Magyar nyertes a DZT fotópályázatán 

Lukács Írisz, a Chili magazin főszerkesztője személyében magyar győztese is volt a „2009: Húsz éve omlott le a fal - Németország, a varázslatos úti cél” elnevezésű fotópályázatnak.

Eredményes volt a 3. Budapesti Winter Invitation kampány 

A Magyar Turizmus Zrt. a partner szolgáltatókkal közösen bonyolított és finanszírozott harmadik kampánya a válság ellenére hozott többlet vendégéjszakát Budapestnek (53 ezer vendégéj, +5 %).

Ön is eldöntheti, mi legyen a 2011-es MT Zrt.-s kampányév témája! 

A Magyar Turizmus Zrt. negyedik éve hirdet témaéveket a belföldi turizmus ösztönzése érdekében.  Most a szakmaiság és partnerség jegyében nemcsak a 2011-es belföldi témaév megvalósításába, hanem már az azt meghatározó döntésbe is szeretné bevonni partnereit.

Félmilliárdos fejlesztés a műemléki védettségű Helikon Tavernában 

Négycsillagos, új épületszárnnyal bővül a műemlékű védettségű Helikon Taverna Vonyarcvashegyen. A mintegy 446 millió forintos beruházást a Nyugat-dunántúli Operatív Program 130 millió fonttal támogatja.

Bekamerázzák a főváros legdurvább aluljáróit 

Három éven belül bekamerázzák Budapest 15 legfrekventáltabb aluljáróját, nyolcat pedig teljesen felújítanak. Rájuk is fér, a pár éve épült, és a 4-es metrónak szánt Bocskai úti létesítményt például már fertőtleníteni és részben elfalazni is kellett a "beköltözők" miatt.

Balaton Sound: alig maradt szálláshely Zamárdi környékén 

Visszafelé ketyeg a Balaton Sound időmérője: még két hónap van hátra a Balaton legnépszerűbb zenei rendezvényéig. A hatalmas érdeklődést mutatja, hogy Zamárdiban és a szomszédos településeken már alig akad szabad szálláshely, sőt úgy tudjuk: mostanra már északi-parti szobákat ajánlanak ki az érdeklődőknek.

Fejleszti dohai bázisát a Qatar Airways 

Május 5-én a Business Traveller nemzetközi szaklap közel-keleti konferenciáján a Qatar Airways-t választották a legjobb turista osztályt biztosító közel-keleti fuvarozónak. A légitársaság komoly fejlesztésekbe kezd dohai bázisán.

Macy Gray is fellép a SZIN-en 

A hazai fesztiválpaletta legnagyobb nyárzáró eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőinek felkérésére a korábban bejelentett sztárok - Gabriella Cilmi, Guano Apes, !DelaDap és mások - mellé a napokban csatlakozott a r&b és soul énekes, szövegíró, lemezproducer és színésznő Macy Gray.

Óriási bajban a balatoni szállodák 

A balatoni szállásadók és vendégfogadók hasonlóan a szállodákhoz, szinte egyöntetűen úgy vélik, talán sohasem volt ennyire kiszámíthatatlan, milyen lesz az idei főszezon. A bizonytalanságot a tó mellett nemcsak a forint árfolyama, az influenzavírus terjedése, az áfaemelés, a hazai és a nemzetközi gazdaság alakulása, hanem még az időjárás is fokozza.

Eger: nyilvános nyitott kertek 

Az Egri Virágklub 2008 őszén indította el új programsorozatát „Nyitott kert” elnevezéssel. A céljuk, hogy a virágosítási versenyben részt vevő kerteket közelebbről is megismerhessék az érdeklődők.

A háttámlarugdosástól a neveletlen gyerekekig 

A British Airways felmérte, hogy mi idegesíti repülés közben legjobban az utasokat.

Megújult a BA tengerentúli üzleti osztálya 

2008 áprilisában mintegy 100 millió fontos beruházás nyomán teljesen megújult a British Airways Club World tengerentúli üzleti osztálya.

Bankok találkozója Szovátán 

Május 25-én a négycsillagos Danubius Healt Spa Resort Szovata Hotel és Konferenciaközpontban tartják a Nemzetközi Tőkeexport Konferenciát, ahol a tavalyi román-magyar, kétoldalú rendezvényt ezúttal már kiszélesítik más közép-kelet európai térség résztvevő országaira is.

