Forgalomba állt az utolsó Airbus Beluga XL

A különös külsejű, túlméretezett teherszállító repülőgép – a repülőgép-felderítők kedvence szerte a világon – közel két évtizede üzemel, és főleg repülőgép-alkatrészeket szállít az Airbus Európa-szerte elhelyezkedő gyártóüzemei ​​között.

A legelső Beluga eredetileg Airbus Super Transporter néven volt ismert. Ám miután a fehér sarkvidéki bálnára való hasonlóságból eredő beceneve népszerűvé vált, az Airbus úgy döntött, hogy átnevezi a repülőgépet Beluga ST-nek, megtartva az eredeti nevet a rövidítésben.

Először 1994-ben repült, ezt követően 1995-ben állt szolgálatba, majd az évek során. további négy példánnyal bővült a család, amelyek közül az utolsót 2000 végén vezették be.  Egyedi formájú rakterében az A350-es legnagyobb törzselemét, illetve két 30 méter hosszú szárnyat is képes szállítani. 

Beluga XL
Beluga XL
Fotó: Pixabay

A korábbi A300-600-asból kifejlesztett Beluga ST-ket felváltó Beluga XL hatodikként forgalomba álló, de valójában legelső legyártott példányát, amely 2018-ban hajtotta végre szűzrepülését eddig tesztelésre használta az Airbus, olvasható az airportal.hu oldalán.

Mint írják, a Beluga XL-eket az Airbus Transport International (ATI) leányvállalat üzemelteti, a típus 2020 óta van forgalomban. A gyártó 2019-ben döntött arról, hogy a különleges gépből öt helyett hat példányt készít.

"Az új Beluga elődjénél 30 százalékkal több, 51 tonna hasznos teher szállítására képes, hatótávolsága eléri a 2200 tengeri mérföldet (4074 km)".

A hat repülőgépből álló flotta a tervek szerint 30 éven szolgálja majd a gyártáshoz kapcsolódó logisztikai feladatokat. Mindeközben a Beluga ST-k egy része is tovább szolgál, ezekkel akár kereskedekmi szállítási feladatokat is vállal az Airbus leányvállalata. A típus túlméretes szállítmányokat, katonai eszközöket, helikoptereket és űreszközöket, műholdakat is képes szállítani, derül ki az airportal.hu cikkéből.

 

 

 


A SunExpress pénteki törökországi útja egy életre emlékezetes marad utasainak

A SunExpress pénteki törökországi útja egy életre emlékezetes marad utasainak 

Egy napon át váratták utasaikat a Budapest Airport tranzit területén belül.
Újdonsággal lepte meg utasait a China Airlines

Újdonsággal lepte meg utasait a China Airlines 

Az Osztrák Szövetségi Vasúttal együttműködve egy új szolgáltatást dolgoztak ki.
Új taggal bővült a Royal Caribbean-család

Új taggal bővült a Royal Caribbean-család 

Hivatalosan is csatlakozott a hajótársaság flottájához a legújabb tengerjáró, az Utopia of the Seas.
Ilyen lesz az új Air Force One

Ilyen lesz az új Air Force One 

Az új Air Force One, hivatalosan VC-25B jelzésű, a Boeing 747-8 Intercontinental utasszállító repülőgépen alapul, és számos jelentős módosítást kap majd, hogy megfeleljen az elnöki különgép elvárásainak.
Hétvégétől sűrűbben jár a repülőtéri gyorsjárat

Hétvégétől sűrűbben jár a repülőtéri gyorsjárat 

A nyári repülőtéri forgalom várható növekedése miatt péntektől gyakrabban jár napközben a 100E Repülőtéri Expressz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között.
Indul az Intercity Splitbe

Indul az Intercity Splitbe 

    Az elővételi jegyértékesítés tavaszi indulása óta 8300 jegyet vásároltak az utasok, ami a tavalyi 14 ezer jegy több mint felét teszi ki.
"Varázslatos Duna" néven új luxus hajójárat Budapestről

"Varázslatos Duna" néven új luxus hajójárat Budapestről 

A Mária Terézia november 10-én indult nyolcnapos útjára, amely a németországi Passauban ér véget. 
Spanyol járatnyitás Budapest felé

Spanyol járatnyitás Budapest felé  

Bilbao városa légi összeköttetésében jelentős változás várható. Decembertől.
Káosz a birminghami repülőtéren a 100 ml-es folyadékkorlát miatt

Káosz a birminghami repülőtéren a 100 ml-es folyadékkorlát miatt 

Már reggel 5 órától sorok a repülőtéren kívül kígyóztak a sorok.
Napi járatnyitás Brüsszelbe a WIZZ-zel

Napi járatnyitás Brüsszelbe a WIZZ-zel 

Június 17-ével kezdődően az ultrafapados légitársaság elindította közvetlen járatait Budapestről a Zaventemben található Brüsszeli repülőtérre.