Biztatóak a májusi SZÉP kártya adatok

A tavaszi – járványhelyzet okozta – visszaesést követően ismét kezd magára találni a hazai turizmus és vendéglátás, ezt mutatják az OTP SZÉP kártya adatai. A feltöltések összege májusban már meghaladta az egy évvel korábbi értéket, a költéseké pedig megközelítette a 2019. májusi számokat.   

A feltöltések összege májusban már meghaladta az egy évvel korábbi értéket, a költéseké pedig megközelítette a 2019. májusi számokat.

A nyári szezonban további lendületet adhat a költéseknek és a belföldi turizmusnak egy megújult applikáció, amely előlegfizetés funkcióval is kibővült.

A kártya legfrissebb adatai alapján aktív nyárra számíthat a hazai turisztikai és vendéglátó szektor. A kora tavaszi visszaesést követően ugyanis májusra már a tavalyi szint közelébe emelkedett a költések összege, a feltöltéseké pedig meg is haladta az egy évvel korábbi eredményt.

Idén áprilisban, elsősorban a veszélyhelyzet miatt szükséges korlátozások következtében a költések összege 24 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ehhez képest májusban a kártya birtokosai mindössze 7 százalékkal költöttek kevesebbet, mint egy éve ilyenkor. A visszaesés a szálláshelyi költéseket érintette a leginkább, de a pozitív változás már itt is egyértelmű.

„A SZÉP kártyás költésekből is látható, hogy az elmúlt hónapok elsősorban az otthonmaradásról, és a kivárásról szóltak. Erre reagáltunk mi is, amikor a kibocsátók közül elsőként elengedtük a lejáró, két évvel korábbi feltöltések után felszámított díjat. Mára viszont örömmel tapasztaljuk, hogy a kártyabirtokosaink a korlátozások enyhülésével ismét használni kezdték a juttatásaikat” – nyilatkozta Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.

Az OTP SZÉP kártyabirtokosai az év első öt hónapjában összesen 90 milliárd forintnyi feltöltést kaptak munkáltatóiktól, és több mint 55 milliárd forintot költöttek. Előbbi 7, utóbbi pedig 20 százalékos emelkedés a 2019-es eredményekhez képest. Azoknak sem kell lemondani az élményekről, akik a járványhelyzet miatt esetleg csak később terveznek utazást.

A mostantól elérhető új kártya applikációnak köszönhetően bárki pillanatok alatt feltérképezheti az országban elérhető SZÉP-kártya-elfogadóhelyeket. Az új alkalmazásban egyszerűbb és kényelmesebb lett az előlegfizetési funkció és a keresési lehetőségek is bővültek.

Forrás: fhcafe / Turizmus Online


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.