Spanyol ezüst a Szent István Korona Irsai Olivérének 

A Szent Korona Pincészet Kft. terméke idén is bizonyított a Concours Mondial de Bruxelles borversenyen!

Első negyedév: kétszámjegyű csökkenés a szálláshelyeken 

2009. január–márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma – 19, illetve 11%-kal – egyaránt elmaradt az előző évben mért értéktől. A vendégéjszakák száma 17, illetve 12%-kal csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 12%-kal mérséklődött.

Megnyílt a 35. GTM 

A vasárnap esti ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 35. Germany Travel Mart (GTM). A Német Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal (DZT) és a Mecklenburg-Előpomeránia Turisztikai Hivatala szervezésében május 10-12. közt zajló eseménynek idén, a vásár történetében először, az észak-német Rostock városa ad otthont.

Első negyedév: kétszámjegyű csökkenés a szálláshelyeken 

2009. január–márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma – 19, illetve 11%-kal – egyaránt elmaradt az előző évben mért értéktől. A vendégéjszakák száma 17, illetve 12%-kal csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 12%-kal mérséklődött.

Újabb irodát töröltek 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal május 8-án  jogszabálysértés miatt hivatalból törölte a veszprémi Sirius Travelt  a közhitelű hatósági nyilvántartásból.

Football Park & Sporthotel Telkiben  

A múlt héten Telkiben átadták a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új komplexumát, a honi futball legnagyobb beruházásaként épült edzőközpontot. A Globall Football Park & Sporthotel nevet viselő létesítmény avatására több száz meghívott jelenlétében került sor, az esemény két elsőszámú díszvendége Joseph S. Blatter, a FIFA, és Michel Platini, az UEFA irányítója volt.

Szakmai délelőtt a Tensivel 

"Ne gyere el, ha nem akarsz újdonságokat ajánlani!" - ezzel a provokatív címmel hívta szakmai találkozóra a Tensi partner utazási irodáit.

Versenyben Apatinnal és Paliccsal 

Makón közel 3,5 milliárd forintból építenek élményfürdőt. A Maros- parti város száz kilométer sugarú körzetében már négy hasonló létesítmény működik, és négy másikat fognak építeni.

TDM-konferencia Nyíregyházán 

Nyíregyháza Megyei Jogú Város és a Nyíregyházi Főiskola tudományos Turisztikai Konferenciát szervez 2009. május 20-21-én Nyíregyházán a Városháza Krúdy termében és a Nyíregyházi Főiskola konferencia termében.

Új londoni járata mellé New Yorkot is kínál a BA 

A British Airways május 10-én életbe lépő nyári menetrendje minden eddiginél rugalmasabb csatlakozási lehetőségeket kínál a tengerentúlra utazóknak - áll a társaság közleményében. 

IHSZ Megyék a Sütő utcai Tourinformban 

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Sütő utcai Tourinform irodája a nyár folyamán több alkalommal is helyet biztosít az IHSZ Megyék Idegenforgalmi Szövetségének, hogy Magyarország egy-egy megyéjének turisztikai kínálatát bemutassák.

Csúszdamagasságba értek a Napfényfürdő építői 

Szeged - Gőzerővel építik a Napfényfürdőt: kész a garázsszint, az utca felől már falak állnak, a csúszdatoronyra szerdán kalapot húztak. Karácsonyra befejezik a megaberuházást.

Megújuló vendéglátó-ipari szakképzés 

Korszerű oktatás, élénk nemzetközi kapcsolatok, hagyományokon alapuló modern vendéglátás – ezen elvek mentén képzeli el a Gundel Károly Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) a magyar vendéglátó-ipari szakképzést, amelynek megújítására a közelmúltban nyertek egyszeri, vissza nem térítendő európai uniós támogatást.

Országos Tourinform Találkozó 

A Magyar Turizmus Zrt. a TOURINFORM irodák vezetői részére, 2009. május 19-én rendezi meg a tavaszi országos Tourinform Irodák Országos Találkozóját.

Olasz gálavacsora veronai sztárokkal 

A Hotel Boscolo New York Palace-ban tartott gálavacsorát az ENIT – Olasz Nemzeti Turisztikai Hivatal budapesti kirendeltsége.

Dubai fapadost alapít 

Dubai válasza a gazdasági világválságra, hogy diszkont-légitársaságot hoz létre.

