Amerikai tervező kap megbízást a Tőzsdepalota megújítására 

A budapesti székhelyű Tippin Corporation ingatlanfejlesztő a New York-i Beyer Blinder Belle építészirodát bízta meg a Szabadság téri Tőzsdepalota – hosszú évekig MTV székház – műemlék épületére vonatkozó újrahasznosítási és rekonstrukciós tervek elkészítésével.

Légi helyett buszos marketing alap  

A sármelléki repülőtér bizonytalan helyzete miatt a Magyar Turizmus Zrt. azt javasolja, hogy a Légi Marketing Alapot (LMA) átmenetileg a Buszos Marketing Alap (BMA) helyettesítse.

2009-ben visszaesik Európa turizmusa 

Várhatóan nagymértékben esik az Európai desztinációkat meglátogatók száma az idén, és a helyzet még romolhat is. Még azok az európai turisták is, akiknek megmarad az állásuk, vonzóbbnak fogják találni a közeli célpontokat és a nem-euró övezetet.

Tisztújítás a Hévíz Turizmus Marketing Egyesületben 

A Hévíz Turizmus Marketing Egyesület január 28-án tartott közgyűlésen a tagok aktív részvételével a kitűzött napirendi pontokat megtárgyalta a tagság.

Üvegzseb a pályázatoknak 

A közvélemény igényeinek kielégítése céljából a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség létrehozta a JELEK fantázianevű, Jelentéskészítő és Lekérdező Keretrendszert. A szolgáltatás célja a transzparencia növelése, azaz a sajtó, illetve a közvélemény tájékoztatása a források felhasználásáról.

Plakátkampány némi pontosítással 

Amint arról korábban már hírt adtunk, a Kulturális Turizmus Évének népszerűsítésére a Magyar Turizmus Zrt. nagyszabású plakátkampányt indított februártól Budapesten. Az MT Zrt. azóta kiadott egy új közleményt, amelyben pontosította a kampányra vonatkozó részleteket.

Új magyar emlékhely Törökországban 

2008. november 13-án megnyitotta kapuit a látogatók előtt a törökországi Kocaeliben a Thököly Imre Emlékház.

Tourist Messe Linzben: látogatóroham és konkrét érdeklődés 

Európa Kulturális Fővárosában: Linzben az elmúlt hétvégén január 30. és február 1. között rendezték meg Tourist elnevezésű utazás kiállítást és vásárt (www.messe-tourist.at).

Rekordot döntött tavaly Bécs vendégéjszakáinak száma  

Átlépte a tízmilliós határt a bécsi vendégéjszakák száma 2008-ban, köszönhetően annak, hogy 5,8 százalékos növekedést ért el az előző évihez képest.

Magyar jelentés a vadon védelméről 

Hatszáznál több igen szavazattal fogadta el kedden az Európai Parlament Hegyi Gyula jelentését a vadon védelméről. A magyar szocialista képviselő azt sürgeti, hogy az unió szigorúbb jogszabályokkal és jelentősebb anyagi támogatással védje az emberi civilizációtól érintetlen, vadon területeket.

Nagyszabású plakátkampánnyal népszerűsíti Budapesten a Kulturális Turizmus Évét az MT Zrt. 

A kampány keretében 100 óriásplakát, 300 citylight, valamint metrókocsikban elhelyezett 200 kisplakát irányítja az érdeklődők figyelmét a kampányévre. A plakátkampány október végéig, négy szakaszban zajlik, az egyes időszakokban pedig a témaév öt pillére - "Bor és gasztronómia", "Élő hagyományok", "Fesztiválok, kulturális rendezvények", "Friss: a XXI. század kultúrája, kortárs művészet", "Városlátogatás" - közül mindig három kerül a középpontba.

Újabb városközpontot alakíthatnak ki Egerben 

Újabb városközpont jöhet létre a hevesi megyeszékhelyen, ha a MÁV Zrt. jelenlegi állomásánál úgynevezett intermodális csomópontot hoznak létre, illetve a szomszédos érsekkerti részen Agóra-Agria közösségi centrumot alakítanak ki. A megyei közgyűlés a beruházások mellett szavazott. 

Se pánik, se eufória – lezajlott a 15. Dresdner Reisemarkt 

Rekord résztvevő-számmal - 30 országból 540 kiállítóval – és rekord 32ezres látogató közönséggel tartottákk meg 2009. január 30 és február 1. között a Dresdner Reisemarkt vásárt. A partnerország Kenya volt, a kiemelt német régió pedig az Alpok. Magyarországról az Észak-Alföld és a Puszta, a Tisza-tó, a Hotel Silver Hajdúszoboszlóról, Nyugat-Balaton, Nyugat-Magyarország és a Szegedi Tourinform képviseltette magát.

