Turizmus Online cikkei
A Föld Napja az Állatkertben
A hagyományoknak megfelelően idén is külön programokkal készül az Állatkert a Föld Napjára.
Bécsi bicikliútprogram
Több száz kilométernyi kerékpárutat terveznek 2010-ig az osztrák fővárosban.
Hotelek épülnek Győrben
Több hotel építését tervezik befektetők Győrben. A szállodakínálat bővítése azért is napirenden van, mert az Európai Labdarúgó Szövetség tízezer szálláshelyet vár el Győrött és 50 kilométeres körzetében, ha hazánk nyeri el a 2012-es EB rendezési jogát.
Regionális golfnagyhatalom lehetünk
Fél tucat nemzetközi színvonalú, egyenként is sok milliárd forintba kerülő golfpálya megépítésébe fognak az idén Magyarországon, amivel két éven belül megduplázódhat a hazai profi golfpályák száma – írta a Magyar Hírlap.
Turistadömping Csehországban
A tavalyinál mintegy 30 százalékkal több, közel 270 ezer turista látogatott a húsvét ünnepek alatt Csehországba.
Nőtt a külföldi utazások száma 2005-ben
Az IPK International német kutatóintézet által a külföldi utazásokról készített "World Travel Monitor" előzetes eredményei szerint 2005-ben a külföldi utazások száma világszinten 5 százalékkal nőtt.
Túl magasak a lengyel reptéri díjak?
A Ryanair felszólította a lengyel kormányt, hogy a jövőben ne központilag szabályozza a vidéki repülőterek tarifáit, mivel ez a rendszer hátráltatja a fővároson kívüli légi kikötők fejlődését – értesült az atw.
Újabb kérő, magasabb árajánlat a BAA-ra
Vasárnap kiadott közleményében a ferihegyi repülőteret is üzemeltető British Airport Authority (BAA) megerősítette, hogy a múlt hónapban „egy feltételes és bizalmas ajánlatot kapott” a Goldman Sachs Infrastructure Group által vezetett konzorciumtól a vállalat készpénzes felvásárlására.
„Az év turisztikai témájú szakdolgozata”
A Magyar Turizmus Zrt. által életre hívott „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” pályázatra 2005 őszén 12 felsőoktatási intézmény minden korábbinál több, összesen 44 végzős diák szakdolgozatát juttatta el.
Mérlegen a Torkos csütörtök
A Nagy Ízutazás részeként március 2-án megrendezett Torkos Csütörtök akcióban országszerte mintegy 500 étterem vett részt, amelyek sikeresnek ítélték a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezését.
Megállapodtak a szakszervezetek
A Budapest Airport repülőtéri üzemanyag kiszolgálói által péntekre meghirdetett munkabeszüntetés elmarad, mert a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és a GSZSZ megállapodott a Budapest Airport vezetésével.
Turistadömping Csehországban
A tavalyinál mintegy 30 százalékkal több, közel 270 ezer turista látogatott a húsvét ünnepek alatt Csehországba.
Üdülési csekk strandokra és gyógyfürdőkre
Strandokon, uszodákban és gyógyfürdőkben is használható lesz az idei szezon elejétől az üdülési csekk - jelentette ki Lebovits Gábor, a Nemzeti Üdülési Szolgálat ügyvezető igazgatója.
Nyitott Lovardák programsorozat
Április közepétől a nyári szünet kezdetéig tartó időszakban a Magyar Turisztikai Egyesület (MATUR) Lovas Tagozata a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködve megszervezi a Nyitott Lovardák programsorozatot.
Malév Air Tours: új csapat, új tervek
A Malév Air Tours beutaztató csapata tegnap partner partyt rendezett a Közlekedési Múzeumban, ahol a résztvevők megismerhették az iroda több új taggal bővült beutaztató csapatát.
A Hungexpo fejlesztési terve
A tervezett határidő előtt két évvel, azaz már 2008. júniusára befejezi 20 millió eurós beruházását a Hungexpo területén a GL Events – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Olivier Ginon, a GL Events Group elnöke.
Vonat jár a belváros és Ferihegy között ősztől
Az idén ősszel elindul a kötöttpályás közlekedés a Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi repülőtér között - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter pénteken a vasúti fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón.