Akkreditált szakmai továbbképzés a természetvédelmi bemutatóhelyek tervezői számára 

„Élményszerűség a természeti örökség bemutatásában – a természetvédelmi bemutatóhelyek tervezésének elmélete és gyakorlata” címmel kétnapos szakmai továbbképzés indul.

A WHO nem tart szükségesnek semmilyen utazási korlátozást az új típusú influenza ellen 

2009. május 7-8. között Maliban rendezték meg az ENSZ Turisztikai Világszervezet (UNWTO) Végrehajtó Tanácsának 85. ülését. A tanácskozáson Dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkára képviselte hazánkat.

Dubai fapadost alapít 

Dubai válasza a gazdasági világválságra, hogy diszkont-légitársaságot hoz létre.

Hajóutak a Mahart Tourstól 

A Budapest konferenciahajón mutatta be 2009-es katalógusát a Mahart Tours.

Bizakodás Bükön és Sárváron 

„Az első negyedévben nálunk nem volt érezhető a gazdasági válság, és az idei szezontól a trendhez képest jobbat várok” – jelentette ki munkatársunknak Katz Péter, a bükfürdői és sárvári Danubius Health SPA Resort területi igazgatója.

Statisztika a turizmusért 

A Központi Statisztikai Hivatal sajtóreggelit rendezett a turizmus teljesítményének méréséről. Dr. Probáld Ákos, a szolgáltatásstatisztikai főosztály vezetője kiemelte: „Sem a turisztikai szolgáltatók, sem a média nem ismeri teljességében a turizmussal kapcsolatos felmérések teljes rendszerét.

Rendhagyó Air Malta-bemutató 

Az Air Malta menetrend szerint Budapestre közlekedő Airbus 319- es járatát és a ferihegyi repülőtér működését tanulmányozhatták közelről április 10-én a légitársaság partnerei.

Kolozsvári ötcsillagosboom 

Nem rettenti vissza a válság a beruházókat az erdélyi városban: négy hotelt is fejlesztenek az ötcsillagos kategóriában a következő években.

Több külföldire számít a Sziget 

Charter-bulivonatokkal, LEADER-faluval és VIP-kempinggel igyekszik magát még vonzóbbá tenni az idén augusztus 12–17. között megrendezésre kerülő Sziget Fesztivál a külföldi fiatalok körében, akik a hetijegyes látogatóknak már 70 százalékát teszik ki.

A Mercure kiváló borai 

Az Accor szállodavállalat Mercure márkájához tartozó szállodákban világszerte gondot fordítanak arra, hogy kiváló borokat kínáljanak elérhető áron.

A Danubius új nemzetközi honlapja 

Lezárult a Danubius Hotels Group stratégiailag fontos nemzetközi internetes portálja, a danubiushotels.com fejlesztésének legjelentősebb szakasza.

Alapkőletétel a belvárosban 

Négycsillagos szuperior szálloda épül a budapesti Dohány utcában, az egykori Hungária fürdő és a Continental Hotel helyén.

A Vietnam Airlines és a SkyTeam 

A SkyTeam és a Vietnam Airlines megállapodást írt alá arról, hogy a vietnami légitársaság 2010-re csatlakozik a légiszövetséghez.

Kreatív megoldások üzleti utazóknak 

Közös bemutatóra hívta üzleti partnereit a Carlson Wagonlit Travel, az Air France-KLM és a Hotel Mercure Budapest Korona.

Megnyílt a visegrádi Royal Club Hotel 

A négycsillagos, 49 klimatizált szobával, illetve apartmannal rendelkező szálloda Visegrád központjától 400 méterre található a Dunára, a Dunakanyarra és a Fellegvárra néző panorámával.

A TUI prémiumtermékei 

A Magyar TUI és a Starwood Hotels közös prezentáción mutatta be minőségi termékeit.

ICON a budai várban 

Április 21-én megnyílt a budavári Hilton hotel vadonatúj ICON étterme, amelyet az egykori Kalocsa, majd Dominican étterem helyén alakítottak ki.

A Green Travel és a Club Magic Life stratégiai partnersége 

Stratégiai szövetséget kötött a török be- és kiutaztatással egyaránt foglalkozó Green Travel és az all inclusive üdülések piacán Európában piacvezető Club Magic Life.

Hazajáró hétvége 

Közös sajtótájékoztatót tartott csütörtökön több, a falusi turizmus fejlesztésében érdekelt szervezet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!