Folytatódik a Budapest Winter Invitation kampány 

Második szakaszába lépett a harmadik alkalommal megrendezett Budapest Winter Invitation (BWI) kampány, amelynek célja, hogy több utazót csábítson Budapestre, és ezzel növelje kiemelten a budapesti szállodák, a magyar nemzeti légitársaság és más szolgáltatók utó- és előszezoni forgalmát.

Horvátországban és Szlovéniában is megjelenik a Sziget 

Nemcsak a válságot nem érzi meg a Sziget fesztivál, hanem az idén várhatóan Horvátországban is megjelenik – mondta Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak.

Környezetbarát útkikönyv ingyen (akár) 

A Vendégváró szerkesztői a Lonely Planet ötletét továbbfejlesztve a nyomtatott könyv és a fejezetenként megvásárolható e-book mellett kialakítottak egy ingyenes kiadványt is. Ezzel állításuk szerint nemcsak a vevők pénztárcáját, hanem a környezetet is kímélik.

A svéd, aki már ötvenkétszer nyaralt Madeirán 

Elismerését fejezte ki a helyi turizmusért és közlekedésért felelős hivatal Kjell Bergtssonnak, annak a svéd turistának, aki ötvenkettedik alkalommal nyaralt Madeirán.

Megvan „az Év Tourinformátora” és „az Év Tourinform Iroda Fenntartója” 

Az „Év Tourinformátora” díjat 2008-ban Máyerné Bocska Ágnes, a kaposvári Tourinform iroda vezetője nyerte el, a második alkalommal kiírt „Év Tourinform Iroda Fenntartója” díjat pedig Mohács Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. A díjazott fenntartó által működtetett Tourinform iroda 1 millió forintos jutalomban részesül.

Az Aviation GSA Bt. lett a Havas Creative Tours magyarországi marketingképviselője 

Brazília öt vezető tour operátorának egyike, a Rio de Janeiró-i székhelyű Havas Creative Tours az Aviation GSA Bt.-t nevezte ki magyarországi marketingképviselőjének. A Havas Creative Tours, amely évente 10-12 ezer külföldi turistát utaztat Brazíliába, 1989-es alapítása óta folyamatosan dolgozik együtt magyar utazási irodákkal

Turizmusmarketing posztgraduális képzés a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán 

A képzésben részt vevők a turizmus teljes szegmensének piaci szemléletű, menedzselésére és sikerre viteléhez nélkülözhetetlen marketing technikát sajátítják el.

Frusztráló az online foglalás? 

A fogyasztókat frusztrálja az online foglalás – állítja egy ezer brit megkérdezésével készített tanulmány, amely arra is kitér, melyek a legnagyobb feszültséget okozó pontok.

Több turista tavaly Tunéziában 

Az elmúlt év végén Tunézia szép eredménnyel, kimagasló rekorddal zárta az évet, ami az országba látogató turisták számát illeti.

Vidékfejlesztésről egyeztet a FATOSZ 

Február 5-6. között kerül sor a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) következő megyei elnöki ülésére, amelyet Nyíregyházán rendez a szövetség.

Nincs jóváhagyott idei EKF-programsor 

Az idei év központi támogatású EKF-programjairól vitázott a pécsi kulturális bizottság.

Lengyel-szlovák bemutató a Fenstherm Toursnál 

A Fenstherm Tours lengyel és szlovák partnerei, valamint a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet közös prezentációt tartott a szakmai érdeklődőknek az iroda szomszédságában működő vendéglátóhelyen.

Magyar EP-képviselő a fenntartható turizmusért 

Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság tagjának védnökségével konferenciát rendeztek szerdán Brüsszelben az Európai Parlamentben a vadon, tehát az európai érintetlen területek védelméről.

A Kuoni is leépít 

A svájci székhelyű multinacionális tour operátor bejelentette, hogy most induló három éves költségmegtakarítási koncepciójának részeként jelentős létszámleépítést valósít meg világszerte.

A jövőben csak a legjobb idegenvezetőkre lesz szükség 

Január 29-30-án tartotta a Magyar Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) éves közgyűlését. Az idei helyszíneket a hűvösvölgyi Hársfa étterem, valamint a kiskunsági Gerébi Kúria biztosították.

Negyven éves az IMESA  

2008-ben ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját a mosodatechnikai berendezések gyártásában piacvezető IMESA.

Újabb szállodák kapták meg a Magyar Turizmus Minőségi Díjat 

Befejeződött a Magyar Turizmus Minőségi Díj 2008. évi szállodai és éttermi programjának értékelési szakasza.

A kultúrára fókuszál az NTB 

A Nemzeti Turisztikai Bizottság tegnapi ülésének középpontjában a kulturális turizmus állt.

