Néhány éven belül kiszáradhat a Fertő-tó

Burgenland munkacsoportot nevezett ki a helyzet kezelésére, de a krízis elhárításához a magyar társszervek segítségére is szükség lehet.

Aggasztóan kevés a víz a Fertő-tóban és egyelőre az osztrák szakemberek sem tudják, mit kellene tenni – idézi a Die Presse cikkét a Népszava. A gond az, hogy nem hull elég eső, márpedig az adja a fő utánpótlást. A következő évek kilátásai sem túl jók, figyelembe véve a várható klimatikus változásokat.

Burgenland tartomány munkacsoportot nevezett ki a helyzet kezelésére. Az már kiderült, hogy a Dunából, vagy a Rábából nem lehet vizet vezetni a tóba: a két folyó vize mészben gazdag, ezért iszaposodást váltana ki. Megoldást az jelenthet, ha a magyar társszervek közreműködésével sikerül a talajvizet igénybe venni a pótlásra. Legutoljára 1965-ben volt ilyen alacsony a vízszint, 150 éve pedig teljesen kiszáradt a Fertő-tó.

Forrás: hvg.hu


Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben

Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben 

Tény, hogy egyik legfontosabb turisztikai vonzerőnk, a fővárosi történelmi fürdőinek egy része felújításra szorul.
Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben

Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben 

Májust gyakran nevezik zöld hónapnak, hiszen a természet, a fák és virágok újjászületésének ideje.
A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten

A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten 

Három nő, három művészeti ág, egy közös nyelv: megnyílt a PRIMAVERA kiállítás a FISE Galériában.
Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál

Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál 

Június 7-én és 8-án rendezik meg negyedik alkalommal Békéscsabán, Békésen és Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivált .
Programhegyek az Európa-napon

Programhegyek az Európa-napon 

Izgalmas programokkal és hasznos információkkal várják a szervezők az érdeklődőket az Európa-napon és az immár hagyományos EU-s futáson.
Kék Zóna Noszvajon

Kék Zóna Noszvajon  

Különleges eseménynek adott otthont a Nomád Hotel & Glamping.
Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat

Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat 

Hatvanhárom pályázat érkezett a MaReSz idei versenyére.
Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar

Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar 

Június 11-én először lép fel önálló koncerttel Magyarországon a Biffy Clyro.
Miért olyan hatékony az ablakra ragasztható fólia?

Miért olyan hatékony az ablakra ragasztható fólia?  

Egy hétvégi séta vagy reggeli kocogás során, ahogy a városban haladunk, láthatjuk, hogy rengeteg bolt kirakatán található fólia vagy valamilyen matrica. Ezek többféle célt szolgálhatnak, amelyek közül az első a figyelemfelkeltés. Ez egy jól bevált offline marketingeszköz, amit érdemes minden vállalkozásnak használnia.
Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.