Turizmus Online cikkei
Felfedezőutak…
…méghozzá majdnem szó szerint azok a kalandtúrákra specializálódó madridi YokmoK utazási iroda egyes programjai.
Egy vendég mind felett…
Úgy hisszük, a maga nemében teljesen egyedülálló a kambodzsai The One Hotel Angkor – koncepciója zseniálisan egyszerű: egyszobás (azaz pontosabban egy lakosztályos)!
Robinson Tours: nyári tervek
A vezető bulgáriai kiutaztatónak számító Robinson Tours, amely
Budapestről, Debrecenből, sőt, Sármellékről is programozza a kedvelt
bolgár nyaralóhelyeket, az idei szezonban a tavaly bevezetett törökországi
helyszínekre, illetve a kínálatukban újdonságnak számító
Egyiptomra is koncentrál.
Modernebb lett az MSZSZ honlapja
A korábbinál tetszetősebb, jobb elrendezésű, áttekinthetőbb, felhasználóbarátabb
internetes felülettel találkozik az, aki megnyitja
a www.hah.hu-t, a Magyar Szállodaszövetség weboldalát.
Megszűnt két Hunguest-franchise
Két korábbi Hunguest Hotels franchise szálloda, a budapesti Europa
Hotels & Congress Center és a pécsi Hotel Kikelet 2009. április 1-jétől
már nem tagja a Hunguest Hotels láncnak.
Kolozsvári ötcsillagosboom
Nem rettenti vissza a válság a beruházókat az erdélyi városban:
négy hotelt is fejlesztenek az ötcsillagos kategóriában a következő
években.
A Mercure kiváló borai
Az Accor szállodavállalat Mercure márkájához tartozó szállodákban
világszerte gondot fordítanak arra, hogy kiváló borokat kínáljanak
elérhető áron.
A Danubius új nemzetközi honlapja
Lezárult a Danubius Hotels Group stratégiailag fontos nemzetközi internetes portálja, a danubiushotels.com fejlesztésének legjelentősebb szakasza.
Alapkőletétel a belvárosban
Négycsillagos szuperior szálloda épül a budapesti Dohány utcában,
az egykori Hungária fürdő és a Continental Hotel helyén.
A Vietnam Airlines és a SkyTeam
A SkyTeam és a Vietnam Airlines megállapodást írt alá arról, hogy
a vietnami légitársaság 2010-re csatlakozik a légiszövetséghez.
Kreatív megoldások üzleti utazóknak
Közös bemutatóra hívta üzleti partnereit a Carlson Wagonlit Travel, az
Air France-KLM és a Hotel Mercure Budapest Korona.
Megnyílt a visegrádi Royal Club Hotel
A négycsillagos, 49 klimatizált szobával, illetve apartmannal rendelkező
szálloda Visegrád központjától 400 méterre található a Dunára,
a Dunakanyarra és a Fellegvárra néző panorámával.
A TUI prémiumtermékei
A Magyar TUI és a Starwood Hotels közös prezentáción mutatta be minőségi
termékeit.
ICON a budai várban
Április 21-én megnyílt a budavári Hilton hotel vadonatúj ICON
étterme, amelyet az egykori Kalocsa, majd Dominican étterem
helyén alakítottak ki.
A Green Travel és a Club Magic Life stratégiai partnersége
Stratégiai szövetséget kötött a török be- és kiutaztatással egyaránt foglalkozó
Green Travel és az all inclusive üdülések piacán Európában
piacvezető Club Magic Life.
Megtiltanák az éttermekben a dohányzást
Tovább szigorodhat a nem dohányzók védelméről szóló törvény, ha az egészségügyi bizottság javaslatát a parlament is támogatja.
Megnyílt Európa legdrágább luxushotele
Megnyitotta Európa legdrágább szállodáját, a Mardan Palace-t szombaton Telman Iszmailov orosz milliárdos a törökországi Antalyában.
Átalakulnak a Danubius Ügyfélszolgálatok
2009. június 2-tól kezdi meg tevékenységét a Szent István téren, a Danubius Budapesti Központi Szobafoglalás, egy olyan szervezet és csapat, amely a szállodalánc hatékony működéséhez vezető út fontos mérföldköve - tájékoztatta közleményében a társaság a Napi Turizmust.
Elégedettek az európai üdülőjog-tulajdonosok
A másfél millió európai üdülőjog-tulajdonos túlnyomó többsége (87%) elégedett üdüléseivel, és több mint háromnegyedük a timeshare-szállást jobbnak tartja bármilyen más önellátó üdülési formánál. Az üdülőjog-tulajdont vásárlók számára a szállás minősége a legfontosabb döntési szempont - derül ki, az Üdülőfejlesztési Szervezet (RDO) megbízásából a Christel DeHaan Tourism and Travel Research Institute által készített kutatásból.
Turizmus Akadémia harmadszor
Május 27-én rendezték meg harmadik alkalommal a Turizmus Trend és a Kreatív kommunikációs szaklap közös szervezésében a Turizmus Akadémia.