Bekerült az NTB-be a Budapest Airport 

A Nemzeti Turisztikai Bizottság (NTB) új statútumának értelmében 2009. január 1-től a Budapest Airport (BA) Zrt. is teljes jogú résztvevője a bizottságnak (korábban OIB), a magyar turisztikai szakma tanácsadó és döntés-előkészítő testületének.

Az UNWTO tanácsai a válság leküzdésére 

Az erős első félévnek köszönhető, hogy a világ turizmusa 2008-ban 2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A második félévben, amikor érezhetővé vált a válság hatása, a nemzetközi turistaérkezések száma csökkent, vagy a legjobb esetben is stagnált globálisan. A turizmus rugalmasabban reagált a krízisre, mint például az építőipar vagy az autóipar.

Olcsóvá váltak a drága országok 

Korábban igen drágának számító országok váltak olcsóvá vagy legalábbis megfizethetővé a beutazók számára egyes valuták leértékelődésének köszönhetően.

Bár a pénz kevesebb, nem változik a makói fürdő terve 

Bár 300 millió forinttal kevesebb a beruházásra fordítható pénz, a makói fürdő olyan lesz, mint amilyennek eredetileg eltervezték – ez derült ki a kiviteli tervek nyilvános bemutatóján.

Csökken a sörfogyasztás: bajban a brit vendéglátósok 

Csaknem 10 százalékkal esett a bárokban és éttermekben elfogyasztott sör mennyisége az Egyesült Királyságban 2008 utolsó negyedében - adta ki legfrissebb barométer elemzését a szigetország.

Osztrák zöldek az Eurovegas ellen 

A burgenlandi Zöldek szerint a Hegyeshalom és Bezenye között, az osztrák-magyar határ térségébe tervezett Eurovegas szórakoztató komplexum jelentős forgalomnövekedéshez vezetne az ausztriai tartományban.

Nőtt a bécsi és osztrák turistaforgalom 

Tavaly először lépte át a bécsi idegenforgalom a 10 millió vendégéjszakát: 10,2 millióval elérte a csak 2010-re tervezett tízmillió feletti számot.

Pannonhalma új bormarketing-stratégiája 

A közel egy éve megalakult Pannonhalmi Borvidék Hegyközsége a közelmúltban az Agrármarketing Centrum és a Magyar Bormarketing Kht. által kiírt pályázaton támogatást nyert a borvidék egységes arculatának megtervezésére, a logóra és a www.pannonhalmiborvidek.hu címen elindult honlap elkészítésére.

Új kiadvány Mezőkövesdért 

Megjelent Mezőkövesd város ez évi turisztikai kiadványa.

Makovecz-témapark épül Borsodban 

Hamarosan újszerű témapark kivitelezése kezdődik Mezőnagymihály határában. A Mezőkövesd közeli település határában, az M3-as autópálya mellett az interaktív szórakoztató park kínálatában egyaránt fontos szerepet játszik majd a tudomány, a kultúra és a művészet.

Gerillamarketinggel a kulturális turizmusért 

Nagyszabású gerillamarketing-akcióval népszerűsíti a Magyar Turizmus Zrt. a 2009-es Kulturális Turizmus Évének eseményeit január 30-án, pénteken. A kulturális turizmus négy különleges „gerillacsapata” szórakoztatja majd a járókelőket Budapest forgalmas pontjain, pénteken 14:00 és 18:00 óra között.

Könnyebb lesz Horvátországban ingatlant vásárolni 

Horvátország megkezdte csatlakozását az Európai Unióhoz, legalábbis néhány törvény liberalizálásának terén. Ennek köszönhetően jövő héttől külföldiek minden további nélkül vásárolhatnak saját nevükre ingatlant.

Elkezdődött a spanyol FITUR vásár 

Január 28. és február 1. között immár 28. alakalommal rendezik meg Madridban Európa egyik legjelentősebb turisztikai vásárát a FITUR-t, jelentős szakmai és közönségérdeklődés mellett. Magyarország eddig valamennyi seregszemlén megjelent.

Észak-magyarországi RIB-ülés nívódíjakkal 

Szerdán Mezőkövesden tartotta évindító fórumát az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság.

A Duna Szalon mottója: rómaiak a Duna mentén 

Idén harmadik alkalommal a beutaztatók egyik legfontosabb szakmai rendezvényén, a kedden befejeződött actb-n (austrian and cental european travel business) találkoztak a Duna Szalon tagjai Bécsben.

Új természettudományi múzeum Stájerországban 

A stájer Joglland szívében St. Jakob im Wald település szélén, az erdő peremén nyitották meg Ausztria egyik legkülönlegesebb múzeumát.

Torkos Csütörtök már több mint 1000 vendéglátóhelyen 

A Magyar Turizmus Zrt. felhívására már több mint 1000 vendéglátóhely csatlakozott az idei Torkos Csütörtök akcióhoz.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!