Különleges menü ételallergiásoknak

Különleges menü ételallergiásoknak 

Az ételallergiások száma évről évre nő, a kutatások szerint jelenleg az 1-3 éves gyermekek 8-10 százalékát, a felnőttek 1-2 százalékát érinti a probléma. Az étel-intoleranciások száma ennek többszöröse. A Majomkenyér.hu – a diétát kényszerből vagy önként választóknak szóló portál – felmérésében a felnőttek 43 százaléka glutén-érzékenységről számolt be, míg a gyermekeknél a tejallergia, tejcukor-érzékenység szerepelt az első helyen (39%) - írja a Kultography.

Különös marketing 

Különös marketing
Ez már egy másik Air Berlin

Ez már egy másik Air Berlin 

2007 környékén egyszer már repült Budapestre az akkor még fapadosként működő Air Berlin légitársaság, de pár év után kivonultak a magyar piacról. Néhány hónappal ezelőtt visszatértek egy berlini járattal, nagyszabású tervekkel – és amint tegnapi partnerpartijukon elhangzott – egy teljesen megújult légitársasággal.

Alakulóban a térségi TDM Vas megyében 

Elindult a térségi TDM létrehozásának folyamata Vas megyében, az erről szóló szándéknyilatkozatot május 31-én írták alá a Vas megyei regisztrált TDM szervezetek képviselői.
Németország: sörkert-szezon kétszázadszor

Németország: sörkert-szezon kétszázadszor 

Németországban elkezdődött a sörkertszezon – immáron 200. alkalommal.

Pontosabbá vált a balatoni viharjelzés 

A legújabb fejlesztéseknek köszönhetően az ország legpontosabb, rendszeresen frissülő meteorológiai jelző rendszere működik a Balatonnál, az idei szezontól a tó három medencéjében működtetve a viharjelző szolgálatot - hangzott el a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriuma és a Balaton Fejlesztési Tanács által közösen tartott balatonföldvári sajtótájékoztatón szerdán.

Átadták a szekszárdi élményfürdőt 

Átadták szerdán az 1,3 milliárd forintból megépült szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőt, a nyolcmedencés létesítmény csütörtöktől fogad vendégeket.

Nyáron újra át lehet kelni Letenyénél 

Péntektől három hónapon át ismét igénybe vehető a nemzetközi személyforgalom számára a régi letenyei határátkelő - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.
Kapacitást és járatszámot növel az EL AL

Kapacitást és járatszámot növel az EL AL 

Számos újdonságról tájékoztatta a szakmát és a sajtót Váradi János, az EL AL Israel Airlines június elsejével kinevezett új magyarországi vezetője. 
Jubileumi Jumbo Jetet indít a BA

Jubileumi Jumbo Jetet indít a BA 

Ünnepi emblémát kaptak a British Airways 747-esei a királynő gyémánt jubileumához kapcsolódóan, közölte a légitársaság.

Hol nyaralunk legtöbben az idén? 

A Start Utazási Iroda most kiadott tanulmányában azt összegezte, honfitársaink legszívesebben hová utaznak nyaralni idén nyáron. Az összeállítás több, mint kétezer, az idei nyárra az irodánál lefoglalt nyaralás alapján készült el.

A hazai turizmus idén meghaladhatja a válság előtti szintet 

Tavaly a vendégéjszakák szempontjából a turizmus már elérte a 2007-es szintet Magyarországon, az idén pedig már a válság előtti időszakot is meghaladhatja az ágazat teljesítménye - vélekedett Bánki Erik, az Országgyűlés turisztikai bizottságának fideszes elnöke.

Hatmilliárdos veszteséggel zárta 2011-et a BKV 

Mintegy hatmilliárd forintos veszteséggel zárta a múlt évet a BKV, miközben utasainak száma és menetdíjbevétele is emelkedett - derül ki a cég 2011-es üzleti jelentéséből.

Skandináv vendégekre számít Hévíz 

A skandináv államok turistáival szeretné bővítené vendégkörét Hévíz, ahol a pünkösdi hétvégén fogadták a Norvégiából a sármelléki repülőtérre érkezett első repülőjárat utasait - tájékoztatta a város turizmusért felelős alpolgármestere csütörtökön az MTI-t.

Taxisok demonstrálnak hétfőn Budapesten 

Taxisok demonstrálnak jövő hétfőn Budapesten azért, hogy a szakmai szervezetek támogatása nélkül a főváros ne fogadja el az új taxirendeletet; a forgalomlassító megmozdulást szervező szakszervezetek mintegy ezer taxis részvételére számítanak.

Arattak a busós fotók a nemzetközi versenyen 

Az idei Photo Annual Awards nemzetközi fotópályázaton 40 ország 270 fotósa vett részt. 

Ryanair: kevesebb eltűnt csomag 

A Ryanair diszkont-légitársaság kiadta 2012. áprilisára vonatkozó szolgáltatási statisztikáit.

