A félszigeten ugyanis nem csak a levendula, hanem számos más gyógy- és fűszernövény is otthonra talált, így az esemény nem csupán egy illatos virág köré épül, hanem egy egész botanikus világot mutat be – méghozzá szórakoztató, kulturális és edukatív formában, ahová a gyerekeket is érdemes elhozni.
Illatok, ízek, hangulatok – különleges zenei élményekkel fűszerezve
A fesztivál egyik kiemelkedő különlegessége, hogy a gyógy- és fűszernövények világát zenei és művészeti programokkal ötvözik, amelyek a gyerekek és a felnőttek számára is élvezetesek lehetnek.
Fotó: Depositphotos
A Balatoni Kultúrhang Egyesület képviseletében Tóth Szabina, a rendezvény egyik ötletgazdája elmondta: céljuk olyan magas színvonalú zenei élményeket nyújtani, amelyek a térségben ritkaságnak számítanak és az egész családnak jó szórakozást biztosítanak.
„Egyfajta „Müpa a szabadban” hangulatot szeretnénk teremteni, ahol a komolyabb zenei műfajok is méltó helyet kapnak”
– fogalmazott Szabina. Ennek megfelelően a színpadra egy különleges versenyzongora is érkezik, amelynek új ára elérheti a 70 millió forintot – ilyen hangszert általában csak világhírű koncerttermek színpadán láthatunk. Az egyik balatoni szálloda közreműködésének köszönhetően most azonban a fesztivál látogatói is részesei lehetnek ennek a kivételes zenei élménynek.
A bor illata, a zene hangja – lehet-e egy ízt meghallani, egy illatot megkóstolni?
A színpadon a zenészek nemcsak előadnak, hanem kísérleteznek is: egyes fellépők azt vizsgálják majd, miként inspirálhatják a balatoni borok a zeneszerzést és az improvizációt. A látogatók olyan előadások részesei lehetnek, amelyek során talán az is kiderül, hogyan lehet megkóstolni egy illatot, vagy meghallani egy ízt.
A program részeként utcaszínházi előadások, tematikus workshopok és interaktív bemutatók is lesznek – így az érdeklődők testközelből ismerhetik meg a gyógynövények erejét, felhasználási lehetőségeit, de a modern zenei kísérletezés eszköztárát is.