Wizz Air: tízmilliomodik utas 

Wizz Air diszkont-légitársaság kevesebb, mint négy év üzemelés után elszállította tízmilliomodik utasát.

Az Ethiopean Airlines belépett a magyarországi BSP-be 

Az Ethiopian Airlines, amely 2006-ban az év légitársasága volt Afrikában, a Malévvel kötött SPA szerződés alapján Budapestről öt európai átszálló ponton keresztül ötven nemzetközi, zömében afrikai és tizenöt etióp belföldi célállomásra juttatja el az utazókat.

Kinevezések a Vista táján 

Új értékesítési és termékfejlesztési igazgatót és új gazdasági igazgatót neveztek ki a Vista Utazási Irodák Kft.-nél.

Környezetbarát repülőt építtet az EU 

Az EU országaiban 2015 után gyártott repülőgépek csendesebbek és kevésbé környezetszennyezők lesznek annak az 1,6 milliárd euró összegű kutatási projektnek köszönhetően, amit csütörtökön indított útjára a brüsszeli bizottság és a repülőgépgyártók.

Jövőre már várakozás nélkül autózhatunk az Adriára 

A horvát építők 2009 nyarára ígérik, hogy elkészül a Zágráb-Split autópálya két hosszú alagútjának, a Sveti Roknak és a Mala Kapelának a párhuzamos járata.

EasyJet: további terjeszkedés Franciaországban 

A múlt héten megnyitott második párizsi hub után tavasszal tovább folytatja franciaországi terjeszkedését az easyJet, amely április 4-én Lyonban nyitja meg harmadik bázisrepülőterét.

Tavaszi ízkavalkád Tokaj-Hegyalján 

2008. március 1. és április 6. között számos programmal várja Tokaj-Hegyalja a vendégeket.

Symbol Budapest: hét helyszín, hét hangulat 

Óbudán a Bécsi út 56. szám alatt megnyílt a Symbol Budapest: a hét különbözõ stílusú, kínálatú vendéglátóegységet magába foglaló gasztronómiai komplexumot egy több száz éves házban alakították ki.

Forgalomnövekedés az easyJetnél 

Az easyJet diszkont-légitársaság nyilvánosságra hozta 2007/2008-as üzleti éve első negyedének eredményeit, valamint a januári utasforgalmát.

Kiaknázza a SkyTeam a „Nyitott égbolt” adta lehetőségeket 

A SkyTeam légiszövetség bejelentette, hogy kibővíti utasainak nyújtott szolgáltatásait, és megerősíti jelenlétét a London Heathrow nemzetközi repülőtéren (LHR), amint az EU-USA „Nyitott égbolt” megállapodás érvénybe lép a jövő hónapban.

19. bázisát nyitotta meg az easyJet 

Andy Harrison, az easyJet vezérigazgatója február 7-én hivatalosan megnyitotta a légitársaság 19. bázisát a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. Az átadó ünnepséget az Eiffel-torony előtt tartották, a turizmus és fogyasztásügyért felelős francia miniszter, Luc Chatel jelenlétében.

Budapesten tartja kongresszusát a legnagyobb belga szakmai szövetség 

A Magyar Turizmus Zrt. által készített pályázati anyag alapján a Flamand Utazási Irodák Szövetsége (Vereniging Vlaamse Reisbureaus - VVR) Budapestet választotta 2008-as konferenciája helyszínéül.

Hatezerrel repül az új utasszállító 

Folyékony hidrogén hajtja, és 6000 km/h utazósebességre lesz képes az A2 kódjelű, brit fejlesztésű óriás utasszállító repülőgép.

Róma naponta háromszor 

Napi háromra növeli a Budapestet Rómával összekötő járatainak számát a Malév és code share partnere, az Alitalia. A járatsűrítést a Malév utasforgalmának az előző évben tapasztalt jelentős, mintegy 12%-os bővülése indokolja. A két légitársaság ugyancsak közös milánói útvonalát a nyári menetrendtől a Malév gépei repülik.

Rekorderedmények a Germanwings-nél 

A Germanwings minden eddiginél jobb eredménnyel zárta 2007-et. A légitársaság kétszámjegyű növekedést ért el mind az utasszám, mind pedig a forgalmi adatok tekintetében.

