Ismét sztrájk a hamburgi repülőtéren

Több mint száz járatot töröltek szerdán a hamburgi repülőtéren amiatt, hogy a biztonsági személyzet ismét sztrájkot kezdett. Az este tizenegyig tartó akció miatt további járattörlésre is kell számítani a reptéri szóvivő szerint.

A Verdi szakszervezet felhívására már a múlt héten is volt két napig tartó sztrájk Hamburg, Köln/Bonn és Düsseldorf repülőterén, de az akciót beszüntették a hétvégére, hogy teret adjanak a bérkövetelésekről szóló tárgyalásoknak. Ezek azonban nem jártak eredménnyel.

A hamburgi repülőtéren 600 biztonsági ember dolgozik egy cég megbízásából. A Verdi azt akarja elérni, hogy a repülőtéri biztonsági szakma mintegy 15 ezer dolgozója Németország-szerte a jelenlegi 11,80 eurós órabér helyett 14,50 eurót kapjon.

A Germanwings közlése szerint a Verdi szakszervezet február 21-én csütörtökön délelőtt 10:00 óráig újra sztrájkra szólította fel a Köln/Bonn Repülőtér biztonsági személyzetét. A Germanwings megpróbálja az utasokat érintő hatásokat a lehető legcsekélyebbre csökkenteni. A jelenlegi információk szerint két járatot töröl a légitársaság. Az érintett utasokat egy későbbi időpontra foglalják át, erről tájékoztatást kapnak. A többi járat utasainak késésekkel kell számolniuk.

Forrás: MTI


airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.
Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma

Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma 

Egyre többen választják nyaralásuk célpontjának a hűvösebb Skandináv térséget.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.