Közlekedés
Osztogatnak vagy fosztogatnak? - Karácsonyi sztrájk a Malév-pilóták szemével
A Malév pilótái nem számszerűsítették béremelési követelésüket, a munkáltatótól várnak erre ajánlatot - mondta Óvári Tamás, a pilótákat tömörítő Hunalpa elnöke az MTI-nek szerdán este, cáfolva a Malév erre vonatkozó állítását.
Bezáratták a magyar charterpiacban is érdekelt szlovák légitársaságot
A SkyEurope csődje után újabb szlovák légitársaság kényszerül tevékenysége beszüntetésére: a főként charterutakra szakosodott Seagle Airtől a közlekedési minisztérium megvonta a repülési koncessziót. Az intézkedés péntektől hatályos.
2009: megúsztuk a vérfürdőbe torkolló árversenyt
Az adatok két számjegyű forgalomvisszaesést jeleznek a hazai szállodákban, az utazási irodáknál pedig még rosszabb a helyzet, átlagosan körülbelül 30 százalékos mínuszban lesznek az egy évvel korábbi teljesítményükhöz képest.
2009: megúsztuk a vérfürdőbe torkolló árversenyt
Az adatok két számjegyű forgalomvisszaesést jeleznek a hazai szállodákban, az utazási irodáknál pedig még rosszabb a helyzet, átlagosan körülbelül 30 százalékos mínuszban lesznek az egy évvel korábbi teljesítményükhöz képest.
Új, összekötő szerepben az Austrian
Kelet- és Nyugat-Európa közti összekötő kapocs szerepét kívánja betölteni a Lufthansa Csoport részeként a jövőben az Austrian Airlines (AUA).
Erősíti magyarországi jelenlétét a Lufthansa Csoport
Az utasszám növekedését, erősebb piaci jelenlétet tervez a Lufthansa Csoport a jövőben Magyarországon.
Sztrájkolnának karácsonykor a Malév pilótái
A Malév pilótákat képviselő HUNALPA a mai napon bejelentette, hogy amennyiben nem kapnak 24,3%-os béremelést, határozatlan idejű sztrájkba kezdenek 2009. december 24-én reggel. A 24,3%-os béremelés az átlagos pilóta béren számolva fél millió forintot jelentene.
Ferihegyen hó van, fennakadás nincs
Az ország nagy részén, így Ferihegyen is jelenleg esik a hó. Az éjszaka lehullott 5 cm friss hó ellenére zavartalan a Ferihegyi repülőtér forgalma, a légikikötő a menetrendnek megfelelően fogadja és indítja a járatokat.
A konyhafőnökök élik a legegészségtelenebb életet Britanniában.
A legészségtelenebb munkakörök toplistájának élére kerültek a konyhafőnökök a legfrissebb szigetországbeli felmérés szerint.
Szlovákia magyar utakra űzi a kamionokat
Egyre biztosabb, hogy általános drágulást eredményez az elektronikus útvám bevezetése – mondja Peter Halabrín, a szlovákiai fuvarozókat tömörítő szervezet igazgatója. Azoknak a fuvarozóknak, akik nem mennek tönkre a magas útvám miatt, két lehetőségük lesz: vagy Magyarországon keresztül fognak szállítani, például Kassáról Pozsonyba, vagy jelentősen emelik az árakat.
Jövőre is veszteséges lesz a nemzetközi légiipar
Jövőre is súlyos veszteségek elé néz a világ légiközlekedési ipara. Az üzemanyag árak emelkedése miatt a korábban becsültnél magasabbak lesznek a veszteségek és elérik majd az 5,6 milliárd dollárt annak ellenére, hogy mind az utasszám, mind a teherforgalom növekszik - írja az International Air Transport Association (IATA) jelentése.
Összetévesztett két szigetet egy görög pilóta
Összekeverte a Kikládok szigetcsoport két közeli szigetét egy görög pilóta, így Naxosz helyett Párosz szigetén próbált meg leszállni.
Jogi úton próbál fellépni a sztrájk ellen a British Airways
Jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways (BA) az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni sztrájksorozatának.
Jogi úton próbál fellépni a sztrájk ellen a British Airways
Közelebbről egyelőre nem részletezett jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways (BA) az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni sztrájksorozatának.
Budapest-Tokió közvetlen járatok jövő nyártól
Az Alconet japán charter járatokat üzemeltető cég és a kijevi Aerosvit légitársaság sikeres tárgyalásának eredményeként, 2010. július 2. és szeptember 22. között heti rendszerességgel közvetlen charter-járatok indulnak Japán és Magyarország között.