Egyre több magyar vendég Lengyelországban 

A Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet minden év elején találkozóra invitálja azon utazási irodák képviselőit, amelyek lengyelországi szolgáltatásokat értékesítenek. Az idén február 12-13-án megrendezésre kerülő Nyílt Napok bevezetőjeként a sajtó képviselőinek rendezett kötetlen beszélgetést tegnap a Képviselet.

Croatia Airlines–Expedia együttműködés 

A Croatia Airlines horvát nemzeti légitársaság és a világ egyik vezető on line utazásszervezője, az Expedia tavaly év végén megállapodást írtak alá együttműködésük bővítéséről.

Elköltözött a TAP képviselet 

Ugyanabban az irodaházban (1088 Budapest Rákóczi út 1-3.) a harmadik emeletre költözött a TAP magyarországi képviselete, tájékoztatta lapunkat Szolnok Péter a TAP magyarországi képviseletének vezetője.

Egyre több magyar utazik TAP-pal 

Elkészültek a TAP Portugal légitársaság 2007-re vonatkozó statisztikái, amely szerint a légitársaság tavaly 35 százalékos fejlődést felmutatva 26400 utast szállított Budapestről Lisszabonba.

Gyermekkedvezmény a Germanwingsnél 

A Germanwings diszkont-légitársaság különleges kedvezményt nyújt a gyermekek részére.

Új vállalati és közkapcsolati igazgató a Budapest Airportnál 

Február elsejétől új vállalati és közkapcsolati igazgatót neveztek ki a Budapest Airport (BA) élére.

Komplex tájékoztató kerül az APEH honlapjára 

Ahogy korábban írtunk róla, január 23-án a Pénzügyminisztérium szakmailag illetékes főosztályvezetője, dr. Csobánczy Péter konzultációt tartott az utazásszervező vállalkozások számára.

A szakma aktivitása segíthet a feketén működő irodák felszámolásában 

A Turisztikai Szakállamtitkárság is kiemelt feladatának tartja az illegálisan végzett turisztikai tevékenységek, köztük a feketén működő utazási irodák felszámolását.

Bormarketing a fellegekben 

Elismert magyar pincészetek boraival újította meg kínálatát a Malév repülőgépei fedélzetén.

Szingapúr-London A380-assal 

A Singapore Airlines a világ legnagyobb utasszállító repülőgépével, Airbus A380-assal fogja kiszolgálni a Szingapúr–London járatot 2008. március 18-ától, miután a légitársaság március közepén átveszi flottája harmadik A380-as gépét.

EasyJet & GB Airways: lezárult a felvásárlási folyamat 

Az easyJet plc, amely az easyJet Airline Company Ltd 100 százalékos tulajdonosa, bejelentette, hogy sikeresen befejeződött a Bland Group Ltd tulajdonában lévő GB Airways Ltd felvásárlása a 2008. január 18-i hatósági engedélyezést követően.

Lendületben a British Airways 

Az üzemanyag-költségek harmadik negyedévben tapasztalható emelkedése ellenére is kiemelkedően jó nemzetközi és hazai eredményekkel zárta a tavalyi pénzügyi év első kilenc hónapját a British Airways.

XVI. turisztikai évadnyitó 

Teltház előtt zajlott a turisztikai szakma immár 16. alkalommal megrendezett évadnyitó fogadása a Művészetek Palotájában, amelyet minden év február 1-jén rendez meg a Turizmus Kft. Az eseményen a szakma krémje, a magyar idegenforgalom döntéshozói, szállodák, utazási irodák, légitársaságok, éttermek vezetői, a törvényhozás, a közigazgatás turizmussal foglalkozó képviselői finom falatok és italok mellett vitathatták meg egymással a turizmus aktuális kérdéseit.

19 millió utas fordult meg tavaly Domogyedovón 

A Domogyedovó nemzetközi repülőtér a forgalmi mutatók tekintetében Moszkva vezető repülőtere.

Online szolgáltatásokkal is védi a környezetet a BA 

A legjobb hulladék az a hulladék, amely létre sem jött, a British Airways-nél ezen egyszerű környezetvédelmi elv érvényesülését az internet és az általa lehetővé váló online szolgáltatások segítik elő.

Vidékre tart az Orangeways 

A nemrég menetrend szerinti nemzetközi buszjáratokat indító Orangeways Zrt. már vidéki városokat vett célba.

Színes programok az Idegenvezetői Klubtól 

A Szervezési Vezetési Tudományos Társaság a szakosztályai közül négynek ismerte el oklevéllel a 2007. évi munkáját.