A Czech Airlines szerződött a teljes Amadeus Altéa Csomagra 

Az Amadeus, a globális utazási ipar és a turizmus egyik vezető utazás-technológiai szolgáltatója és tranzakció-feldolgozója, valamint a Czech Airlines, a Cseh Köztársaság legfőbb légi fuvarozója szerződést kötött, amelynek értelmében a légitársaság a teljes Amadeus Altéa Suite felhasználójává válik. 

Néhány nap és megnyit az Estilo Fashion Hotel 

Június első napjaiban a Váci utca 83. szám alatt nyitja meg kapuit a Mellow Mood Hotels csoport Fashion Hotels márkájának legújabb tagja.

Egyéves a TMSZ 

Egyéves a Turisztikai Menedzserek Szövetsége (TMSZ). Az alapító tagok – fiatal turisztikai szakemberek – célja kezdettől az volt, hogy szövetséggé formálódva aktív szerepet vállaljanak a magyar turizmus alakításában, az ágazat gazdasági jelentőségének elismertetésében, közölte lapunkkal a szövetség. 

Színházi előadás Ausztriában a magyar turizmusról 

Az ausztriai magyar külképviseletek (nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) vezetői rendhagyó színházi előadás keretében tájékoztatták a bécsi BCS Üzleti Klub vendégeit a magyar kultúra, turizmus és gazdaság aktuális kérdéseiről.

Tisza-tavi garantált élmények garantált áron 

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága, Tisza-tavi szállásadókkal és programgazdákkal karöltve – több egyeztető megbeszélés eredményeként – egy olyan belföldi marketingkampányt dolgozott ki, melynek célja a régió ismertségének és népszerűségének élénkítése, valamint a régióban eltöltött vendégéjszakák számának növelése.

Örökségturizmus és örökségvédelem hazánk világörökségi helyszínein 

A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság tisztelettel meghívja a turisztikai szakma képviselőit a – Magyar Turizmus Zrt. együttműködésével szervezett – Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012 programsorozat (június 18-24.) megnyitásaként rendezett konferenciára, amelyre a közelmúltban felújított bódvaszilasi Művészetek Magtárában június 15-én, pénteken kerül sor.

Magyarul is lehet jegyet venni a bécsi metróra 

A német mellett további tíz nyelven – köztük magyarul is – lehet jegyet váltani a tömegközlekedési eszközökre a bécsi jegyautomatáknál. A turistákhoz igazították a nyelvi kínálatot.

Hosszabb nyaralás kevesebbért az InterContinentalban 

Az InterContinental Hotels & Resorts csábító ajánlattal buzdítja az utazni vágyókat, hogy a csökkentett szobaáraknak köszönhetően idén hosszabban élvezzék megérdemelt európai nyaralásukat.   

Jótékony étterem nyílik Szegeden 

Kapocs Ételbár néven olcsó éttermet nyit az Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány – a Nagyáruház passage során – a Jókai utca 7. szám alatt. Az alapítványi ételbár június 4-én reggel 8 órától várja a szegedieket - adta hírül a Szeged Café.

Napelemes étterem nyílt Hollandiában 

Napelemes és szélmalommal működtetett étterem nyílt a holland tengerpart dűnéi között. A Restaurant Aan Zee, amelyet az Emma Architecten épített, szállító konténerekből készült, és a lehető legjobban kihasználja környezete adottságait.

Új üzemeltetőt keresnek a Hotel Lyciumhoz 

Az elmúlt héten megkapta a Keviép a levelet, amelyben a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. év végével felmondja a Hotel Lycium üzemeltetését – erősítette meg a Napló érdeklődésére Miklóssy Ferenc vezérigazgató.

Gasztronómiai kitüntetés miskolci szakembereknek 

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség május 25-i éves közgyűlésén az éves beszámoló, pénzügyi terv elfogadása mellett jutalmazták azokat a szakembereket is, akik szűkebb régióikban dolgoznak a vendéglátásban annak népszerűsítéséért, oktatásáért - adta hírül a minap.hu.

Sima átállás a 2. Terminálra 

„Mintha mindig is így működött volna!” - jegyezte meg ma reggel egy repülőtéri dolgozó, miután lement a szokásos reggeli csúcs a Budapest Airport 2. Terminálján, ahonnan ma először indult egyszerre valamennyi diszkont és hagyományos légitársaság hajnali járata. A reggel 6 és 7 óra közötti időszakban 9 ún. low-cost és 2 hagyományos légitársaság gépe indult, összesen 1780 utassal a 2. Terminálról.

Az 1-es Terminállal együtt bezárt a turista-információs iroda is 

Május 29-én bezárt a Terminál 1 és ezzel a turista- információs iroda is, amely több ezer érdeklődőnek biztosította a városba bejutáshoz szükséges tájékoztatást, ingyenes kiadványokkal, térképekkel és személyes tanácsokkal látta el az érdeklődőket, tájékoztatta lapunkat a BTDM.

