20 éves a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület

Az első hazai TDM-szervezetként ismert Gyenesdiási Turisztikai Egyesület idén ünnepli fennállásának 20. jubileumát. Az önkormányzat és a turizmusban érdekelt felek együttműködésével, közös finanszírozásban, az országban elsőként jött létre olyan alulról építkező szervezeti egység, ahol a felelősség és a döntéshozatal a turizmus tényleges szereplőinek a kezébe került. A turisztikai egyesület 20 év eredményekben gazdag sikeres, stabil működést tudhat maga mögött - tájékoztatta lapunkat a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület.

Szalóky Jenő Gyenesdiás korábbi polgármestere, Gyenesdiás díszpolgára, a turisztikai szakmában elért kiemelkedő sikereiért Pro Turismo díjjal kitüntetett szakember. A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület tiszteletbeli elnöke így emlékeszik vissza a kezdetekre, a megalakulás időszakára és értékeli a jelenre is kiható eredményeket:

"1990-ben a rendszerváltás következtében megváltozott politikai, gazdasági és államjogi feltételek teljesen új helyzet elé állították Gyenesdiáson a helyi közhatalom szereplőit és a helyi lakosokat egyaránt. Önkormányzati vezetőként nyilvánvaló volt számunkra, hogy a tanácsrendszer után közigazgatási önállóságát visszaszerzett településünk számára elérkezett a lehetőség az egyéni út megválasztására és arra, hogy közösségünk megmutathassa képességeit. Az önkormányzatiság és annak szellemisége lehetővé tette, hogy a helyi közéletet mi magunk tudjuk alakítani, úgy, hogy létrejöjjön a településért vállalt közösség érzése. Olyan megoldásokat kerestünk, amelyek a közösség és az egyén sikeres mindennapjait, szellemi, gazdasági gyarapodását egyaránt biztosították. Büszke vagyok rá, hogy ebben a közösségre épített helyi közpolitikában, amelyet Gyenesdiáson kialakítottunk, mindenki pártállástól függetlenül tud dolgozni, mivel a közös ügy, a cél nem a köztünk lévő gondolkodásbeli különbözőségekre, hanem a közös megoldásokra, az akadályok legyőzésére késztet minket.
Gyenesdiás életének értelemszerűen egyik kiugróan fontos eleme a turizmus, mivel településünk lakosságának többsége közvetlenül vagy közvetve a turizmusból tartja fenn magát. Felismerve, hogy a közösség szerepe mellett az idegenforgalom kérdése lesz a település jövőjében a meghatározó, már korán olyan stratégia kidolgozásába fogtunk, amely a hiányosságokat és az erősségeket elemezve hosszú távú együtt gondolkodást készített elő. Felismertük azt is, hogy ez csak megfelelő szerkezeti keret kialakításával lehetséges. A 90-es évek közepén megalakult Szobakiadók Egyesülete volt az egyik olyan – számunkra büszkeséget jelentő – kezdeményezés, amely a turizmusban rejlő lehetőségek, a helyi ágensek egy szervezetbe történő tömörítésével próbálkozott.

Ebben a helyzetben sok kérdésre választ kellett találnunk. Hogyan érhetjük el, hogy Gyenesdiást több turista válassza célpontjául? Kinek a felelőssége egyáltalán a helyi turizmus kezelése, irányítása? Mindezeket figyelembe véve világossá vált számunkra, hogy a helyi turizmus kezelését, irányítását csak közösen, közös szervezeti keretben, a turizmushoz közvetlenül vagy közvetve kötődő vállalkozások és az önkormányzat közös részvételével lehet megoldani.

A megoldás előkészítése céljából kutatásokat folytattunk és megvizsgáltuk az európai mintákat. A 2000-es évek elején eljutottunk Dél-Tirolba, hogy megnézzünk működés közben egy sikeres turizmusirányítási rendszert. Itt lett számomra nyilvánvaló, hogy Gyenesdiásnak megfelelő szakértelemre és a turizmushoz kötődő infrastruktúrára – pl. Tourinform irodára – van szüksége, valamint olyan szervezeti keretre, amely az egészet kezelni tudja, amely felvállalja a településen a turizmus ügyét. Mi, az önkormányzat képviselői elhatároztuk, hogy a Tourinform iroda megnyitásával, ahhoz személyzet és minden szükséges forrás biztosításával, amelyet addig a turizmus fejlesztésére költöttünk, támogatjuk ennek a szerveződésnek a létrejöttét. Több mint két éves előkészítést követően Kovács Judit személyében frissen végzett turisztikai szakember biztosítása és a turizmushoz kötődő infrastruktúra megteremtése után készen álltunk, hogy összehívjuk a turizmusban érdekelteket.
Emlékszem, voltunk vagy 140-150-en az első gyűlésen. Riedl Ferenc, a Turisztikai Bizottság akkori elnöke felkért, hogy vázoljam fel a terveinket, Semsei Sándor pedig bemutatta a dél-tiroli minta alapján előkészített informatikai infrastrukturális hátteret, amellyel a modern kor kihívásainak megfelelő foglalási rendszer lehetőségeit vázolta fel az egybegyűlteknek. 2003. május 17-én a helyi turisztikai vállalkozók és az önkormányzat közösen létrehozta a Gyenesdiási Turisztikai Egyesületet.

