Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

A gyanút megerősítette a település polgármestere: egy állaton valóban észlelték a fertőzés tüneteit. A mintavétel már megtörtént, a vérmintát pedig azonnal Budapestre szállították laboratóriumi vizsgálatra.

Az eset kapcsán a 24.hu még a délelőtti órákban kereste meg az Agrárminisztériumot, ám cikkük megjelenéséig nem érkezett hivatalos válasz.

A gyanút megerősítette a település polgármestere, Visy László, aki az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: egy állaton valóban észlelték a fertőzés tüneteit. A mintavétel már megtörtént, a vérmintát pedig azonnal Budapestre szállították laboratóriumi vizsgálatra.


Fotó: Pixabay

Mint írják, az önkormányzat hivatalos értesítést egyelőre nem kapott, így azt sem tudják, milyen korlátozásokra kell számítaniuk a településen vagy az érintett állattartó telepen. A megelőzés érdekében már korábban is lépéseket tettek: a dolgozók önkéntesen még április elején beköltöztek a tehenészetbe, hogy minimalizálják a fertőzés kockázatát.

A telep dolgozói nem csak a telep belterületi részeit fertőtlenítették folyamatosan, hanem az utakat is – olvasható a település vezetőjének nyilatkozata.


Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.
Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy tökéletesen ellenőrzött asszó

Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy tökéletesen ellenőrzött asszó 

Beszámoló a Huawei új okosóra termékeit előzetesen bemutató magyarországi sajtóeseményről.
Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.