Utazás-orvostani konferencia Budapesten 

Május 24-28-ig Budapesten tartják a világ legjelentősebb utazás-orvostani szervezetének, az Utazási Medicina Nemzetközi Társaság /ISTM/ világkonferenciáját.

A Germanwings kimagaslóan szerepelt a diszkont légitársaságok tesztjén 

A „Mobil in Deutschland e.V.“ elnevezésű, közlekedési szervezet hat, a müncheni repülőtérről induló diszkont légitársaságot tesztelt. A Germanwings a tesztelés szinte valamennyi kritériumában versenytársai fölé emelkedett, így magabiztosan szerezte meg az első helyezést.

Egymilliárdos telek a Balaton-parton - eladnák a gyermektábor harmadát 

Elsősorban a finanszírozási források növelése érdekében eladná a fonyódligeti gyermektábor egy öthektáros részét a Somogy Megyei Önkormányzat. A beépíthető, tóparti terület értékesítéséből egymilliárd forintot meghaladó bevételt várnak.

Hiánypótló kiadvány a turisztikai befektetések ösztönzésére 

Az Önkormányzati Minisztérium és az ITDH (Magyar Befektetési és Kereskedelmi Fejlesztési Kht.), együttműködésében 2009. májusában megjelent egy turisztikai befektetés-ösztönző kiadvány, amely a magyarországi befektetési lehetőségekről, a turizmus hazai teljesítményéről, annak gazdasági és társadalmi környezetéről és a legfontosabb statisztikai adatokról tartalmaz hasznos információkat.

Egymilliárdból fejlesztenék az Állatkertet 

Jórészt európai uniós támogatással tovább folytatnák a Fővárosi Állat- és Növénykert felújítását. Az 1,2 milliárd forintos beruházáshoz 200 millió forintot a főváros, 100 milliót az állatkert biztosítana, a többit az uniótól remélik.

Magyarország elítéli az észak-koreai nukleáris kísérletet 

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma megütközéssel értesült a május 25-én reggel végrehajtott észak-koreai nukleáris kísérletről. Ez a kísérlet – amellett, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács 1718. számú határozatának szándékos megsértése – komoly fenyegetést jelent nem csupán az északkelet-ázsiai régió, hanem az egész világ békéjére és biz­tonságára.

Amerikai turistainvázió jöhet idén nyáron 

Magyarországot ajánlja első helyen az amerikai Forbes Magazin a legkedvezőbb ár/érték arány alapján felállított listájában - közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) kedden az MTI-vel.

Szervezett utazással spórolnak az amerikaiak 

Egy közelmúltban végzett amerikai kutatásból az derült, hogy az Egyesült Államok lakosságának 60 százaléka úgy véli, az utazászervezők által összeállított csomagajánlatokkal olcsóbban jön ki vakációjuk, mintha egyénileg szerveznék.

Pünkösdkor nyílik a Club Aliga strandja 

Pünkösd hétvégéjén nyit a Club Aliga strandja és büfésora, Balatonvilágoson. A nyaralóközpont szállodái, a retró presszó és az étterem nyári ajánlatokat kínálnak, a pünkösdi hétvégén pedig sportprogramokon, keszegsütésen, tombolával egybekötött partyn, és pünkösdi király és királynőválasztáson vehet részt mindenki, aki odalátogat.

Pótdíjat szed a Qantas a magas utasoktól 

Júniustól jelentős pótdíjat kénytelen fizetni, aki a Qantas nemzetközi járatain az extra lábtér miatt a vészkijárathoz szeretne ülni.

A magánszálláshelyek a válság nyertesei 

Miközben a dunántúli, köztük a balatoni szállásadók egyre pesszimistábbak az idei szezon kilátásait illetően, úgy tűnik, feltámad a szinte a szocializmussal együtt eltemetett zimmer frei.

