Az easyJet a recesszió nyertese 

Az egyik legnagyobb európai diszkont légitársaság, az easyJet 10,5 százalékos bevétel növekedést ért el a tavalyi utolsó naptári negyedévben, folyó pénzügyi éve első negyedévében, és egyúttal megemelte idei éves bevétel előrejelzését is.

A piac legkönnyebb és legkényelmesebb ülései az Air France-nál 

Az innovatív megoldásokra törekvő Air France 2010. január 30-tól a rövidtávú repülőjáratain egészen újfajta üléseket vezet be az Airbus A319, A320 és A321 flottáján a belföldi hálózaton belül.

Botránnyá dagadt a müncheni repülőtéri incidens 

Hatalmas botránnyá dagadt csütörtökre a müncheni nemzetközi repülőtéren előző nap történt bombariadó, amely súlyos biztonsági hiányosságokra irányította rá a hatóságok figyelmét.

Majdnem 12 millióval tartozik az IBUSZ-nak a TV2 műsora  

A Blikk információja szerint az IBUSZ utazási iroda állítja: a már lefutott Sztárok a fejükre estek című produkció a mai napig tartozik nekik 11,6 millió forinttal.

Írország bemutatkozik 

Utazásszervezők, valamint a szaksajtó jelenléte mellett mutatta be turisztikai kínálatát szerdán a budapesti Korona szállodában az ír turisztikai hivatal, a Tourism Ireland.

Pótdíjat fizettetne a túlsúlyos utasokkal az Air France - a légitársaság cáfol  

Biztonsági okokból pótdíjat fizettetne a túlsúlyos utasokkal az Air France légitársaság - írta szerdán a Le Parisien.

Érdeklődik a LOT iránt az Air-France-KLM 

Az Air France-KLM érdeklődik a privatizálás előtt álló lengyel LOT légitársaság iránt - jelentette a lengyel Dziennik című lap szerdán, forrás megnevezése nélkül.

Megszünteti isztambuli járatát a CSA  

Erről tájékoztatta a Napi Turizmust a cseh nemzeti légitársaság magyarországi irodája.

25%-kal növekedett hazánkban a finn szervezett beutazás 2009-ben 

A Finn Utazási Irodák szövetségének (SMAL) frissen publikált adatai szerint a Magyarországra irányuló szervezett utazások (csomagtúrák) utasainak száma 25%-kal növekedett 2009-ben, jelentette a Magyar Turizmus Zrt. észak-európai külképviselete.

Flottát felez és 600 dolgozót küld el a Lufthansa-leány 

Flottájának több mint felét leállítja és 600 állást megszüntet a német Lufthansa leánycége, az Eurowings regionális légitársaság. A leépítéseket a társaság regionális forgalmának átalakításával, és a nagyobb szállítókapacitású gépekre való áttéréssel magyarázták.

Több órás légi káosz fenyegeti szerdán az Írországba utazókat 

A Ryanair légitársaság keddi bejelentése szerint 48 írországi járatát kényszerül törölni szerdán - ez 6 ezer utast érint - miután a három fő írországi repülőtér átmenetileg nem fogad gépeket az ír repülési hatóság (IAA) és a szakszervezetek vitája miatt.

Folytatódik a sztrájk Ferihegyen - nincs megegyezés 

Továbbra is sztrájkolnak Ferihegyen a földi kiszolgálók, miután a Malév GH vezetése elvetette a munkavállalókat képviselő LESZ kompromisszumos javaslatát, pedig az csak 30 millió forinttal különbözött a szakszervezet indítványától - olvasható a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) kedd esti közleményében.

Csődbe ment, de nyitva tart a Red Treff 

Hiába küzdött hónapokon keresztül a fennmaradásért a Red Treff Utazási Iroda, a társasággal szemben elrendelt felszámolási eljárás miatt január 18-án kénytelen volt beszüntetni tevékenységét - írja a Hajdú-Bihari Napló.

Ismét a franciaországi síutak piacán a jogosulatlan szervezéssel vádolt szervezet - Polaris után travelex.hu 

Ezt jelezték többen a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületénél. A hirdető cég Magyarországon nem létezik.

Idén már növekedést vár a bécsi reptér  

Elsősorban a kelet-európai forgalom zsugorodása miatt csökkent 2009-ben a bécsi repülőtér forgalma az egy évvel korábbihoz képest, a légikikötőt üzemeltető társaság azonban idén már növekedésre számít.

Csődvédelem alatt a JAL 

Csődvédelmet kért kedden a súlyos adósságterhet cipelő, legnagyobb ázsiai légitársaság, a Japan Airlines Corp. (JAL).

