MTH: szakmai állásfoglalás a chartereztetők kauciójáról 

A Magyar Turisztikai Hivatal szakmai állásfoglalást adott ki a charter-repülőjáratot igénybe vevő utazási vállalkozók vagyoni biztosítékának mértékéről.

Mérgező a tenger Genovánál 

Körülbelül nyolcvan embert kellett vasárnap és hétfőn kórházba szállítani, miután fürödtek a tengerben, egy, általában csak a trópusokon előforduló algafaj (az ostreopsis ovata) miatt Genovában.

Bringa tanya nyílt Gyenesdiáson 

Felavatták Gyenesdiáson a balatoni kerékpárkörúthoz kapcsolódó kerékpárfogadót.

Nyílt napon az üdülési támogatásról 

A Déli pályaudvaron csütörtökön 9 és 12 óra között tájékoztatja az érdeklődőket a támogatott üdülési lehetőségekről Kiss Péter kancelláriaminiszter és Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Cserkeszőlő: téliesítik a gyógyfürdőt 

Különleges, télen fűthető folyosóval kötik össze a csereszőlői fürdő fedett medencéit és a gyógyászati centrumot.

Veszélybe kerülhet a világörökségi cím 

Lassíthatja a Csepelre tervezett központi szennyvíztisztító telep megépítését az UNESCO Világörökség Bizottságának legfrissebb állásfoglalása, amely elutasítja a kulturális védettség alá eső budai alsó rakpart kiszélesítését.

36 milliárddal nőttek a nemzetközi turisztikai bevételek 

A nemzetközi turisztikai bevételek értéke 2004-ben 10,3 százalékos növekedéssel elérte a 622 milliárd dollárt, és ezzel rekordot döntött - áll a WTO által kiadott legfrissebb Turizmus Barométerben.

Gresham: 2005 legjobb szállodája a szupergazdagok szerint 

Pontosan egy évvel a nyitás után, a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest elnyerte a Robb Report magazin „Best of the Best Hotel 2005”, azaz a „2005 legjobb szállodája” díját.

Magyarország-prospektust adott ki az ÖBB 

Az ÖBB (Osztrák Állami Vasúttársaság) a Magyar Turizmus Rt. bécsi külképviseletének közbenjárásával 60 ezer példányban jelentette meg Magyarországról szóló prospektusát, amely a fontosabb hazai városokat mutatja be térképpel, menetrenddel, fotókkal, programokkal.

Nagyon meleg a Földközi-tenger 

A Holland Királyi Meteorológiai Intézet jelentése szerint a Földközi-tenger hőmérséklete ezekben a hetekben jóval magasabb az ilyenkor megszokottnál.

45-50 milliárd az Orczy-kertre 

45-50 milliárd forintos beruházással színvonalas közparkká, kulturális és sportcentrummá fejlesztené a fővárosi önkormányzat és a Józsefváros a 11 hektáros, VIII. kerületi Orczy-kertet, amelynek megvalósításához befektetői, önkormányzati és európai uniós források bevonását is tervezik.

Superbrands díjas lett idén is a Vista 

2004 után az idén immár másodszor kapott Superbrands díjat a Vista Utazási Iroda.

Ryanair - Churchill visszavág 

Több mint százan tettek panaszt a Ryanair fapados légitársaság London fights back című kampánya miatt, amely a londoni robbantások után egy héttel indult a szigetországban, írja a Kreatív a MediaGuardian.com írására hivatkozva.

Vízummentesség Macedóniába 

A Macedón Köztársaság budapesti nagykövetsége jegyzékben közölte, hogy az országba beutazni, illetve az országon átutazni kívánó magyar állampolgároknak időszakosan mégsem szükséges vízumot kiváltani.

Fejlődő főváros 

Rusznák Imre, a Fővárosi Közgyűlés Kereskedelmi és Turisztikai Bizottságának elnöke a Demszky Gáborral tartott közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy Budapest 7 éves fejlesztési koncepciója, az úgynevezett Podmaniczky-terv, a turizmus feltételeinek javítására is számos célkitűzést tartalmaz.

