Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus

Rekordévet zárt 2012-ben a magyar turizmus, a piacon azonban hatalmas átrendeződés figyelhető meg - mondta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Tavaly a külföldi vendégéjszakák száma tekintetében országos szinten tíz százalékos növekedés volt megfigyelhető 2011-hez képest, ez részben az új küldőpiacoknak és az új desztinációknak volt köszönhető. Nyíregyházán 2012-ben 25 százalékkal növekedett a szlovák, több mint 10 százalékkal pedig a lengyel vendégforgalom, ebből is látszik, hogy a város reagálni tudott a válság után átrendeződő piacra - ismertette Horváth Gergely.

Nyíregyháza nem volt kifejezetten turisztikai célpont az elmúlt évtizedekben, de az utóbbi néhány évben látványosságaival és fesztiváljaival egyre inkább felkelti az utazók figyelmét - jelezte Horváth Gergely. Hozzátette: cél az, hogy a nyírségi nagyvárosban és térségében növekedjen a kereskedelmi szálláshelyek száma, mert ebből jelenleg hiány mutatkozik.

Közlése szerint a MT Zrt. az idén több közös akciót tervez a város önkormányzatával, elsősorban Szlovákiában és Lengyelországban. De piacként tekintenének Ukrajnára és Romániára is, mivel az ezekkel az országokkal határos magyar megyékben az utóbbi évben nagy külföldi vendégforgalom-növekedés volt tapasztalható.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Nyíregyháza lesz a díszvendége az idei Utazás 2013 kiállításnak. A város a helyi TDM szervezet közreműködésével benyújtott pályázat több más nagyváros pályamunkájánál is jobbnak bizonyult, így február 28. és március 3. között Nyíregyháza kap kiemelt figyelmet a kiállításon.

Az eseményen egy 110 négyzetméteres standdal és számos attrakcióval várja a közönséget a szabolcsi megyeszékhely, amely úgynevezett "csodacsomagokban" kínálja majd turisztikai látványosságait a közönség számára.

Az elmúlt két évben látványosan nőtt az idelátogató turisták száma, ezért a díszvendégi cím a legmagasabb szakmai elismerés, amit a város kaphat - fogalmazott Kovács Ferenc. A polgármester közlése szerint a turisztika élénkítése érdekében a következő időszakban jelentős beruházások indulnak Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, az erre a célra elnyert 2,1 milliárd forintos összegből pedig szinte az összes sóstói attrakció megújul.

Az állatparkkal kapcsolatban Gajdos László igazgató elmondta: aláírták a támogatási szerződését annak az 500 millió forintos projektnek, amely a sóstógyógyfürdői állatpark fejlesztését és bővítését célozza. A felerészben vissza nem térítendő támogatásból, felerészben pedig a park és az önkormányzat saját erejéből megvalósuló beruházás során egy új állatházat építenek, és bővítik a népszerű fókashow lelátóját is.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.