Tízezer vasúti híd ötven kilométer hosszan 

Közel kétszáz hazai hidász szakember, mérnök, egyetemi tanár és építőipari kivitelező mától három napra Pécsett sereglett össze, hogy a VIII. Vasúti Hidász Találkozón áttekintsék a korszerű vasúti építési technológiákat és az új híddiagnosztikai módszereket. A szakemberek megvitatják a vasúti hidakkal kapcsolatos környezetvédelmi kérdéseket, szabályzatokat, műszaki utasításokat és az uniós előírásokat is. A MÁV Zrt., a Magyar Mérnöki Kamara és a Vasúti Hidak Alapítvány szervezésében zajló konferenciát Pál László, a MÁV Zrt. múlt héten kinevezett általános vezérigazgató-helyettese nyitotta meg.

Hamarosan megnyílik a nagymarosi Julianus-kilátó 

Megújult, biztonságossá vált, így hamarosan újra fogadhat látogatókat a Dunakanyar egyik legszebb panorámáját nyújtó Julianus (Hegyes-tetői) kilátó Nagymaros mellett, miután a területet kezelő Ipoly Erdő Zrt. finanszírozásával elvégezték a szükséges állagmegóvó munkákat.

Budapest testvérvárosa lesz Peking 

Testvérvárosi megállapodást köt Budapest és Peking, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag jóváhagyta a vonatkozó indítványt.

Több mint 2,6 milliárd forint nyereség a GYSEV-nél 

Több mint 2,6 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2011-es évet a GYSEV Zrt., a társaság csoportszinten 2,624 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el – közölte a vasúttársaság szerdán.

Elszálltak a lengyel szállodai szobaárak 

A CheapHotels.org legutóbbi felméréséből kiderül, hogy alaposan fel kell tölteniük a pénztárcájukat azoknak a futballrajongóknak, akik ellátogatnának Lengyelországba élőben megnézni az Európa-bajnokság valamelyik mérkőzését. 

Költözik a 1st Step 

Az egyiptomi Three Corners Hotels közép-európai regionális képviselője, a 1st Step kft., illetve társvállalkozása, a budapesti szállodafejlesztésre alapított 2nd Step Zrt. új címre költözik.

Tisza-tó - diákokra hangolva 

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága – a május 4-5-i sikeres pedagógus tanulmányút folytatásaként – május 18-19-én kereken 40 pedagógusnak mutatta be a régió azon szálláshelyeit, szolgáltatóit, turisztikai attrakcióit, melyek kifejezetten diákcsoportok fogadására, táboroztatására alkalmasak, illetve amelyek speciális programlehetőségeket kínálnak diákok részére – mind aktív kikapcsolódási, mind oktatási céllal.

Hazánk ízei a bécsi gasztrofesztiválon 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete, együttműködésben a Bécs belvárosában található magyar étteremmel, május 24-én közösen prezentálta hazánk gasztronómiai kínálatát az UNESCO szerevezésében megrendezett népszerű bécsi fesztiválon.

Prezentáció Münchenben a jövő utazásszervezőinek 

München egyik nagy hagyományokkal rendelkező, elsősorban igényes célcsoportok számára színvonalas és egyedi utakat kínáló utazásszervezője, a Studiosus, ezúttal a gyakornoki programjába vonta be hazánkat.

A világ tíz legjobb fővárosa között Budapest 

Az elégedett vendég szívesen visszatér. A hotel.info felméréséből kiderül, hogy mely fővárosokban voltak a szálláskeresők nagyon vagy kevésbé elégedettek szállásukkal. 

A Magyar Sportmúzeum is csatlakozik a Múzeumok Éjszakájához 

Idén először a Magyar Sportmúzeum és a Nemzeti Sportközpontok is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz, így június 16-án különleges élményben lehet részük a Puskás Ferenc Stadion látogatóinak.

Buszútvonalak is változnak az 1-es bezárása miatt 

2012. május 30-ától – a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljának bezárása miatt – sem a 200E, sem a 900-as autóbuszok nem térnek be az 1-es terminálhoz.

Spa Élmény Tervezési és Elemzési online szeminárium 

University of California (Irvine) továbbképzési programjában Puczkó László (Xellum Kft) webináriumot tart 2012. május 31-én 20.00-kor (sajnos az időeltolódás miatt ilyen későn).

Vidámság a kelenföldi aluljárónál 

Új, festményszerű arculatot kapott a kelenföldi vasúti gyalogos aluljáró nyugati bejárati fala a MÁV Zrt. és a Színes Város Csoport közötti partnerség keretében. A közeli Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium diákjai két héten keresztül készítették az alkotást, ezt három hónapos pedagógiai munka előzte meg. Az összefogásból a MÁV dolgozói is kivették a részüket: festéssel és fűnyírással segítették a munkát. A vasúttársaság más vasútállomásokon is tervez hasonló együttműködést.

A Germanwings is elköszön az 1-es Termináltól 

Elérkezett az idő, hogy a Germanwings diszkont légitársaság – kilenc év működés után – elköszönjön a legendás Ferihegy 1-es Termináltól.

Világörökségi listára kívánkoznak a cseh fürdővárosok 

Cseh fürdők - Európa Szalonja néven településcsoportot hozott létre négy cseh fürdőváros, hogy könnyebben kerülhessen fel az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világörökségi listájára.

Szolnok lett a legélhetőbb magyar város 

Idén Szolnok lett a legélhetőbb magyar város - jelentette be Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, a díj alapítója kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!