Hitelprogram indul a magyar kisvállalkozásoknak

A magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon - jelentette be Varga Mihály a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint.

A pénzügyminiszter kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő versenyre való felkészüléshez is. Hangsúlyozzák, a kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében és részt vegyen a gazdaság újraindításában. A kormány májusban döntött arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves keretének módosításával összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez - emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta: a most induló Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram is ebből a keretből indul, összesen 137 milliárd forinttal.

A tárcavezető elmondta: a hazai vállalkozások a gazdaság újraindításának motorjai, ezért a lehető legkedvezőbb forrásokat és feltételeket kívánjuk nyújtani a cégek számára. A nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditás-finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára. A program keretösszegének 50 százaléka beruházási célra, 50 százaléka pedig a likviditás és működés finanszírozására fordítható. A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén pedig 300 millió forint lehet. A nulla százalékos hitel június 12-től igényelhető országszerte, az MFB Pontok hálózatában.

Sipos-Tompa Levente, az MFB Pontok hálózatát működtető Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program feltételrendszerének megfelelően a hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén - a közép-magyarországi régió kivételével - székhellyel, telephellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén - a közép-magyarországi régió kivételével - fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak. A hitelprogramról bővebb információ az MFB weboldalán, illetve a Széchenyi2020 oldalon található - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Forrás: MTI


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.