Százmillió szállt el Sármellékről 

Végső elkeseredésükben a sármelléki reptér betonjára vonulnak – ezt fontolgatják azok a ki nem fizetett somogyi és zalai vállalkozók, akik százmillió forintjukat követelik a FlyBalaton reptér 2007-es építése óta. Egyikük félig már a vizet is elzárta a létesítményben, furcsállja is, hogy senki sem szólt: nincs elegendő víz...

Új kulturális turisztikai minisite indul 

A BTH útjára indította a culturalbudapest.com tematikus weboldalt, mely a kulturális munkacsoport hivatalos weboldala is egyúttal.

Balatonfüred és Debrecen idén kulturális testvérvárosok 

A kulturális turizmus évének keretén belül 2009-ben Balatonfüred és Debrecen szorosabbra fűzi kapcsolatát és kölcsönösen bemutatja kulturális értékeit. Teszi ezt a két város azért, mert Magyarország második legnagyobb városának, és a 13 ezer fős állandó lakosú Balatonfürednek egyaránt kiemelten fontos a kultúra.

Magyar külképviseletek zárnak be pénzhiány miatt 

Magyar külképviseletek felszámolására készül a Külügyminisztérium. A pontos terveket május végére dolgozzák ki, így most még nem tudni, hogy hány országban és pontosan melyik képviselet zár be - nyilatkozta Faller Jenő, a külügyi tárca szakállamtitkára a Magyar Nemzet szombati hírére reagálva, mely szerint a minisztériumot csőd fenyegeti, ezért húsz konzulátust és nagykövetséget bezárna.

Egymillliárdnál is többet költenének a fővárosi biciklikölcsönzőkre 

Közösségi kerékpár-kölcsönzési rendszer létesülhet Budapesten, ha a Főpolgármesteri Kabinet hétfői álláspontját két hét múlva támogatja a Fővárosi Közgyűlés. A beruházás több mint 1,3 milliárd forintra becsült összegéből 420 milliót az önkormányzat vállalna.

Online összefogás a zöldebb szállodákért 

Ahogyan korábbi számainkban már említettük, az Európai Unióban eddig példátlan összefogás indult a szállodák energiatakarékosságának és a megújuló energiaforrások jobb, illetve hatékonyabb kihasználása érdekében. Van, ahol már biofilteres lélegző falakat, esővizet használnak, és van ahol "csak" szelektív hulladékgyűjtésre és energiatakarékos izzókra futja. A jószándékot és a hatékonyságot azonban a turisták is értékelik.

Magyarországgal közös turizmust építene Erdély 

Külföldi kirándulásokkal szeretnék színesebbé tenni üdülési ajánlataikat a Hajdú-Bihar és Bihar megyei utazási irodák. Ezt határozták el azon a Nagyváradon megrendezett találkozón, ahová szállodatulajdonosokat és turizmussal foglalkozó cégek képviselőit hívták meg.

Csak keddre állhat helyre a rend Ferihegyen 

Normalizálódott a helyzet Ferihegyen, hétfő délelőtt 11 órára a 2A terminál jegyellenőrzési pultjai már rendben működtek, a reggeli fennakadás miatt azonban egész nap késésekre kell számítani – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője.

Poroszlói fejlesztés a fogyatékkal élőknek 

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával országosan is egyedülálló turisztikai attrakció valósul meg a Tisza-tavon, a poroszlói Csicsman Kikötő Kft. beruházásában.

Eger: áthelyeznék a buszpályaudvart 

Az év elején fogadta el az egri közgyűlés azt a közlekedési tanulmányt, amely a vasútállomás és annak környékének rendezéséről szól.

Eladó a péri reptér 

A gazdasági válság ellenére a város vagyonrendeletének megfelelően újra meghirdetik a péri repülőteret - jelentette be a győri közgyűlésen Borkai Zsolt, a város polgármestere.

Visszamenőleg is árat emelnek az irodák? 

Pesszimisták, de még nem kongatják a vészharangot a nagyobb kiutaztató irodák. Az előfoglalások aránya mintegy 15 százalékkal esett, de ebből nem lehet messzemenő következtetést levonni.

