Top 10 repülős úti célok idén nyáron a magyarok körében

Míg Barcelona és Róma azok közé az úti célok közé tartoznak, amelyek sosem veszítenek népszerűségükből a magyarok körében, addig Isztambul a tavalyi 18. helyről a harmadikra ugrott.

A Kiwi.com, a vezető cseh utazási technológiai vállalat foglalási adatai szerint a legtöbb magyar eddig a nyári hónapokra Barcelonába foglalt repülőjegyet. A spanyol várost az olasz főváros, Róma követi, míg a harmadik helyen Isztambul áll, ami olyannyira újonc a top 3-ban, hogy tavaly alig fért be a top 20-ba (most a 18. helyen végzett), és ahová idén nyáron majdnem másfélszer annyi magyar repül, mint tavaly.

Hogy mennyire szeretjük mi magyarok ezt a várost, azt jól mutatja, hogy a utazás technológiai vállalat nyári európai járatlistájának rangsorában a Budapest-Isztambul útvonal az 5. helyen áll. Az Alicantéba repülő magyarok száma több mint másfélszeresére nőtt, míg a Bázelbe és New Yorkba repülő magyarok száma idén megduplázódott a tavalyihoz képest. Stuttgart a júniusi EB miatt különösen népszerű úti cél, ide három és félszer több magyar repül idén, mint tavaly.

Róma a második legnépszerűbb repülős úticél a magyarok körében
Róma a második legnépszerűbb repülős úticél a magyarok körében
Fotó: kiwi.com

Top10 repülős úti célok idén nyáron a magyarok körében:

  1. Barcelona
  2. Róma
  3. Isztambul
  4. London
  5. Nápoly
  6. Athén
  7. Milánó
  8. Málta
  9. Bázel
  10. Malaga

 

Messzebbre olcsóbban repülhetünk, mint tavaly

„Átlagosan kb. 15%-kal emelkedtek a nyári hónapokra a repülőjegyárak tavalyhoz képest, de most is tud olcsóbb repülőjegyeket találni az, aki nem ragaszkodik pl. az indulási, érkezési dátumhoz vagy hajlandó kora reggeli, esetleg késő esti órákban utazni”

– mondta el Eliška Řezníček Dočkalová, ügyfélélményért felelős alelnök. Tavaly átlagosan 62 ezer Ft-ért repülhettünk, míg idén átlagosan 72 ezer Ft-ért foglalhatunk. A rövid, azaz 1500 km-en belüli járatok és a közepes, azaz az 1500-4000 km közti járatok átlagára kb. 10%-kal magasabb, mint tavaly. A 4000 km-nél hosszabb járatok átlagára viszont csökkent tavalyhoz képest, idén nyáron átlagosan 216 ezer Ft-ért utazhatunk.

Idén nagyobb arányban nyaralunk Európán túl, mint tavaly

Népszerűbbek is a távolabbi úti célok, mint tavaly. Ugyan továbbra is az európai desztinációk a legnépszerűbbek repülővel, de csökkent az arányuk tavalyhoz képest. Míg tavaly a vizsgált időszakban az összes nyárra leadott foglalás 85%-a szólt a kontinensen belülre, addig idén ez az arány 79% lehet, az ázsiai célállomások pedig 14%-ot szakíthatnak ki a foglalási tortából.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.