Demszky és a turizmus 

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere tegnapi turisztikai témájú sajtótájékoztatójában kiemelte, hogy a rendszerváltozás óta először a 6 milliót is meghaladta a Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma, és az idei év eredményei nemzetközi viszonylatban is kiugró fejlődést mutatnak: az első öt hónap közel 13 százalékos vendégéjszakaszám-növekedése ötszöröse Bécs és több mint duplája más európai városok gyarapodásának.

Cathay Pacific: 25 éves a London járat 

A Cathay Pacific Airways az elmúlt héten ünnepelte londoni járatának 25. évfordulóját.

Ujjlenyomat-alapú beszállókártyát tesztel a Lufthansa 

A Lufthansa olyan megoldáson dolgozik, amely felgyorsítja, és gördülékenyebbé teszi az utasok földi kiszolgálását.

Közérdekű 

A Néprajzi Múzeumban technikai okok miatt még egy hétig, június 23-ig lesz zárva a Magyar népi ékszerek című kiállítás.

Fesztivál a barokk Egerben 

Három hetes összművészeti fesztivált tartanak július 25. és augusztus 15. között Egerben, amelynek keretében elsősorban a hazai kortárs tánc-, színház-, képzőművészet, opera és komolyzene legsikeresebb produkciói mutatkoznak be.

Horvátország: kék zászló 111 strandnak és kikötőnek 

Horvátországban évről-évre nő azon strandok és kikötők száma, amelyek kitűzhetik az ökológiailag tiszta és rendezett partszakaszt jelző nemzetközi Kék zászlót.

Ausztria: harmadik kedvenc célország hazánk 

Az Osztrák Szövetségi Statisztikai Hivatal legfrissebb, az idei első negyedévre vonatkozó statisztikája szerint jelentősen növekedett a Magyarországra utazó osztrákok száma.

Új utazási portál indult 

Új utazási portált indított a Domi-Tours Kft. www.utazascenter.hu címen.

Európai színvonalú Malom Galéria nyílt Nyíracsádon 

Különleges galéria nyitotta meg kapuit az észak-alföldi régióban, Nyíracsádon 20 milliós SAPARD támogatásnak köszönhetően.

A világörökség része lett a mostari Öreghíd 

A világörökség részévé nyilvánította az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a mostari Öreghidat.

Helyi szinten dől el a Művészetek Völgye támogatása 

Amint azt korábban megírtuk, Márta István, a Művészetek Völgye fesztivál igazgatója Kolber István tárca nélküli miniszter segítségét kérte, mert két héttel a fesztivál megnyitása előtt még nem biztosított a rendezvény anyagi fedezete.

Törökország: újabb merénylet turisták ellen 

Újabb terrortámadást követtek el turisták ellen Törökországban: szombaton Kusadasi üdülővárosban robbantottak fel egy turistákat szállító kisbuszt.

LTU-ITS: 21 százalékkal nagyobb érdeklődés a Balaton iránt 

A REWE konszernhez tartozó ITS-Reisen, amely közel 25 ezer utasával a legnagyobb németországi utaztató a Balatonra, július 15-én 21 százalékkal több foglalást tart nyilván a Balatonra, mint a tavalyi azonos időszakban.

Hónap Borvidéke: Balatonmelléke 

A „Hónap Borvidéke” program keretében a Balatonmelléke Borvidék mutatkozik be a Magyar Borok Házában.

Horvátország: Tengermelléki Botanikus kert 

A Nemzetközi Környezetvédelmi nap alkalmából a rijekai Természettudományi Múzeumon belül új Botanikus kert nyílt, amelyben minden tengermelléki növény megtalálható, így a kíváncsi látogatóknak alkalmuk nyílik arra, hogy alaposan tanulmányozzák ezen égöv flóráját.

Az USA lett a földrajz-világbajnok 

Tizennyolc ország földrajztudományokban legtehetségesebb diákjai közül az Amerikai Egyesült Államok csapata vitte el a világbajnoki trófeát a július 14-én Budapesten megrendezett National Geographic Földrajzi Világversenyen.

Gyászhír 

Hosszan tartó súlyos betegség, türelemmel viselt szenvedés után, élete 57. évében elhunyt Fejér Beatrix, a Kartago Tours média szaktanácsadója.