Turizmus Akadémia harmadszor
Május 27-én rendezték meg harmadik alkalommal a Turizmus Trend és a Kreatív kommunikációs szaklap közös szervezésében a Turizmus Akadémia.
Nem csökkent az első félévben a turisztikai vállalkozások reklámköltése
2008-ban a 14 év feletti magyar lakosság 78%-a nem üdült se itthon se külföldön, ismertette Vásárhelyi Ágota, az OMD Hungary médiaügynökség ügyfélkapcsolati igazgatója a Turizmus Trend és a Kreatív által szervezett május 27-i Turizmus Kommunikációs Konferenciáján tartott előadásában.
Ecostat Turizmusbarométer 2009/I. félév: kevesebbet utazunk és repülünk az idén
Liskáné Pólya Lenke az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet tudományos munkatársa május 27-én a Turizmus Trendet is kiadó Professional Publishing Hungary Kft. által szervezett Turizmus Akadémia sorozatának 3. konferenciáján ismertette intézete 2009. I. félévi felmérésének eredményei alapján felállított Turizmusbarométerét.
Olcsó szállodamárkákat importál Magyarország
Az osztrák Warimpex hat magyarországi vidéki városban nyit alsó kategóriás hoteleket.
Elbúcsúzhatunk a Magyar Nagydíjtól?
Nem rendezné meg hazánk 2012-től a Forma–1 Magyar Nagydíjat, legalábbis ha ez csak a Pénzügyminisztérium és az Önkormányzati Minisztérium döntésén múlna.
Elégedettek az európai üdülőjog-tulajdonosok
A másfél millió európai üdülőjog-tulajdonos túlnyomó többsége (87%) elégedett üdüléseivel, és több mint háromnegyedük a timeshare-szállást jobbnak tartja bármilyen más önellátó üdülési formánál. Az üdülőjog-tulajdont vásárlók számára a szállás minősége a legfontosabb döntési szempont - derül ki, az Üdülőfejlesztési Szervezet (RDO) megbízásából a Christel DeHaan Tourism and Travel Research Institute által készített kutatásból.
Idén belföldre utazunk és sokkal többet költünk mint tavaly
2009. május-szeptember között minden második magyar háztartás (51,8%) tervez utazást. Minden 100 utazást tervező háztartásból 72 csak belföldi, 15 belföldi és külföldi, 13 pedig csak külföldi úti célt választ. A becslések szerint 2009. május-szeptember között a magyar háztartások 4,2 millió utazáson vesznek részt. Összességében a tervezett utazások 82%-a belföldre irányul, ami minden korábbi évnél magasabb arány - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készített kutatásból.
Elindult a Fesztiválok Éve 2010 előkészítése
A Magyar Turizmus Zrt. megkezdte a 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve előkészítését. A Zrt. a 2010-es kampányév témáját már tavaly kijelölte annak érdekében, hogy a turisztikai szolgáltatók és programgazdák mihamarabb elkezdhessék a felkészülést a marketingszervezet akcióihoz történő csatlakozásra.
Malév-ügy: 32 millió euróval tartoznak az oroszok
Továbbra sem utalta át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek a Malévval kapcsolatban vállalt kötelezettségek biztosítékául szolgáló 32 millió eurós bankgaranciát a légitársaságot áttételesen birtokló Vnyesekonombank (VEB). Az orosz tulajdonos sejtetni engedte: ez nagyban függ majd attól, hajlandó-e beszállni a magyar állam a komoly pénzügyi nehézségekkel küzdő légitársaság megsegítésébe. Addig is az orosz állami befektetési bank - ígérete szerint - újabb, ezúttal tízmillió euró nagyságrendű tőkeemelést hajt végre a Malévet birtokló AirBridge Zrt.-nél.
Vásárváros, témapark és luxusszálloda Dunakeszin - tiltakoznak a civilek
Dunakeszin élénk lakossági tiltakozás kíséri az Overdose-nak is otthont adó alagi lovastelep egykori gyakorlópályájára, az úgynevezett téli pályára tervezett beruházást. A világ egyik legnagyobb vásárvárosa épülne itt, mellé hatalmas Disney Parkot és luxusszállodákat terveznek.
Nincs angolnavész, csak tavaszi halhullás
Nincs ok riadalomra, a Balaton déli partján felfedezhető angolnatetemek mennyisége belefér a szokványos tavaszi halpusztulásba – mondta Bíró Péter, akadémikus, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója.
A Balaton lesz Európa legbiztonságosabb tava?
Új hajót és defibrillátorokat kap a rendőrség a balatoni vízi mentésekhez, egyebek mellett ez is elhangzott a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság idei alakuló ülésén Keszthelyen. Havonta tartanak közös körözési akciót és fokozott ellenőrzést a szezonban.
15 éves a British Airways és az UNICEF együttműködése
Idén ünnepli a British Airways „Change for Good” jótékonysági kezdeményezése a 15. születésnapját. Az utasok által felajánlott aprópénzből összegyűjtött 26 millió fontból eddig 56 országban támogatták az UNICEF programjait.