Megvásárolják a lengyel Orbis utazási irodát 

Az Enterprise Investors (EI) által kezelt magántőke alap megvásárolja az Orbis Travel 95,08 százalékát - áll a befektetési alapnak az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Ferihegyi sztrájk - A pénzügyminiszterhez fordult a szakszervezet  

A pénzügyminiszterhez és a vagyonkezelő vezérigazgatójához fordult a Malév földi kiszolgáló cégénél sztrájkot tartó Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), hogy segítséget kérjen a munkáltatóval folytatott egyeztetések eredményes lezárásához - mondta el Csorba Attila, a LESZ elnöke az MTI-nek hétfőn.

Duplázza kapacitását a Lufthansa Italia Budapesten 

A Lufthansa Italia hétfőn bejelentette, hogy 2010. március 28-tól jelentősen növeli kapacitását Budapest és Milánó, illetve egyéb európai városok között.

Az egészségre ártalmasak a repülőtéri testszkennerek? 

A cseh Állami Atombiztonsági Hivatal vezetője ellenzi, hogy a repülőtereken a biztonsági ellenőrzések részeként testszkennereket alkalmazzanak, mert azok veszélyeztetik az utasok egészségét.

Ferihegyi sztrájk - Nem okoz fennakadást a munkabeszüntetés  

A sztrájk ugyan folytatódik a Malév földi kiszolgáló cégénél, a repülőgépek azonban menetrend szerint, legfeljebb kisebb késésekkel közlekednek Ferihegyen hétfőn is - mondta Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője hétfőn reggel az MTI-nek.

Két hétig ingyenesek a szlovák utak 

Északi szomszédunknál ideiglenesen nem kell fizetni az első osztályú utak használatáért.

Februárban nyílik az Aeroflot új moszkvai terminálja 

A moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtéren februárban tervezi új termináljának (Seremetyevo 3, illetve Terminal D) átadását az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság.

Bíztató ígéret az utasjogok terén 

Szakítani kell azzal a jogi gyakorlattal, hogy az Európai Unió annyi féle közlekedésügyi szabályozást léptet életbe, és tart hatályban, ahány féle közlekedési eszköz van. Jelenleg ugyanis a különböző szükségletű emberek nem kapnak egységes színvonalú közlekedési szolgáltatásokat, holott mindenkit azonos utasjogok illetnének meg.

Ferihegyi sztrájk - Pénteken is csak kis késések lehetnek 

A ferihegyi repülőtéren továbbra is tart ugyan a Malév GH dolgozóinak sztrájkja, ez a forgalomban pénteken sem okoz fennakadást, az előző napokhoz hasonlóan legfeljebb kisebb késések lehetnek - mondta Limburger Lóránt, a Malév földi kiszolgáló cégének igazgatója reggel az MTI-nek.

Magyarország több kínai turistát szeretne 

Újszerű marketinggel és a közönség többirányú megnyerésével próbálkozik a Magyar Turizmus Zrt. Kínában annak érdekében, hogy még több kínai turistát csábítson hazánkba.

Készül a hatezredik Airbus repülőgép 

Hamarosan átadják a hatezredik Airbust. A történelmi légi jármű egy A380 típusú óriás lesz, a világ legnagyobb utasszállító repülőgép típusának egy példánya, amelyet a dubaji Emirates légitársaságnak szállítanak le a jövő héten hétfőn.

Budapestről Hannoverbe: új közvetlen járat a Germanwingstől 

A Germanwings Légitársaság bővíti Budapestről közvetlenül elérhető célállomásainak számát: tavasztól hetente négy alkalommal közlekednek a német diszkont légitársaság repülőgépei Budapest és az új bázisrepülőtér, Hannover között.

Idén hány kilométer autópálya épül Erdélyben? 

Tavaly december elsején ünnepélyes körülmények között átadták az első erdélyi autópálya-szakaszt, a Kolozs megyei Aranyosgyéres és Gyalu közötti 42 kilométert.

Továbbra is fennakadások a párizsi repülőtereken a légiirányítók sztrájkja miatt 

A légiirányítók sztrájkja miatt csütörtökön is fennakadások voltak a párizsi repülőtereken: az Orly-n a járatok felét, a Roissy Charles de Gaulle termináljain pedig 15 százalékát törölték.

Ismét havazás okoz fennakadást Nagy-Britanniában  

Ismét jelentős havazás okozott közlekedési fennakadásokat szerdán Nagy-Britanniában, ahol repülőtereket is be kellett zárni a hó miatt. Az időjárás okozta törlések budapesti járatokat is érintettek.

Affiliate szolgáltatást kínál az irodáknak az AirportShuttle-Minibusz 

A ferihegyi transzfereket már 1992 óta biztosító társaság 2008 január 1-i magánosítása után komoly ráncfelvarráson esett át, és új kapcsolatokat épített és épít ki az utazási irodákkal.

