Kihívás 3.0 - mit tudunk tenni a Földért?

Idén március 30-án lesz a WWF Föld Órája, azonban fontos, hogy környezetünkkel ne csak ezen a napon, ebben az egy órában törődjünk. A Föld Órája alkalmából indított négyhetes kihívássorozattal a WWF Magyarország azt kívánja elérni, hogy a fenntarthatósági tippek közül mindenki kiválassza azokat, amelyeket tartósan át tud ültetni mindennapjaiba. A tippeket alkalmazva kevesebbet pazarolunk és szennyezünk, ezáltal mi is hozzájárulunk a természet megóvásához. A kihívások harmadik hetébe léptünk: ezúttal a fenntartható háztartás van terítéken.

A Föld Órája eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa bolygónk lakosságának figyelmét, 2019-ben pedig már több mint 180 ország vesz részt a kezdeményezésben. Bár ez az üzenet azóta is aktuális - és világszerte az épületek, nevezetességek díszvilágítása idén is lekapcsol március 30-án 20:30 és 21:30 között -, a szimbolikus 60 perces sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciója tavaly óta a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.

2018-ban augusztus 1-jén léptük át azt a dátumot, amikor az emberiség fogyasztása túllépte azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. Vagyis az emberek jelenlegi fogyasztásukat tekintve úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre - pedig csak ez az egy bolygónk van.

"Ez a dátum szimbolikus: azt a hatalmas nyomást jelképezi, amelyet az emberiség, illetve az emberi tevékenység a Föld ökoszisztémájára gyakorol. A magyarok átlagos ökológiai lábnyoma pedig a globális átlag felett van, 1,92 Földnyi. Fenntartható életmóddal sokat tehetünk ennek csökkentéséért" - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Ahhoz, hogy bolygónk élhetőbb legyen, és saját jövőnk, valamint a következő generációk számára meg tudjuk őrizni a természeti értékeket, szükséges, hogy mindenki a fenntarthatóság mellett tegye le a voksát: a kormányzatok, a döntéshozók, a vállalatok és az egyének egyaránt.

Kis lépések, nagy eredmények

Ahány ember, annyi féle - tartja a mondás, és ez az életmódunkra is igaz. Éppen ezért a Föld Órája alkalmából a WWF Magyarország egy hónapon keresztül az élet különböző területeire kiterjedő tippeket ad arra, hogyan változtathatunk berögzült szokásainkon, hogy fenntarthatóbban éljük mindennapjainkat. A tippek közül mindenki kiválaszthatja azokat, amelyeket kis erőfeszítéssel be tud építeni az életébe. Aki szeretne részt venni az akcióban, annak nincs más dolga, mint #földórája2019 hashtaggel nyilvános posztban feltölteni egy képet Facebook vagy Instagram oldalára arról, ahogy épp az egyik kihívást teljesíti, másoknak is példát mutatva ezzel.

A civil szervezet az első két héten a fenntartható táplálkozás és a hulladékcsökkentés terén adott tanácsokat, március 18-án pedig beléptünk a harmadik hétbe, amely a fenntartható háztartásról szól. "Már olyan apróságokkal is sokat tehetünk, mint a környezetbarát tisztítószerek használata a káros vegyszerek helyett, a konyharuha vagy más, többször használható törlőkendő preferálása a papírtörlő helyett, a szerves háztartási hulladék komposztálása, vagy ha mosogatás, fogmosás, borotválkozás közben nem folyatjuk feleslegesen a vizet" - folytatta Antal Alexa.

Nem csak mondjuk, csináljuk is!

A kezdeményezés mellett ismert emberek is kiállnak, és a WWF Magyarország munkatársai is megmutatják, hogy milyen lépéseket tesznek környezetük és a bolygó megóvásáért. Az első héten Varga Livius, a Quimby énekes-frontembere mutatta be, hogy hetente csupán két alkalommal fogyaszt húst, hozzájárulva ezzel a környezettudatos élethez. A második héten Till Attila műsorvezető és Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője mondta el, hogy mit tesznek azért, hogy kevesebb hulladékot termeljenek. Ezen a héten Kovács Lehel színész és Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója osztja meg tippjeit a fenntartható háztartásról, az energiatakarékossággal kapcsolatos ötleteit pedig Rakonczay Gábor extrémsportoló és Kerpely Klára, a WWF Magyarország Vizesélőhelyek projektvezetője árulja el.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.