Az egyesület nem került alárendelt helyzetbe, és demokratikus elvek alapján működött. Mi mint önkormányzat elfogadtuk a többség véleményét azzal a szellemiséggel, hogy részesei, és nem irányítói akartunk lenni az egyesületnek. Minden rendelkezésre bocsátott forrásért, infrastrukturális és személyi háttérért cserébe egyetlen szavazati jogot kértünk a szervezetben. Stratégiát dolgoztunk ki, amelyet vezérfonalként követtünk. A célunk az volt, hogy Gyenesdiás turisztikai vonzerejét növeljük, hogy minél több turistát vonzzunk Gyenesdiásra, hogy az itt tartózkodó vendégek minél több élménnyel gazdagodjanak, és a következő években is visszatérjenek hozzánk, természetesen azért is, hogy mind a vállalkozásoknak, mind az önkormányzatnak, mind a lakosságnak minél nagyobb közvetlen és közvetett haszna származzon a település fejlődéséből.
Az egyesület megalakulásával Magyarországon elsőként hoztunk létre olyan szervezeti keretet, olyan települési szintű turizmusirányítási rendszert, amelyben a felelősség és a döntéshozatal a turizmus tényleges szereplőinek kezébe került. Ez az egyesület nem hobbiegyesület, nem karitatív célú egyesülés, hanem kimondottan a tagok – beleértve a település önkormányzatát is – gazdasági érdekét szolgáló egyesületi forma. Rengeteget tett Gyenesdiás adóbevételeinek növeléséért és gazdasági életének élénkítéséért, óriási munkát végzett, folyamatosan stabil taglétszámmal.

Húsz év elteltével visszatekintve a kezdetekre, az akkor megfogalmazott célokra biztosan állíthatom, hogy sikeres időszak van mögöttünk. A megalapításkor pontosan tudtuk, hogy muszáj megállítanunk a lefelé ívelő tendenciát, és ezt csak összefogással tudjuk elérni. Jelentős eredménynek tartom, hogy tudtuk, hogy mit akarunk elérni, és ehhez kitűnő szakértelmet biztosítva következetesen ragaszkodtunk. A kitűzött célokat következetesen végrehajtva a település méltó helyet tudott elfoglalni a térség, a régió, de több tekintetben az ország turisztikai palettáján is. Összhangba kerültek az önkormányzat turisztikai célú beruházásai, fejlesztései az egyesület célkitűzéseivel és elvárásaival. Bizalom alakult ki a közhatalom szereplői és a civil szervezet között, amely nélkül nem lehet eredményeket elérni.

Eredményeink elérésében fontos szerepe van a térségi együttműködésnek, hiszen bizonyos feladatok, mint pl. a településhatárokon átnyúló termékfejlesztés vagy marketingfeladatok, térségi szinten jelennek meg. A Balaton mint turisztikai régió csak az ilyen összefogások mentén működhet hatékonyan, orientálhatja az ideérkező vendégeket a különféle balatoni és környékbeli attrakciókhoz, képezhet számukra tematikus kikapcsolódási lehetőségeket.

Mindemellett büszkék lehetünk arra, hogy az itt kialakított rendszer követendő mintává, a magyar turisztikai irányítási rendszer megreformálásának egyik gyakorlati megoldásává vált. Tovább növelte településünk ismertségét, öregbítette hírnevét, és feltette Gyenesdiást az ország turisztikai térképére.
A nagy sikerek mellett a munkával töltött évek nagy küzdelmekkel is jártak. Ha csak az elmúlt évek világjárványára és az azzal összefüggésben hozott korlátozásokra gondolunk, nem mehetünk el a turizmus mint ágazat megpróbáltatásai mellett. Mindezeken csak összefogással, a közös érdekek és célok mindenkori szem előtt tartásával, hathatós szakmai munkával, közösen tudunk átlendülni. A mindenkori közhatalomnak és az egyesület tagjainak meg kell értenie, hogy csak az egymás közötti bizalom fenntartásával lehet a sikeres jövőt építeni. Az átadott kompetenciák birtokában az egyesület, megőrizve szakmaiságát, nyitottságát, továbbra is a közösségi érdekek mentén működve alakíthatja településünk turizmusát, ha az önkormányzat ehhez partnerséget, szakmai és gazdasági hátteret biztosítva támogatja a megkezdett munkát.
Amennyiben következetesek maradunk az egyesülés eredeti elképzeléseivel kapcsolatban, követjük a 20 évvel ezelőtt kitűzött – és időközben meg-megújított – célokat, akkor Gyenesdiás megőrizheti azt a méltó helyet a szélesebb turisztikai piacon, amelyet a két évtizedes közös munkának hála elfoglalhatott.
Reményeink szerint a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület eredményes működése méltó mintaként szolgált és még sokáig szép példája maradhat a politikától független, közösségi érdekérvényesítés, szakmai összefogás és kompetencia előtérbe helyezésének."


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.