Törökök érdeklődnek a szerb légitársaság iránt
A stratégiai együttműködés lehetőségeiről tárgyal a szerb Jat légitársaság vezérigazgatója, Srdan Radovanovic a Turkish Airlines illetékeseivel, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a szerb kormány mellé tulajdonostársnak beszáll a török légitársaság.
Újra „megnyílt” a szerb-magyar légihíd
Majd két évtizednyi szünet után, 2009. december 14-én, délután 14.15 órakor ismét Malév gép landolt a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren.
Új szakember a Marriott International képviseleténél
Bakó Bálint Magyarországért és Dél-Kelet-Európáért felelős értékesítési igazgatóként csatlakozik a Globair csapatán belül a Marriott International képviseletéhez.
Újra jár a Belgrád-Szarajevó expressz
Közel 18 év után vasárnap először ismét expresszvonat indult a Belgrád-Szarajevó vasútvonalon.
Bezárt a bécsi Déli pályaudvar
Az utolsó személyvonat is kigördült a bécsi Déli pályaudvarról (Südbahnhof), vasárnaptól ideiglenesen másik vasútállomás veszi át az eddig Magyarország felé is összeköttetést biztosító állomás feladatait.
Bor tizenötmillióért
Három nap alatt összesen 15 millió forintnak megfelelő összeget költött el főként borra egy monacói milliomos Ausztráliában. Az üzletember, akinek nevét egyelőre homály fedi, 2400 palack bort vásárolt a vakáció ideje alatt, feltehetőleg befektetési céllal - írta meg a deluxe.hu.
Ferihegyi sztrájk - A Malév cáfolja a szakszervezet állításait a sztrájktörőkről
Határozottan cáfolta a Malév GH vezérigazgatója a szakszervezet kijelentéseit a sztrájktörők alkalmazásáról.
Ferihegyi sztrájk - A BA szerint megbukott a munkabeszüntetés
Megbukott a sztrájk, normál üzem folyt vasárnap Ferihegyen - állapította meg a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vasárnap esti közleményében.
Ferihegyi sztrájk - LESZ: sztrájktörőket alkalmaztak
A ferihegyi repülőtér a magyar munkajog temetője, a Malév ugyanis - a Budapest Airport (BA) korábbi gyakorlatához hasonlóan - sztrájktörőkkel hatástalanította a munkabeszüntetést - jelentette ki Csorba Attila, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet elnöke, aki elégedett volt a sztrájk támogatottságával.
Országos hajtóvadászat a Koca Travel-ek ellen
A Népszabadság fekete utazásszervezésről szóló december 9-ei cikkét a Napi Turizmus is leközölte, ami alapján egy szolnoki utazási iroda országos tiltakozásra szólította fel utazási irodás sorstársait.
Willy Brandtról nevezik el az új berlini repülőteret
Willy Brandt egykori német (NSZK) kancelláról nevezik el az új Berlini repülőteret.
Nem okoz fennakadást a sztrájk Ferihegyen
Nem okoz fennakadást a Malév üzemelésében, a LESZ által vasárnap délután 15.30-20.30 óra között meghirdetett sztrájk - közölte a Malév.
Sztrájk lesz vasárnap Ferihegyen
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) határozott idejű sztrájkot tart a MALÉV GH-nál december 13-án, vasárnap 15.30-tól 20.30-ig.
Lezárult a Boeing 787-es "Dreamliner" tesztelése
Sikeresen lezárta a 787-es "Dreamliner" tesztelését a Boeing. Ha a próbarepülések is sikeresek lesznek, a "Dreamliner" kiszállítását a jövő év negyedik negyedétől megkezdhetik.
Stájerország és Karintia vonzza a legtöbb magyar síelőt Ausztriában
Stájerország és Karintia a leggyakoribb úti célja az Ausztriába utazó magyar síelőknek az Osztrák Idegenforgalmi Hivatal adatai szerint.
Hanyatlik a pozsonyi repülőtér forgalma
A pozsonyi M. R. Stefánik-Airport Bratislava repülőtér forgalma az év első tíz hónapjában 1 511 831 utas volt, ez 467 557-tel kevesebb, mint 2008 hasonló időszakában - közölte Dana Madunická, a szlovák főváros repterének szóvivője.
Az első közvetlen charterjárat Európából Fort Lauderdale-be
A Magyarországon az Aviareps Magyarország Kft. által képviselt Condor légitársaság 2010 tavaszától az első és eddig egyedüli légifuvarozóként indít közvetlen járatot Európából Fort Lauderdale-be.