Az Alitalia sorsát is befolyásolhatja a kormány bukása 

Az Air France-KLM helyett az olasz magánkézben lévő Air One légitársaság lehet a privatizálandó Alitalia 49,9 százalékos tulajdonosa – egyebek mellett ez lehet az egyik következménye Romano Prodi kormányfő múlt heti bukásának.

Egyesül a TUIfly és a Germanwings 

Egyesül az Európa legnagyobb idegenforgalmi csoportjához, a TUI-hoz tartozó diszkont-légitársaság, a TUIfly és a Lufthansa fapadosa, a Germanwings.

Bővült a Hahn Air partnereinek száma 

A Hahn Air januárban 3 újabb légitársasággal bővítette szerződéses partnerei számát.

Légiutas-forgalom az EU-ban 

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette az Európai Unió 2006-os légiutas-forgalmára vonatkozó statisztikáját.

Magyar sikerek Írországban 

2008. január 23-án a Holiday World Show vásár nyitása előtti estén tartották, immáron 16. alkalommal az Ír Utazási Szakma Díjátadó Gáláját Dublinban.

Domogyedovóra vált a Malév 

A Malév 2008. március 30-tól Seremetyevó helyett a modern, az utazóközönség igényeit teljes körűen kiszolgáló, a oneworld taglégitársaságai és az AiRUnion által is használt Domogyedovó (DME) nemzetközi repülőtérre közlekedteti moszkvai járatait.

T5 dizájn: szelek szárnyának építészete a londoni Heathrow-n 

A híres párizsi Pompidou Center, a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága, a londoni Millennium Dome, a linz-i Solar City és a New York-i ikertornyok helyén épülő Tower 3 épületeinek megtervezése után, Sir Richard Rogers újabb dizájn remekművel írhatja be nevét az egyetemes építészet történetébe, a Heathrow repülőtér új termináljával.

A pécsi egyetemen is vásárolható vonatjegy 

Újabb egyetemen lehet a jövőben vonatjegyeket venni.

Behajtás csak matricával 

A környezet és az egészség védelme érdekében néhány német városban (Berlin, Hannover, Köln) környezetvédelmi zónákat alakítottak ki 2008. január 1-jével. A kijelölt környezetvédelmi zónákba csak olyan gépjárművek hajthatnak be, amelyek megfelelnek a kipufogógázokra vonatkozó bizonyos szabványoknak.

Megalakult a Kecskemét és Térsége Turisztikai Egyesület 

2008. január 19-én 14 turisztikai vállalkozás, illetve magánszemély részvételével megalakult a Kecskemét és Térsége Turisztikai Egyesület (KTTE).

Egyre jobb kihasználtsággal üzemel a Budapest–Jekatyerinburg járat 

A Malév 2007 áprilisa óta közlekedő Budapest–Jekatyerinburg járatának telítettsége a kilenc hónapos üzemelése alatt megduplázódott, és január közepére meghaladta az 50 százalékot.

Nem lesz kiemelt program Budapesten a kerékpáros közlekedés fejlesztése 

A Magyar Kerékpárosklub közleményben reagált a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság elnökének, Lakos Imrének 2008. január 22-i nyilatkozatára a Főpolgármesteri Hivatal által készíttetett, Budapest fejlesztésére vonatkozó lakossági felméréssel kapcsolatban. Lakos Imre kijelentése szerint a közvélemény-kutatás eredményei alapján nem kívánja kiemelt programként kezelni a kerékpározás ügyét a 2008. évi költségvetésben.

Különleges elõszezoni kínálat Tokaj-Hegyalján 

Cégeknek és utazási irodáknak ajánlják elsõsorban, de akár egyéni turisták is részt vehetnek a Tavaszi Ízkavalád Tokaj-Hegyalján címû akcióban.

Több Qantas járat Ausztráliába 

A Qantas tervei szerint heti három járattal bővíti Melbourne és Hongkong közötti járatainak számát április 1-jétől, heti tízre emelve a frekvenciát ezen a vonalon.

Ismét bővít a Cathay Vancouverbe 

A Cathay Pacific Hongkong elosztó központja és Vancouver között napi háromra emeli járatainak számát március végétől.

JAL: négy osztály a frankfurti járaton 

A Japan Airlines (JAL) negyedik osztályt nyit JAL Premium Economy néven február 3-tól a Frankfurt-Tokyo Narita útvonalon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!