Nőies díj a Ramada Plaza Budapestnek 

Harmadik helyezett lett a Ramada Plaza Budapest a Legjobb Női Munkahely 2008 pályázaton, a 250 fő alatti munkavállalót foglalkoztató munkahelyek kategóriájában.

Egy év alatt bővül és megújul Ópusztaszer 

A Csongrád Megyei Önkormányzat - DAOP-pályázaton nyert 463 millió forintot saját büdzséjéből kiegészítve - 572 millió forintból kezdi meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) fejlesztését.

A Kulturális Turisztikai Tanács ülése a Memento Parkban 

A Memento Parkban tartotta legutóbbi ülését a Kulturális Turisztikai Tanács, a legjelentősebb fővárosi múzeumok szervezete.

Világörökségi felelősségvállalás és a helyi TDM-ek Tokaj-Hegyalján 

Fontos előkészítő megbeszélések zajlottak a a közelmúltban Tokaj-Hegyalján. A megbeszélés tárgya az volt, hogy hogyan lehetne a borvidéki, világörökségi értékeket a világörökségi területen lévő helyi desztinációknak egységesen megjeleníteni, függetlenül attól, hogy éppen a Tokaj-Szerencs, Sárospatak-Bodrogköz, Sátoraljaújhely vagy Telkibánya-Abaújszántó desztinációhoz tartozik-e egy-egy település vagy szolgáltató. A megbeszé­lést a Tokaj-Hegyalja Fejlődéséért Szövetség ügyvivője, Takács András kezdeményezte a borászati egyesületek képviseletében.

Újdonságokkal, fejlesztésekkel készülnek a szezonra a balatoni strandok 

A balatoni strandok egy részén még zajlanak a szezon előtti felújítások, fejlesztések. Bár a pénztárak többnyire még zárva vannak, fürödni mindehol lehet, ha valaki szereti a 18-20 celsius fokos vizet.

Nőies díj a Ramada Plaza Budapestnek 

Harmadik helyezett lett a Ramada Plaza Budapest a Legjobb Női Munkahely 2008 pályázaton, a 250 fő alatti munkavállalót foglalkoztató munkahelyek kategóriájában.

Újra kinyit a Káli-medence egyik jó helye 

Hangos hejehuját, hajnalig tartó dínomdánomot, ereszd el a hajam típusú mulatozást ne várjon az, aki Pünkösd hétvégéjétől kezdve betérne a mindszentkállai Udvarházba, hiszen az ételt, italt, zenét kínáló szórakozóhely tulajdonképpen több család lakhelyének a szomszédságában található.

Szakmai megnyitót tartottak a Gyémánt fürdőben 

A nagyközönség május 29-én veheti birtokba Tatabánya új fürdőjét, a szakma és a sajtó azonban már május 22-én megismerkedhetett a létesítménnyel.

TDM-konferencia Nyíregyházán 

„A helyi és térségi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek szerepe a kistérségek és a megyék turizmusának fejlesztésében”címmel rendezett konferenciát Nyíregyháza Megyei Jogú Város, és a Nyíregyházi Főiskola május 20-21-én.

Francia vendégek az etyeki fesztiválon 

A "Konyhaművészet és Helyi Termékek" Egyesület, a franciaországi Gard megye turisztikai bizottsága és a Maison de la France által támogatott Tavel és Etyek települések közti cserelátogatás alkalmából tartott René Roudaut francia nagykövet úr fogadást és sajtótájékoztatót.

Újra őshonos halfajok a budapesti Dunában, gyógyszálló a Dagály mellett 

Az Urbitális Majális 2009 keretében a REevolutio Consulting szervezésében 2009. május 16-án és 23-án került sor „A holnap Budapestje - Dunai Városfejlesztői Túra” programra, melyen budapesti építészek mutatták be az új fővárosi fejlesztési elképzeléseket.

Készül a virtuális Budapest 

A főváros látványosságai után a fontosabb utcák térhatású modelljei is megjelennek a Google Föld térképszoftverben.

A Balatonnak is lesz Vágtája? 