Hegymenetben a Budapest Airport forgalma
A Budapest Airporton 595 160 utas fordult meg márciusban, 2,4 százalékkal, azaz 13 849 utassal több, mint egy évvel korábban.
XIII. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Turisztikai Napok és VIII. Utazási Kiállítás
Április 20-22. között immár 13. alkalommal rendezi meg a Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Turisztikai Napokat és ennek keretén belül 8. alkalommal az Utazási Kiállítást.
Borfalu Pápán
Április 28-tól május 1-jéig az Esterházy Kastély előtti téren, 4 napon keresztül izgalmas színfolttal gazdagodik Pápa: a város több pontját kisbírók veszik birtokukba, hogy hírverést csapjanak a Borfalunak - a kiállító több mint 30 pincészetnek, illetve borásznak, valamint pálinkakészítőnek.
Megkezdődött a hajózási szezon a Balatonon
Szombaton Balatonfüreden fogadták az idei első hajót, ezzel megkezdődött a Balatonon a 160. hajózási szezon.
Közös irodai struktúrát tervez kialakítani a Swiss és a Lufthansa
Az év eleje óta Jávori Gabriella a Swiss International Air Lines Magyarországi Közvetlen Kereskedelmi Képviseletének vezetője.
Szálloda nyílik a megújuló siklósi várban
Várhatóan 2008-ra már megújult formában fogadja a vendégeket a siklósi vár: kétmilliárd forintos beruházás keretében újjáépül az egykori várszálló, benne reneszánsz stílusú éttermet alakítanak ki, és a két itt található múzeum is megfiatalodik.
A Wizz Air finanszírozási szerződést kötött a Pegasus Aviation Finance Company-val
Wizz Air diszkont légitársaság és a Pegasus Aviation Finance Company, a világ legnagyobb magántulajdonú, független kereskedelmi repülőgép lízingelő cége megállapodást kötött 4 új Airbus A320 típusú repülőgép vásárlására és visszlízingelésére.
Összeomlik a Csalagút üzemeltetője?
Csak az év végéig biztosított az Eurotunnel működése, jövőre ezt már nem tudja garantálni a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő alagutat üzemeltető társaság, amely újabb haladékot kért hitelezőitől a hatmilliárd fontot meghaladó adósságának törlesztésére.
SkyEurope járat Nápolyba
A nyári menetrendben a SkyEurope a fapados társaságok közül elsőként indított járatot Nápolyba, a gépek hetente kétszer közlekednek Budapest és az olasz város között.
„Műszakváltás”- Miskolc ipartörténeti öröksége
Rendhagyó kiállítás és programsorozat keretében kívánja bemutatni Miskolc és környéke ipartörténeti múltját, jelenét és a tervezett „Technopolisszá” – történő fejlesztésének formálódó elképzelését egy a város által is támogatott civil kezdeményezés.
Terjed az on-line értékesítési rendszer
Német szakemberek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az internetes szállodai értékelési rendszereknek - jóllehet ezek működési alapelve roppant egyszerű: a vendég maga minősítheti tartózkodása színterét, minősítését bárki elolvashatja a megfelelő internetes szállodai értékelési rendszerében.
A Yahoo utazási kereső szolgáltatást indít
A Yahoo internet kereső utazási kereső-szolgáltatást indított Yahoo Farechase néven.
Álom Sziget épül az Óbudain
A jövő év elején megkezdődhet az építkezés a Óbudai sziget déli végén, ahol az Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft., az izraeli Plaza Centers és az MKB alkotta konzorcium egy 1,5 milliárd eurós beruházás során több szállodát, szabadidős és sportlétesítményt hoz létre – közölte a Világgazdasággal Sammy S. Smucha, az ingatlanfejlesztést irányító kft. ügyvezető igazgatója és résztulajdonosa.
Egyre több látogató Szlovákiából
Tavaly 32%-kal többen látogattak el Szlovákiából Magyarországra, mint 2004-ben, a kereskedelmi szálláshelyeken a szlovák vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma közel 13%-kal növekedett.
