Olcsó lehet a görög nyaralás az államcsőd veszélye miatt

Nem érződik egyelőre, hogy a eltántorítaná a magyarokat a görögországi utazásoktól a kedvezőtlen híráradat. Ebben szerepe lehet annak is, hogy ilyenkor még kevésbé érzékenyek erre az emberek - mondták el a Napi Gazdaság megkeresésére az utazási irodáknál. Ugyanakkor jó hír lehet, hogy a görög válság olcsóbbá teheti az ottani nyaralásokat.

Nem érzékelhető egyelőre, hogy a Görögországból érkező, s a többi dél-európai államot is negatív színben feltüntető, járványszerűen terjedő hírek eltántorítanák a magyar utazókat a hellén köztársaságba tervezett utaktól. Jelenleg ugyanis az előfoglalások számában nincs jelentősebb eltérés a tavalyi év hasonló időszakához képest az Apollon Travel utazási irodánál, ahol a tervek szerint a 2009-es számokat hozzák idén is, de ettől kedvezőbb forgalmat is elképzelhetőnek tartanak - nyilatkozta a Napinak Kiss Péter, az utazási iroda értékesítési vezetője.

Egyelőre nem érzékelnek negatív hatást a Neckermannál sem az utazási piacon a görögországi események miatt. Békefi Veronika, a Neckermann ügyvezető igazgatója lapunk megkeresésére azt mondta, hogy utasaik döntéseit egyelőre nem befolyásolják a negatív görögországi híradások, amiben annak is szerepe lehet, hogy a többség februárban még kevésbé érzékeny ilyen negatív hírekre. A főszezonra remélhetőleg rendeződnek a viszonyok Görögországban - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Kiss Péter is hangsúlyozta, hogy a helyzetértékelésre még viszonylag korai az időpont. Annyi azonban már most is látszik, hogy az elmúlt évekkel szemben a görögök is rájöttek, hogy nem lehet minden évben árat emelni. Így az utazási irodának sikerült a tavalyi görög árakat tartani, sőt van ahová még olcsóbban is el lehet utazni - tette hozzá. Ráadásul a jelenlegi tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyiek is érzik, hogy fontos számukra a vásárlóerő vonzása, így a helyi árakat is inkább csökkentik.

Békefi is úgy látja, hogy az idei szezont nem annyira a negatív hírek, mint inkább az árérzékenység befolyásolja a jellemző általános gazdasági visszaesés miatt. Ugyanakkor a piaci szereplők egyelőre kivárnak, a szokásos előfoglalási akciókkal várják a nyaralókat Görögországba. Ez annak tudható be, hogy az utazási irodák nem ítélik tartósnak, hosszú távúnak a negatív eseményeket Görögországban, hogy emiatt különleges akciókat indítanának. Ugyanakkor a főszezonig ez az elképzelés még megváltozhat.

A sztrájkokról szóló hírek sem rengetik meg igazán az utazni vágyókat, és erre nincs is szükség. A görögök ugyanis amúgy is sokat sztrájkolnak, de ez inkább az Athéni utazókat érinti, és ott is inkább a téli szezonban. A turizmusból élő görögök ugyanis nem ellenségeik saját maguknak, így a charterjáratokkal még sosem volt gond - tette hozzá az Apollon értékesítési vezetője. (Napi Gazdaság)


 Jön az egykattintásos fizetés a levegőben

Jön az egykattintásos fizetés a levegőben  

Együttműködési megállapodást kötött a Wizz Air és a Revolut.
Bővíti hálózatát a Turkish Airlines

Bővíti hálózatát a Turkish Airlines  

Új török légijárat indul Phnom Penhbe.
Díjazták a lett légitársaság fiatal flottáját

Díjazták a lett légitársaság fiatal flottáját 

Az airBaltic rendelkezik Európa 3. legfiatalabb flottájával.
Turistabuszok balesete Barcelonában

Turistabuszok balesete Barcelonában 

Több mint ötvenen sérültek meg, amikor két turistabusz ütközött, közölték hétfőn a katalán hatóságok.
Három új célállomás az Emirates hálózatában

Három új célállomás az Emirates hálózatában 

Új ázsiai célállomásokkal bővítették globális hálózatukat.
Nemzetközi kerékpáros szakmai konferencia Füreden

Nemzetközi kerékpáros szakmai konferencia Füreden 

Spanyolország, Törökország és Dánia után idén Magyarország ad otthont az Európai Kerékpáros Szövetség éves konferenciájának.
A török légitársaság új üdülési márkával lép be a nyaraltató piacra

A török légitársaság új üdülési márkával lép be a nyaraltató piacra 

A Turkish Airlines (TA) olyan üdülési márkát dolgozott ki, amely alapján az utazók egy platformon tervezhetik és foglalhatják le utazásaikat.
Akkor szerencsés, ha egy ideig el tudja kerülni a Flórián téri felüljárók környékét

Akkor szerencsés, ha egy ideig el tudja kerülni a Flórián téri felüljárók környékét 

Március 1-jén elindul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami egy sor közlekedési változást hoz magával a következő egy évben.
Piknikprogram – vonattal

Piknikprogram – vonattal 

A kiránduláson a résztvevők többek között piknikezhetnek a Bükk-vidéken található, bükkfák ölelésében fekvő Andókúton, sétálhatnak a környező erdőkben, de a Varbói-tavat is körbejárhatják.
Különvonatok a mohácsi busójárásra

Különvonatok a mohácsi busójárásra 

Mentesítő vonatokat és expressz buszjáratokat is indít a MÁV-csoport a mohácsi busójárás idején.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.