Üveghegy Dobogókőn - kiszorulnak az egyszerű turisták? 

Óriási "üveghegy"-et terveztek az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelyére, Dobogókőre, ahonnan így kiszorulhatnak az egyszerű kirándulók. A terv a megkérdezett helyieknek sem tetszik, ők azonban offshore-céget gyanítanak a háttérben. Fejleszteni mindenki szerint kell, de ezt mindenki máshogy tenné. Az Inforadio.hu utánajárt az ügynek.

Szicíliához hasonló forróság vár Magyarországra 

A Világbank tanulmánya szerint az évszázad közepére 70 százalékkal nőhet a 30 foknál melegebb hőmérsékletet hozó napok száma a térségünkben.

Halálos hőlégballon baleset Törökországban 

Egy brit turista életét vesztette, egy életveszélyes állapotba került, nyolc pedig megsérült egy hőlégballon-szerencsétlenségben Törökország középső részén, a festői szépségű Kappadókiában, ahol számos helyi cég szervez ballonos sétarepülést.

Új igazgató a Lánchíd 19 design hotel****-ben  

2009. június 1-jétől Alexa Éva a budapesti Lánchíd 19 design hotel igazgatója.

Indul a pécsi Corso hotel építése 

Néhány napon belül tovább emelkedik a földből a pécsi Búza téren épülő épületegyüttes. A mélygarázs után rövidesen kezdik a négycsillagos, kiemelt kategóriájú szálloda építését.

Csaknem 3000 ággyal bővülhet 2009-től a balatoni kapacitás 

A válság ellenére sem kellett hozzányúlni a 168 balatoni település fejlesztését elősegítő állami és uniós forrásokhoz, így továbbra is rendelkezésre áll a 160, illetve a 27 milliárdos keret - mondta a Napi Gazdaságnak Suchmann Tamás, a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Székelyföldön is használható a pálinka megnevezés 

A magyarországi szabadalmi hivatal beleegyezett abba, hogy a székelyföldi termelők is használhassák a pálinka megnevezést, abban az esetben, ha összekapcsolják a származás tájegységének megnevezésével, földrajzi nevével.

Ország Tortája 2009  

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestület a Magyar Köztársaság Kormányának felkérésére 2007. augusztus 20-ai ünnepségre alkotta meg első ízben az Ország Tortáját, azt a különleges madártejes süteményt, amellyel az ország több száz cukrászdája köszöntötte Magyarország Születésnapját. A tavalyi Szatmári Szilvatorta óriási szakmai és közönségsikere után az ipartestület ebben az évben is pályázatot írt ki a magyar cukrászok körében az Ország Tortája 2009 receptjének elkészítésére.

Már szervezik az I. Turisztikai Olimpiát Budapesten 

2004-ben Nemzetközi Turisztikai Sportgála néven indult útjára az a sportesemény, amely a turisztikai iparban dolgozók részére biztosított versenyzési és szakmai találkozási lehetőséget. 2010-ben pedig már Turisztikai Olimpia névre hallgat az esemény, amelynek szervezése már nagyban zajlik, és továbbra is Budapest lesz a helyszíne.

Hazai győzelem a nemzetközi szenior szakácsversenyen 

A csehországi Prerov város polgármesterének védnöksége alatt 2009 május 16-án MORVA SZAKÁCS "Bonduelle Cup" szenior szakácsversenyt szerveztek, melyet az idén először nemzetközi szintre bővítettek.

Jön a kisfröccs rekord 

Nagyobb teret kér magának a frissítők között a fröccs, leánykori nevén a „spriccel” (Vörösmarty nevezte így Fáy András szerint). Legalábbis ezt segíti elő a Nemzeti Bormarketing Program keretében szervezett Fröccskultúra kampány júniusban, amelynek csúcspontja június 20-án lesz Budapesten a Városháza téren.

Sajátos hang a neten 

Egész napos konferenciát tartott Balatonalmádiban június 3-án a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton szállodában az ÚtiSúgó.hu csapata. Többek közt a sikeres internetes portál legújabb üzleti megoldásait, ajánlatait és eddig elért eredményeit is bemutatták a meghívottaknak.

Bezár a dublini külképviselet 

A Magyar Turizmus Zrt. igazgatósága és felügyelőbizottsága a válság hatásainak ellensúlyozása érdekében módosította az MT Zrt. marketingtervét: ezentúl főleg a közeli küldőpiacokra és a belföldi turizmus élénkítésére fókuszál a turisztikai marketingszervezet, a távolabbi piacokon fenntartó jellegű marketingtevékenységet végez.

Távozott a budapesti Le Meridien F&B menedzsere 

Badr Bennis, a Le Meridien F&B menedzsere elhagyta Budapestet, és a Starwoodlánc egyik spanyol szállodájában folytatja pályafutását.

Barabás János a régi-új vezérigazgató 

A Hungexpo Zrt. tulajdonosa, a francia GL events cégcsoport május elsejétől Barabás Jánost, a cég igazgatóságának alelnökét – aki ugyanakkor az UFI, a kiállítási cégek világszervezetének alelnöke is – bízta meg a vezérigazgatói teendők ellátásával.

