Óriási vasúti fejlesztést jelentettek be Ausztriában

Jelenlegi árfolyamon 8000 milliárd forintnak megfelelő összeget (21 milliárd eurót) tervez az osztrák állam vasúti fejlesztésekre költeni 2024 és 2029 között.

tervet az osztrák állami vasúttársasággal (ÖBB) közösen dolgozta ki a klímavédelemért és a mobilitásért is felelős minisztérium - olvastuk a g7.hu-n.

Egyrészt növelni szeretné az utasok számát, amit leginkább a nagyvárosi agglomerációs fejlesztésekkel érne el, másrészt a teherszállítás vasútra terelését akarja elősegíteni.

Miért fontos ez? Nyugat-Európa egyre inkább a kevésbé szennyező vasútra alapozná a közlekedés jövőjét. Egyre több országban egyre nagyobb léptékű fejlesztéseket jelentenek be és egyre több magánszereplő lép be a piacra. 

A fejlesztési összeg jelentős részét három nagy projekt viszi el, az észak-déli, azaz német-olasz összeköttetés szempontjából fontos Brenner bázisalagút, a Graz és Klagenfurt közötti gyors összeköttetés és a Semmering alá tervezett bázisalagút, ezek összesen közel 5 milliárd euróba kerülnek majd.

Magyar relevancia: nyáron a magyar vonal felújítási munkáiból eredő késések miatt átmenetileg levágták a magyar vonatokat a hálózatukról, és az utasoknak Bécsben át kell szállniuk. A mostani terveknek három érdekesebb része van magyar szempontunkból.

  • A Bécs és Budapest közötti menetidő – valamikor 2025 után, de még 2029 előtt – 2 óra 20 percre csökkenhet a mostani 2 óra 40 perről.
  • A bécsi reptérhez új nyomvonalat építenek, amellyel Budapestről és Pozsonyból is közvetlenül el lehet majd érni a repteret (ez nem újdonság, a mostani bejelentés csak a korábbi terv megerősítése).
  • Bécsből München felé 15 perces menetidő-csökkenést ígérnek, ami egyben azt is jelentheti, hogy a Budapest-München járatok összességében 35 perccel rövidülhetnek.

Tovább a g7-re >>

Forrás: G7


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.