Balatonfenyvesen a kettesfogathajtó világbajnokság egykori pályája és a kishegyi lovascentrum merült fel eddig a Balatoni Vágta lehetséges helyszíneként, tájékoztatott Kollmann Gergely, a kezdeményező „Dél-balatoni” LEADER Nonprofit Zrt. igazgatósági elnöke.

Digitális idvezek a Tisza-tón  

A Kiskörén tartott idei Tisza-tavi szezonnyitó turisztikai fórumon bemutatták a tó nevezetességeinek bemutatására készített digitális idegenvezetőket.

Nyitni az egykori keleti blokk felé is 

Sajtótájékoztatón ismertette a Csongrád Megyei Önkormányzat alelnöke, Sándor Attila a megye turisztikai küldetését a Fehértói Halászcsárdában. A résztvevők megismerhették a megyénk törekvéseit a turizmus fejlesztésére, és az új kiadványokat is bemutatták.

Róna Iván: "Az üdülési csekk megadóztatása növelheti a szürkegazdaságot" 

Az üdülési csekk bevezetése teljesen kifehérítette a turizmus egy részét. Ha megadóztatják, a forgalom egy része a szürke gazdaságot fogja táplálni - véli a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

Az Írottkő Natúrpark lett a legjobban fejlődő ökoturisztikai desztináció 

2009. május 22-én zárókonferencia keretében szakmai Döntőbizottság választotta ki az Európai Bizottság által kiírt „Kiváló Európai Desztinációk” magyarországi pályázatának győztesét.

Nemzetközi elismerés két magyar hotelnek 

A brit Business Destinations szaklap a 2009-es Travel Award olvasói szavazáson országonként díjazta a legjobb üzleti és legjobb luxus szállodákat.

Rekordveszteséget jelentett be a British Airways 

A British Airways (BA) 1987-es privatizálása óta a legnagyobb összegű veszteséget jelentette be. A március 31-vel zárult üzleti évben az adózás előtti vesztesége 401 millió font volt.

Pécs - turisták üldögélhetnek a VIP parkoló helyén 

Első polgármesteri intézkedésként megszüntette a pécsi városháza előtti VIP parkolót Páva Zsolt.

Hol laknak a szállodákból eltűnt külföldiek? 

Az első negyedévben nem csökkent a hazánkba érkező többnapos látogatók száma, sőt, fogyasztásuk kétszámjegyű növekedést mutatott. A magyarok viszont 3 százalékkal kevesebben utaztak külföldre - derül ki a KSH legújabb gyorstájékoztatójából.

"Az új adó miatt a munkaadók 40%-a nem ad majd étkezési utalványt" 

Amennyiben a kormány 32 százalékos adót vet ki az étkezési utalványokra, a munkaadók 40 százaléka azonnal eláll ettől a juttatástól - mondta az InfoRádiónak az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés igazgatója. Bessenyey Bálint szerint legfeljebb 10 százalékos adóval lehet terhelni az utalványokat. A kormány ma döntött a 2010-es adótörvényekről.

Sikeresen zárult a Rudolf SPA Hotels Study Tour 2009 rendezvény sorozata 

A Rudolf SPA Hotels-hez tartozó hévízi Erzsébet Hotel és a hajdúszoboszlói Rudolf Hotel új szolgáltatásait, új központi menedzsmentjét, új fejlesztéseit bemutató szállodai tanulmányutak április és májusban sikeresen lezajlottak.

Nyílik a Gerbeaud Tokióban 

Május 21-én Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómiai Kft ügyvezető igazgatónője és a japán ICube cég ügyvezetője Mr.Takao Inoh aláírta a tokiói Gerbeaud nyitásáról és működéséről szóló szerződést.

Az Etihad belép a kelet-európai piacokra 

Az Egyesült Arab Emirátusok nemzeti légitársasága, az Etihad Airways egy pozsonyi székhelyű társaságot, a GSA Solutions-t jelölte ki az értékesítési és marketing feladatokra a számára még új, kelet-európai piacokon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!