Nem repült mélyebbre az Air Berlin
Az előzetes várakozásoknál kisebb első negyedéves üzemi veszteségről és nagyobb árbevételről számolt be a légitársaság.
Külképviselők a Tisza-tavi régióban
Május 25-26-án a Tisza-tavi régió volt a Kulturális Turizmus Évében megrendezésre kerülő „Külképviselők a régióban” elnevezésű rendezvénysorozat harmadik állomása a Magyar Turizmus Zrt. nagy-britanniai és észak-európai külképviseletének vezetőjével.
Turisztikai delegáció járt Kínában
2009. május 16-20. között 17 fős szakértői delegáció látogatott Kínába. A program célja a magyar-kínai együttműködési lehetőségek feltérképezése volt.
Hertz autókölcsönző nyílt a Hotel Lycium****-ban
A debreceni Hotel Lycium**** ismét új szolgáltatással bővítette palettáját.
Díszkivilágítást kap a Szabadság-híd
Demszky Gábor Budapest főpolgármestere és helyettesei csütörtök este sajtótájékoztató keretében ünnepélyesen felkapcsolják a Szabadság-híd díszkivilágítását. A híd díszkivilágítása mintegy 250 millió forintból valósult meg. A beruházásnak köszönhetően biztonságosabbá válik a közlekedés és még szebb lesz az 5,6 milliárd forintból megújult létesítmény.
Jön a biometrikus útlevél
Hogy nehezebben lehessen visszaélni az útlevéllel, illetve az abban szereplő személyes adatokkal, júliustól a tulajdonos mutatóujjának lenyomata is bekerül az okmányba. A korábban kiállított passzusok természetesen lejártukig érvényesek.
Romkocsmát csinálnak a Várbazárból
Az épületegyüttest kezelő Budavári Kht., a napokban írt ki pályázatot, miután többen jelezték, megnyitnák és szabadtéri vendéglátóhelyként hasznosítanák az egykori Budai Ifjúsági Park területét.
Új hazai étteremlánc: itt a Pizza Oscar
Megnyitotta első éttermét a legújabb hazai étteremlánc. A hálózat mintegy 8-10 frekventált helyen lévő üzlettel- teljesen azonos arculatú, termékpalettájú és ízvilágú egységekből valósul majd meg. A helyszíni fogyasztáson túl az egységek mindegyike házhoz is szállít, Budapest teljes területén.
Fiatal szakácsok versenye, a győztes New Yorkba megy
A francia Chaîne des Rôtisseurs Magyarországi Gasztronómiai Egyesület 17. alkalommal rendezte meg Ifjúsági Szakácsversenyét. A verseny 27 évnél fiatalabb szakácsok részvételével zajlott május 22-én a Gerbeaud Házban.
A magánszálláshelyek a válság nyertesei
Miközben a dunántúli, köztük a balatoni szállásadók egyre pesszimistábbak az idei szezon kilátásait illetően, úgy tűnik, feltámad a szinte a szocializmussal együtt eltemetett zimmer frei.
Online összefogás a zöldebb szállodákért
Ahogyan korábbi számainkban már említettük, az Európai Unióban eddig példátlan összefogás indult a szállodák energiatakarékosságának és a megújuló energiaforrások jobb, illetve hatékonyabb kihasználása érdekében. Van, ahol már biofilteres lélegző falakat, esővizet használnak, és van ahol "csak" szelektív hulladékgyűjtésre és energiatakarékos izzókra futja. A jószándékot és a hatékonyságot azonban a turisták is értékelik.
Egységes uniós turizmuspolitikát sürget az ECTAA
Május 24-26. között a budapesti Hotel Mercure Budában tartotta tavaszi közgyűlését az uniós tagországok utazásszervezőinek és utazásközvetítőinek érdekvédelmi szövetségeit tömörítő ECTAA (The European Travel Agents and Tour Operators Associations).
Kríziskezelésre összpontosító üzleti terv a Malévnál
A Malév Igazgatósága elfogadta a légitársaság idei évre szóló költségvetését és üzleti tervét. A stratégiai döntés lehetővé teszi a magyar nemzeti légifuvarozó stabil működését a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben.
"Város bora" Dunaföldvár 2009
Dunaföldváron 2009. május 24-én tartották meg a "Város Borának" borkiválasztó ünnepségét. A dunaföldvári Kertbarátok Klubja és a Szent Rókus Borlovagrend borversenyein a magyar borszakmában kiváló szaktekintélyt szerzett szakemberekből álló zsűri több száz bormintából választotta ki a legjobb 4 fehér és 4 vörös bort, melyeket a borkiválasztó ünnepségre delegáltak.
Két éves a gyerekutazási site
2007. május 27-én indult útjára a Magyar Turizmus Zrt. támogatásával a gyerekutazas.hu honlap, amely a családok, iskolák számára kíván hasznos információkkal szolgálni és a magyarországi gyerekbarát szállodák, családbarát nyaralásokat ajánló utazási irodák, gyerekintézmények, attrakciók számára igyekszik megjelenési lehetőséget biztosítani.