Szállodásból regionális igazgató 

Glázer Tamás április 1-jétől a Human Value International Hotel Audit üzletágának regionális igazgatója.

Megkezdte munkáját a TDM-koordinátor  

A Magyar Turizmus Zrt. TDM-koordinátori pozíciót hozott létre, amelyet május 4- től Víg Tamás (33) tölt be.

Indiánok, meszticek és fehérek 

A híreket figyelve úgy tűnik, mostanában nem túl szerencsés dolog magyar útlevéllel Bolíviába utazni. Pedig a hatalmas dél-amerikai ország számtalan látnivalóval várja az utazókat. De vajon kik és milyen célból keresik fel Bolíviát?

Már nem szednek foglalási díjat az amerikai online irodák a repülőjegy-foglalások után 

A piaci verseny erősödése miatt immár a négy nagy amerikai online utazási iroda közül egyik sem számít fel foglalási díjat az interneten értékesített repülőjegyek után, miután a közelmúltban az Orbitz , a Travelocity és az Expedia is követte negyedik társuk, a Priceline 2007-ben bevezetett intézkedését.

Töröltek egy szekszárdi utazási irodát 

A Magyar kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi és Piachelügyeleti Hatóság Idegenforgalmi Osztálya 2009. május 27-én hivatalból törölte a CENTER TOURS Utazási és Kereskedelmi Kft. (7100 Szekszárd, Tartsay lakótelep 3.) utazási vállalkozót a közhitelű hatósági nyilvántartásból jogszabálysértés miatt. A határozat nem jogerős - áll az MKEH honlapján.

Átalakultak a Danubius Ügyfélszolgálatok 

2009. június 2-tól megkezdte tevékenységét a Szent István téren, a Danubius Budapesti Központi Szobafoglalás, egy olyan szervezet és csapat, amely a szállodalánc hatékony működéséhez vezető út fontos mérföldköve - tájékoztatta közleményében a társaság a Napi Turizmust.

Új helikopteres városnézések Budapesten  

2009. június 1-jétől minden hétvégén a margitszigeti Copacabana-heliport várja izgalmas és egyedülálló városnézésre vágyó utasait.

4-5 balatoni építési engedélyre vár idén az SCD Group 

Nem valószínű, hogy beteszi a kaput a nagy balatoni fejlesztéseknek a gazdasági válság, annak ellenére sem, hogy a piaci szereplők szerint hónapok óta csak vér folyik a szektorban és az építőipar sorra veszti el vállalatait. Az SCD Group és a Quinlan Private-csoport Balaton-fejlesztési programjának célkitűzései nem változtak.

Start előtt a Velencei-tó kapuja 

Idén végre elindulhat és 2010-re elkészülhet Velencén az önkormányzat által több éve dédelgetett "Velencei-tó kapuja" beruházás.

Csaknem 3000 ággyal bővülhet 2009-től a balatoni kapacitás 

A válság ellenére sem kellett hozzányúlni a 168 balatoni település fejlesztését elősegítő állami és uniós forrásokhoz, így továbbra is rendelkezésre áll a 160, illetve a 27 milliárdos keret - mondta a Napi Gazdaságnak Suchmann Tamás, a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Székelyföldön is használható a pálinka megnevezés 

A magyarországi szabadalmi hivatal beleegyezett abba, hogy a székelyföldi termelők is használhassák a pálinka megnevezést, abban az esetben, ha összekapcsolják a származás tájegységének megnevezésével, földrajzi nevével.

Régi fényében tündökölhet az Andrássy-kastély 

Mintegy 2,2 milliárd forintos költségből felújítják a tiszadobi Andrássy-kastélyt; a turisztikai célú beruházás támogatási szerződését kedden írták alá Nyíregyházán.

Indul a pécsi Corso hotel építése 

Néhány napon belül tovább emelkedik a földből a pécsi Búza téren épülő épületegyüttes. A mélygarázs után rövidesen kezdik a négycsillagos, kiemelt kategóriájú szálloda építését.

15 helyről kitiltják a hajléktalanokat Újbudán 

Új Rend Újbudán címmel hirdette meg közbiztonsági programját Molnár Gyula, Budapest XI. kerületének polgármestere kedden. Négy fő területre koncentrálnak a programban: a közbiztonság javítására, a közlekedés biztonságosabbá tételére, a hajléktalan-problémára és a köztisztaságra.

Új hazai étteremlánc: itt a Pizza Oscar 

Megnyitotta első éttermét a legújabb hazai étteremlánc. A hálózat mintegy 8-10 frekventált helyen lévő üzlettel- teljesen azonos arculatú, termékpalettájú és ízvilágú egységekből valósul majd meg. A helyszíni fogyasztáson túl az egységek mindegyike házhoz is szállít, Budapest teljes területén.

Szinte teltházas pünkösd Siófokon 

A hétvégén hivatalosan is megkezdődött a balatoni szezon. Balázs Árpád átvette az aranykulcsot, ami azt jelzi, hogy mostantól Siófok az ország nyári fővárosa.