Utazási portált indít a Blikk 

A Blikk lapcsalád és internetes oldala, a blikk.hu új szolgáltatást vezet be: a blikkutak.hu portál június 19-től október 30-ig, 20 héten keresztül kínál nyaralási ajánlatokat az érdeklődőknek.

Pénzszűkében a Művészetek Völgye 

Két héttel a Művészetek Völgye fesztivál megnyitása előtt az összköltség 93,5 százaléka még nincs a bankszámlán és a szükséges pénz 11 százalékára ígéret sincs – közölte Márta István fesztiváligazgató, szűk körű tájékoztatóján csütörtökön, Budapesten.

Helyesbítés 

A Buzsáki Búcsúról írt programajánlónk tévesen jelent meg hírlevelünk szerdai számában.

Budapest a német közszolgálati televízióban 

Szerdán 21.45 órai kezdettel az NRD (Nordeutsches Rundfunk) televízió által sugárzott „Weltbilder” című utazási magazin „Olcsó légitársaságokkal útközben – BUDAPEST” című félórás műsor keretében mutatja be fővárosunk turisztikai értékeit.

Lengyelország: különleges országpromóció 

Két legyet üt egy csapással Lengyelország a közelmúltban indított kampányával.

Elkészült a 2004/2005-ös feladatterv Borsodban 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Miskolc idegenforgalmi feladatai, a vendégforgalom élénkítő koncepciói és stratégiái megismerése érdekében kerek-asztal megbeszélést kezdeményezett a Miskolci Polgármesteri Hivatal Kulturális és Vendégforgalmi Osztályával.

Négyszáz résztvevőt várnak az idei Kékszalagra 

A balatoni vitorlásversenyek királynőjét, a Kékszalagot, amelyet idén 37. alkalommal rendeznek július 22-24. között balatonfüredi rajttal és érkezéssel, immár hivatalosan T-Mobile Magyarország Nagydíjnak neveznek.

Lendületben a turizmus 

Az elmúlt évtized legjobb eredményét érte el a turizmus 2005 első öt hónapjában - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.

A Lego eladta a Legolandot 

A dán játékgyártó Lego 375 millió euróért és egy újonnan alakuló szórakoztatóipari csoportban való részesedésért eladta a Legoland vidámparkjait a Blackstone Group befektetési társaságnak.

Miskolc Kártya 

A világ számos pontján már létező városi kártyarendszer bevezetését dolgozza ki Miskolcon a Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. (MIK Rt.) a Kulturális és Vendégforgalmi Osztály közreműködésével.

Zempléni Fesztivál: Jövőre veled ugyanitt? 

Ha jövőre az állami szervek és a helyi szervezetek nem nyújtanak magasabb szintű támogatásokat a mostaninál, akkor számunkra biztos, hogy az idei lesz az utolsó fesztivál – kezdte kissé borúlátóan a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóját a rangos, kulturális és zenei programsorozat legfőbb támogatójának számító Antenna Hungária vezérigazgatója, dr. László Géza.

Hop-on, Hop-off az EUramától 

Július elején új programot indított az EUrama utazási iroda, amelynek népszerűsítésére információs kiadványt is készítettek.

Szállás nélkül maradt turisták Tunéziában 

Szállás nélkül maradt harminc magyar Tunéziában, akik az Experience Utazási Iroda szervezésében utaztak Sousse-ba, értesült az RTL Klub.

Buzsáki Búcsú 

Augusztus 14-15. között rendezik meg a Buzsáki Búcsút. Vasárnap dr. Gyenesei István, tapolcai polgármester ünnepi köszöntője fogadja a látogatókat, aki átadja az „Örökségünk Somogyország Kincse” kitüntetéseket.

Magyarország az SWR-ben 

Az SWR baden-badeni stúdiójából délutánonként sugározzák Baden-Württemberg egyik legnépszerűbb magazinműsorát, a „Kaffee oder Tee” című beszélgetős műsort, amelynek elmaradhatatlan része a 16:45-kor kezdődő "Gute Reise" utazási magazin.

Kánikula Cipruson 

Szélsőséges meleghullám érte el Ciprust – közölte tegnap a holland utazási internetes portál, a Reiskrant.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!