Az ágazat bevételei becsléseik szerint 501 milliárd dollárral csökkennek, ami 35 milliárddal kevesebb a 2008-ra tervezett bevételeknél. Ezzel már második éve zuhannak a légiipar bevételei, amire 2002-ben volt legutóbb példa. Az utasszámban 3 százalékos csökkenéstől tartanak a 2008-as év 2 százalékos növekedése után. A 2001-ben regisztrált 2,7 százalékos utasforgalmi visszaesés után ez lesz az első év, amikor csökken a nemzetközi légiutasforgalom. Az IATA előrejelzése alapján ebben az évben az olaj hordónkénti ára átlagosan 60 dollár körül alakul, így a légitársaságok összes üzemanyagköltsége 142 millió dollárra rúg majd. Ez 32 milliárddal kevesebb mint 2008-ban, amikor átlagban 100 dollárba került egy hordó olaj. Az IATA a világ régióinak elemzésében Európával kapcsolatban azt jósolja, hogy az öreg kontinens légitársaságainak vesztesége megtízszereződik, és eléri az 1 milliárd dollárt. Giovanni Bisignani, az IATA elnöke felhívta az iparágban dolgozók figyelmét arra, hogy ha a költségek nem csökkennek, elbocsátásokra lehet számítani.
2009: zuhanórepülésben a légiipar
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA = International Air Transport Association) közreadta a 2009-es évvel kapcsolatos várakozásait. A világ légitársaságait tömörítő szervezet szerint idén a légiközlekedés résztvevői összesen 2,5 milliárd dolláros veszteségre számíthatnak.
Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről
Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér
A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE
Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing
Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között
Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen
Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz
Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér
Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.
Interjú
Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.