Zöld út Brüsszeltől a hazai vasúti és belvízi közlekedés támogatására 

A Európai Bizottság jóváhagyta a közlekedési koordináció adókedvezményekkel történő magyarországi támogatását: szerdán úgy döntött, hogy nem emel kifogást Magyarország azon határozatával kapcsolatban, amelyben a vasúti és belvízi szállítás számára jövedékiadó-mentességet biztosít, illetve jövedékiadó-visszatérítést tesz lehetővé - áll a Bizottság honlapján.

Stagnálást vár 2010-ben az easyJet 

A múlt évi félmilliós utasforgalomhoz képest 2010-ben stabilitást vár az easyJet alacsony költségvetésű légitársaság a budapesti járatain, de bizonyos feltételek teljesülésével a növekedésre is lát lehetőséget - mondta el Peter Voets, az easyJet kelet-európai marketing igazgatója szerdán a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Felelősségbiztosítót keres a HungaroControl 

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1,2 milliárd dollár limitértékre keres felelősségbiztosítót tárgyalásos közbeszerzésen a Budepest-ferihegyi, debreceni és sármelléki tevékenységi körére - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Sikeres évet zárt a Uniquebudapest 

A 2008 nyári piacra lépés után a tavalyi év meghozta az áttörést a Uniquebudapest számára.

Irakba indít járatokat a Lufthansa 

Bagdad és Erbil lennének a német légitársaság új közel-keleti úti céljai.

Biztató volt az év vége a Lufthansánál 

Tavaly a gazdasági válság miatt csökkent a német Lufthansa légitársaság utasforgalma: változatlan bázison az utasszám 2,6 százalékkal 55,6 millióra csökkent, akvizíciókkal együtt viszont 8,5 százalékkal 76,5 millióra emelkedett.

Ferihegyi sztrájk - Menetrend szerint indulnak a gépek 

A Malév forgalmában szerdán várhatóan nem okoz fennakadást a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) által hétfőn este elindított határozatlan idejű sztrájk, amely továbbra is tart - mondta Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője az MTI-nek szerdán reggel.

Ismét havazás okoz fennakadást Nagy-Britanniában 

Ismét jelentős havazás okoz közlekedési fennakadásokat Nagy-Britanniában.

Reptér épül a világ tetején 

A világ legmagasabban fekvő repülőterét készül megépíteni Kína Tibetben - jelentette be a területileg illetékes polgári légügyi igazgató kedden.

Csökkent az EADS bevétele az Airbus rekord ellenére 

Az Airbus rekord forgalma ellenére csökkent a nyugat-európai EADS csoport bevétele tavaly: 3,5 százalékkal 41,7 milliárd euróra, elsősorban amiatt, hogy erősödött az euró a dollárhoz képest.

Az American és a Delta versengenek a csőd szélén álló JAL-ért 

Az American Airlines is beszállt a licitbe a rivális Delta Airlines mellett a Japan Airlines (JAL) megszerzéséért, amely jelenleg a csőd széllén áll.

A BA vizsgálja a testszkenner bevezethetőségét 

A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vizsgálja személyátvilágító berendezés, a testszkenner bevezetésének lehetőségét - válaszolta Szilágyi Károly, a BA szóvivője az MTI kérdésére hétfőn.

Húsz-harminc perces késések a ferihegyi sztrájk miatt 

Ferihegy üzemszerűen működik, rövid, csak 20-30 perces késéseket okoz a menetrendben a Malév földi kiszolgáló cégének, a Malév Ground Handling (GH) dolgozóinak munkabeszüntetése - mondta Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI kérdésére kedden.

Hétfő este 8 órától sztrájk kezdődött Ferihegyen 

Eredménytelenül zárult a dolgozók és a Malév GH vezetése között zajló tárgyalások hétfői fordulója is, így este 8 órakor sztrájk kezdődött a Ferihegyi Repülőtéren.

Magyar termékek mutatkoznak be a berlini METRO áruházakban 

Ebben az évben hazánk partnerországként jelenik meg az egyik legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon, a berlini Grüne Wochén. Az idei évben hat berlini METRO áruház is segíti Magyarország jó szereplését, a magyar termékek ismertségének növelését. Gráf József Földművelődésügyi és vidékfejlesztési miniszter, látogatást tesz egy áruházban és találkozik a METRO Cash & Carry Németország vezérigazgatójával, Harald Fraszczak úrral.

Ferihegyen még késnek a járatok 

A nyugat-európai nagy havazások miatt Ferihegyen járatot nem kellett törölni, de a menetrendek helyreállítása miatt még késések vannak a légközlekedésben - tájékoztatta Szilágyi Károly, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője hétfőn az MTI-t.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!