Már szervezik az I. Turisztikai Olimpiát Budapesten 

2004-ben Nemzetközi Turisztikai Sportgála néven indult útjára az a sportesemény, amely a turisztikai iparban dolgozók részére biztosított versenyzési és szakmai találkozási lehetőséget. 2010-ben pedig már Turisztikai Olimpia névre hallgat az esemény, amelynek szervezése már nagyban zajlik, és továbbra is Budapest lesz a helyszíne.

Tanulmány a kínai utazási szokásokról  

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében tanulmányút keretében 11 fős kínai utazásszervezőkből álló csoport látogatott hazánkba május 22. és 27. között. A résztvevők mindegyike programozza már Magyarországot, így a tanulmányút elsődleges célja az volt, hogy elérjék az irodáknál: a hazánkat is érintő útiterv alapján minimum eggyel több éjszakát töltsenek a kínai utazók Magyarországon.

Idén Magyarország vezeti a legkedvezőbb nyaralóhelyek listáját Ausztriában 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének „Verdoppeltes Urlaubsbudget” (Nálunk pénze duplán számít) kampánya és sajtóközleményei alapján, Ausztria szinte valamennyi újságolvasója mára tisztában van azzal, hogy a Bank Austria és a Statistik Austria kimutatása szerint az idei szezonban Magyarország a legkedvezőbb ár-érték arányú desztináció az osztrákok számára.

Megújult az MT Zrt. televíziós programajánlója 

Májusban tartalmilag és formailag is megújult a Magyar Turizmus Zrt. „Itthon otthon van!” című televíziós programajánló műsora.

Megtalálták az Air France-gép roncsait 

A gépből egy ülést és néhány alkatrészt találtak az öt kilométer mély óceáni szakaszon. Párizsban gyászszertartáson emlékeznek a 228 - köztük négy magyar - áldozatra.

Akadálymentesítik a Nemzeti Sportcsarnokot 

A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) ez év első felében létesítményeinek felújítására, korszerűsítésére és bővítésére közbeszerzési pályázatokat írt ki.

Jelentkezzen minden TDM-informatikus! 

A Turisztikai Szakállamtitkárság várja TDM szoftverrel rendelkező szervezetek jelentkezését.

Tavaszi megújulás a Day Holiday-nél 

Az elmúlt hónapok során két új szolgáltatással bővítette profilját a Day Holiday Kft.

Már tudni, kik a magyar áldozatok 

Valószínűleg az Atlanti-óceán felett eltűnt francia utasszállító repülőgép roncsdarabjait fedezték fel a brazil partoktól 650 kilométerre északkeletre - jelentették kedden brazil források. Az amerikai hadsereg egy felderítő repülőgépe is bekapcsolódik a keresésbe.

A Green Travel új desztinációja: Észak-Ciprus 

A törökországi utak specialistája, a Green Travel, az idei évben bővíti utazási palettáját a még kiaknázatlan lehetőségeket rejtő Észak-Ciprussal.

Hétfőtől újra használható a régi letenyei határátkelő 

Hétfőtől újra megnyitották a régi letenyei határátkelőt a nemzetközi forgalom előtt. Az átkelőt azóta nem használhatták nemzetközi személyforgalomban, hogy tavaly októberben megépült az új Mura-híd és a Letenye-Gorican (Muracsány) autópálya átkelő.

Teljes üzemben a két horvát alagút 

2009. május 30-án, szombaton adták át a forgalomnak az A1-es Zágráb-Split-Dubrovnik autópályán lévő Mala Kapela és Sveti Rok algutak eddig hiányzó, egy-egy csövét. Ezzel nagyban tehermentesítik mind a tengerpart felé, mind a főváros felé haladó forgalmat.

Az Europa Congress Centerben ünnepelt a Jordán Konzulátus 

A Jordán Hasemita Királyság függetlenségének 63. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású ünnepélyes fogadást a jordán tiszteletbeli konzul.

Csalódást okozott a Ryanair 

A légitársaság az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó veszteségről számolt be elmúlt üzleti évére vonatkozóan, a növekvő üzemanyagárak és egy januári ügylet leírásai miatt.

Európa Plakettet kapott Szentes 

Az Európa Díj Albizottsága 2009. április 27-én Strasbourgban tartott ülésén úgy határozott, hogy az Európa Tanács Európa Plakett díját más, az európaiság eszméjének szolgálatában tevékenykedő városok mellett Szentes városának ítéli oda.

Megújul az erdőtörvény 

A köztársasági elnök zöld utat adott az új erdőtörvénynek. Az új változat elfogadása mellett kiálló WWF Magyarország szerint az új törvény számos eleme jelent az erdők védelme szempontjából előrelépést.

Tisza-tó: új szervezet generálja a fejlesztéseket 

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács és a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. két cégcsoportjával közösen a Tisza-tó szűkebb és tágabb környezetében lévő települések felzárkóztatására és további fejlesztések elősegítésére hozták létre Tisza-tó Fejlesztési Kft-t.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!