Többmilliós bevételkiesés a fürdőknek az árvíz miatt
Összesen több mint 11 millió forintos bevételkiesést okozott a fővárosi gyógyfürdőknek, hogy az árvíz miatt átmenetileg többet is be kellett zárniuk néhány napra. Az árvízi védekezési költségek további 25 milliós pluszkiadást jelentettek.
A Galileo full content szerződést kötött az Air France-szal is
A Galileo a Lufthansa, a KLM, a British Airways, a United Airlines után az Air France-val is full content szerződést kötött.
A Húsvéti ünnephez kapcsolódó határforgalmi előrejelzés
Az Európai Unióban dolgozó román, szerb és ukrán vendégmunkások legnagyobb számban várhatóan április 14-én (péntek) a délutáni-esti órákban, valamint 15-én (szombat) a hajnali órákban jelentkeznek belépésre elsősorban az osztrák határszakasz hegyeshalmi és a rábafüzesi közúti határátkelőhelyein.
Új repülőtéri buszjárat
Mától megújul a BKV repülőtéri buszjárata:
New York Palace
Heteken belül megnyitja kapuit a főváros legújabb luxusszállodája, a New York Palace Budapest.
MSZSZ helyesbítés
Tegnap hírlevelünkben a Magyar Szálloda Szövetség budapesti régiójának tavaszi üléséről szóló hírünkben az alábbi mondat jelent meg: „A szövetség célul tűzte ki, hogy 2008-ban átdolgozza az osztálybasorolási rendeletet, és egyúttal átveszi a rendelet hatósági ellenőrzésének jogkörét is.”
Újdonságok a Rickshaw Étterem és Sushi Bar-ban
Új étlappal, az eddiginél is gazdagabb kínálattal várja vendégeit a Rickshaw Étterem és Sushi Bar, a Corinthia Grand Hotel Royal népszerű ázsiai étterme.
Miskolc város bora 2006
A szőlő, a borkultúra évszázadokon keresztül jellemezte Miskolc városát, az ezzel kapcsolatos kereskedelem pedig a város gazdaságának egyik legfontosabb ágazata volt.
Növekvő vendégforgalom a hétvégén
A Magyar Turizmus Zrt. előrejelzése szerint a húsvéti időszakban több, Magyarország turizmusában fontos szerepet játszó küldő piac esetében is a vendégforgalom növekedésre számíthatnak a hazai szolgáltatók.
Gyorsleguruló út átadás Ferihegyen
Tegnap délelőtt átadták a forgalomnak a ferihegyi repülőtér új, Julietta névre keresztelt gyorsleguruló útját.
Jubileumi emlékév a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Tegnap jubileumi emlékév vette kezdetét a Fővárosi Állat- és Növénykertben, az idén 140 esztendős intézmény az év során számos programmal emlékezik meg a kert gazdag múltjáról.
Május 15., a szemétszedés napja a turizmusban
A Marriott és a Gellért szállodák tavalyi környezetvédelmi összefogásához idén csatlakozik a Danubius Termál Margitsziget is.
A turizmus a kitörési pont a Siklósi Kistérségben
Sajtótájékoztatón mutatta be a Siklósi Kistérségi Társulás azt a kiadványt és DVD filmet, amelyet a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság támogatásával készítettek és amelyektől azt remélik, hogy jobban felkelthetik az érdeklődést a harkányi gyógyvíz, a siklósi vár és a villányi bor hazája iránt.
Újraindul az erdélyi autópálya építése
Egy hónapon belül újra folytatódnak és várhatóan 2012 végére befejeződnek a munkálatok az erdélyi autópályán.
Fox Autorent: online smart bérlés
Magyarország legnagyobb smart autókölcsönzője, a Fox Autorent a napokban indította el új, online smart bérlésre létrehozott weboldalát.
Torlódás a határokon
A húsvéti ünnepek miatt már mától a szokásosnál nagyobb forgalom várható a hátárállomásokon.
Danubius menedzsment prognózis: egyre csinosabb nyereség
Csoportszinten összességében 3,1%-kal emelkedő, 44,1 milliárd Ft-os bevételre számít a Danubius Hotels az idei évben, az új szolgáltató központ alapú szervezeti felépítéstől azonban jelentős hatékonyság javulás várható - tette közzé a tőzsdei társaság prognózisát.