkesztőségünket a szövetség.
Óriási beruházás indul Nagykanizsán
Együttesen 15 milliárd forintos beruházással, a Modern városok program keretében kezdődhet meg egy multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas új uszoda építése Nagykanizsán - jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón a zalai városban.
Egzotikumra vágynak a magyar utasok, mégsem oda repülnek
A repjegy.hu portál idén is összeállította a tavalyi év legnépszerűbb úti céljait.
Túljelentkezés volt az MTÜ és a Google közös workshopjain
2017. októbertől decemberig hat budapesti és vidéki helyszínen tartott Digitális Turisztikai Workshopot a Google a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben kifejezetten a magyar turisztikai ágazat kis- és középvállalkozásai számára. Az ingyenes képzés célja a digitális kompetenciák fejlesztése volt, melyhez a turisztikai területről vett példákat és esettanulmányokat mutattak be az előadók. A jelenlévők száma meghaladta az előre tervezettet, a képzéseken összesen 620 fő vett részt.
Elindult a mohácsi Duna-híd tervezése
A TED-en megjelent az ajánlati felhívás a Mohácson épülő Duna-híd közbeszerzésére.
Regisztráljon a Sirha Budapest szakkiállításra!
Elindult a szakmai regisztráció a 2018-as Sirha Budapest szakkiállításra.
Új kiállítás nyílik a Magyar Zsidó Múzeumban
Új közösségi és kiállítótérrel bővül a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Síp utca 12. szám alatt. A Síp12 Galéria és Közösségi Tér 2017-ben nyílt azzal a céllal, hogy szélesebb körben ismertesse meg a kortárs zsidó művészetet és kultúrát, valamint találkozóhelyül szolgáljon az érdeklődők számára.
Új munkatárs a Proko Travelnél
Márk László, az 1000 út utazási iroda kiutaztatási referense a Proko Travelnél folytatja - tájékoztatott kedden a Proko Travel.
Molnár Attila: a maximalizmusból nem szabad engedni
Molnár Attila 25 éve van a pályán, de még mindig legalább annyira szereti csinálni, mint a legelején. Szerinte a szakmában a legfontosabb a maximalizmus, az alázat és az összefogás.
Milliárdos fürdőfejlesztés Makón
Kormányzati forrásból, mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a makói fürdőt - jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester kedden a Maros-parti városban.
Február közepén dől el a bulinegyed sorsa
Február 18-án tartják a szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló helyi népszavazást, ahol ha az igenek nyernek, a helyeknek zárva kell tartani éjfél és reggel hat között.
Jó évet zárt Orosháza- Gyopárosfürdő
Minden tekintetben túlteljesítette a korábbi évek eredményeit az orosháza-gyopárosfürdői turizmus idén. A fürdő és a szállásadók is jó évet zártak.
Külföldön is ismert fürdődesztinációvá válna Gyula
Elfogadta a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. idei évre vonatkozó marketingtervét legutóbbi ülésén a fürdővárosi képviselő-testület. A Komoróczki Aliz ügyvezető által készített szakmai anyag számos érdekességet tartalmaz.
2018-ban folytatódnak az adócsökkentések
Január 1-jétől 2,5 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adóból is 1 százalékponttal kevesebbet kell fizetni idén, mint tavaly, az innovatív vállalkozások pedig fejlesztési adókedvezményt vehetnek igénybe. A nappali tagozatos hallgatóknak kedvezőbb lesz kisadózók tételes adója, amit idéntől már az ügyvédek is választhatnak — közölte az NGM.
Turisztikai fejlesztésekre ad támogatást a kormány a Kékesen
Négyévszakos kabinos felvonó és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra megépítéséről döntött a kormány a Kékesen.
Áttért már a kivára, katára?
December 31-én három – a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező – választási határidő jár le. Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), - ha már január elsejétől ezen igen kedvező adózási módok egyike szerint kíván adózni a vállalkozó - illetve az alanyi mentesség az áfában. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy 2017. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak — figyelmeztetett közleményében az NGM.
Zöldül Szekszárd
A Zöld városok program több mint egymilliárd forintos támogatásával növelik a zöldterületeket Szekszárdon, a 2018-ban kezdődő fejlesztések elsősorban a város központi részein valósulnak meg.
Ki lett a turizmus Szinyei Merséje?
Eljött hát a nap, amikor kiderül, kik az idegenforgalmi szakma Szinyei Merséi, Csontváryjai. Kik azok, akik alkotásaikkal elnyerték a legutolsó, átmeneti Turizmus Trend, Vendég & Hotel rajzpályázatának fantasztikus díjait!