A tengert idén inkább kihagyják a magyarok

Tenger helyett vidékre vágynak a magyarok az idén egy elemzés szerint.

Idén nyáron inkább vidékre, mint a tengerhez utaznának a magyarok: a veszélyhelyzet elmúltát követő három hónapon belül a megkérdezettek 36 százaléka tervez belföldre utazni, és 15 százalék látogatna külföldre - derül ki Lounge Group elemzéséből, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából készített.

A pandémiás időszak a turizmust is fenekestül felforgatta. Az áprilisi adatok szerint a tavalyihoz képest kevesebb mint felére esett vissza az emberek internetes érdeklődése az utazásokkal kapcsolatban. Egy négyezer felnőtt megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásból kiderült: a koronavírus járvány miatt a lakosság 43 százalékának hiúsult meg az idei évre tervezett belföldi vagy külföldi utazása. Azok közül, akik lemondták a korábban tervezett útjukat, egyharmadnyian a járvánnyal kapcsolatos félelmeik miatt dobták sutba a terveiket, újabb harmaduk pedig az úti cél megközelíthetetlensége miatt.

A kimaradt utakat részben pótolni fogják az emberek, aminek a belföldi turizmus lehet a nyertese, a megkérdezettek nagy többsége ugyanis a hazai utakat részesíti majd előnyben a járvány után - mutat rá az elemzés.

A kutatás szerint aki útra kel, a korábbiakhoz hasonló módon aktív szabadidős tevékenységet tervez, illetve gyógyfürdő és wellness szolgálgatásokra vágyik. Az utazást tervezők harmada a szállodákat, ötöde az apartmanokat, további hatoda a magánszállásokat részesíti előnyben.

A válaszadók a nyár végére, ősz elejére teszik a járvány lecsengését, így az utazásokat az ezt követő időszakra tervezik.

A felmérésből az is kiderült, hogy a vírus okozta bizonytalanság félelmet szül az utazókban, a lakosság fele aggodalommal gondol a járvány utáni utazásokra. A megkérdezettek 40 százaléka attól is tart, hogy a közelgő utazásukat is le kell majd mondaniuk.

A korlátozások részleges feloldásával fokozatosan újraindul az élet, így a szabadidős tevékenységek iránt is fokozódik az érdeklődés.

A Neticle intelligens közösségi médiafigyelési módszerével készült felmérés szerint a magyarok többsége elsősorban a rövidebb időtartamú belföldi utazások és szabadidős tevékenységek iránt érdeklődött az elmúlt hónapban. A járvány okozta rendkívüli helyzetben népszerűbbé váltak olyan belföldi desztinációk, mint a Dunakanyar, Tokaj és Sárospatak. A Balaton első helye kikezdhetetlen ebben az összehasonlításban, noha a nevére április hónapban 20 százalékkal kevesebben kerestek rá, mint márciusban, vagy éppen 2019 hasonló időszakában.

 

Forrás: MTI / MTÜ


Újra nyit a Dinó Park

Újra nyit a Dinó Park 

Megkezdi az idei szezont Budapest egyik kedvenc élményparkja, a DinoPark KÖKI 25 helyszínnel és 80 dinoszaurusszal várja látogatóit.
Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.