Az easyJet háborút akar
Az easyJet, Európa vezető low-cost légitársasága, a légiközlekedési vállalatok között elsőként követelte a repülőgépek károsanyag-kibocsátásának szigorúbb és kötelező érvényű maximalizálását, amely a repülőgépek következő generációjánál már 40%-os széndioxid (CO2) kibocsátás csökkenéssel járna.
Szezonzáró konferencia a Dél-Alföldön
2009. december 9-én, Kiskunmajsán rendezte meg évzáró értekezletét a Dél-Alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága.
Szezonzáró konferencia a Dél-Alföldön
2009. december 9-én, Kiskunmajsán rendezte meg évzáró értekezletét a Dél-Alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága.
Hadüzenet az illegális utazásszervezőknek
Megelégelte nyolc Zala megyei utazási iroda a turistautakat feketén szervező konkurenciát. A keszthelyi ügyészségen feljelentést tettek több illegálisan dolgozó utazásszervező ellen. Az irodák harcos fellépése nem független a gazdasági válságtól: egyre kevesebb az utas, mind kiélezettebb a küzdelem az ügyfelekért.
A csődtörténet véget ér?
A nehéz gazdasági helyzet és az erős piaci verseny miatt az idei turisztikai főszezon sem múlt el utazási irodai csődök nélkül. Az Ariadne Travel bedőlését az 5 Kontinens, majd a Quitt Tours fizetésképtelensége követte, aminek „eredményeként” több ezer honfitársunk nem tudott elutazni korábban befizetett útjára, és több esetben a károsultak a részvételi díj töredékét kaphatják vissza a biztosítóktól. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége ezért levélben fordult a hatóságokhoz a rendelkezések szigorítása érdekében. Az új jogszabály már készül, cikkünk végén a legfontosabb tervezett változtatásokról olvashatnak.
Titkos közlekedésbiztonsági adatok kerültek tévedésből a netre
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) tévedésből nyilvánosan hozzáférhetővé tett az interneten egy olyan dokumentumot, amely titkos adatokat tartalmaz az amerikai repülőtéri utasellenőrzési rendszerről - jelentette szerdán a The Washington Post című napilap.
Féláron kínálja a lvovi szállodákat az ortodox Mikulás
Ötvenszázalékos árengedménnyel várják a turistákat Lemberg (Lviv) szállodái, éttermei, szórakozóhelyei és utazási irodái az ortodox Mikulás-nap alkalmából, december 19-én és 20-án.
110 utast érint a Tolna Tours csődje
A Tolna Tours vagyoni biztosítéka elegendő lesz arra, hogy az eddigi mintegy 110 bejelentés alapján kártalanítsa a biztosító az utasokat – tudta meg a Napi Turizmus Horváth Pétertől, a QBE Insurance utasbiztosítási értékesítési igazgatójától.
Visszavonták a Tolna Tours engedélyét
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal TOLNA TOURS Utazásszervező és Kereskedelmi Kft. engedélyét visszavonta, és törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából (cégjegyzékszám: 17-09-003480) jogszabálysértés miatt - jelent meg a tájékoztatás a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján december 7-én.
Kisegíti a Wizz Air párizsi utasait a Malév
A Malévvel kedvezményes áron utazhatnak Budapest és Párizs között azok a WizzAir-utasok, akik a fapados légitársaság járatbezárása miatt kénytelenek újratervezni légiútjukat.
Kényelmesebben a KLM turistaosztályán
A KLM Holland Királyi Légitársaság december 7-én, Amszterdam Schiphol Repülőtéren bevezette az új Economy Comfort zónát.
Nincs többé "fapados űrutazás"
Bemutatta a SpaceShipTwo-t, a világ első, űrturisták számára tervezett űrkabinját Richard Branson brit milliárdos a kaliforniai Mojave-sivatagban.
A TUI Österreich az osztrák postán keresztül is értékesíti útjait
Miután az Eurotours a Hofer élelmiszer áruházláncon keresztül, az ITS a Billa üzletein keresztül sikeres értékesítési eredményt ért el, a TUI Österreich most az állami postával lépett kooperációra.
Továbbra is emelkedőben az Oman Air
Az Ománi Szultánság nemzeti légitársasága tovább bővíti flottáját.
Idén először nőtt a forgalom a prágai repülőtéren
Novemberben első ízben nőtt az utasforgalom a Prága Ruzyne nemzetközi repülőterén.
CarpatAir-rel Velencébe
A Budapest Airport és a CarpatAir légitársaság bejelenti, hogy december 7.-től a romániai székhelyű légitársaság üzemelteti a Budapest és az olaszországi Velence közötti járatát.