A dolgozók 95%-a nem fogadta el a takarítás kiszervezését 

Álságosnak, a Hochtief-Budapest Airport trükkjének tartják a dolgozók 95%-át képviselő szakszervezetek, hogy a Repülőtéri Üzemeltetési Dolgozók Szakszervezete nevű fantom-szervezet belement a takarítás kiszervezésébe – áll a LESZ és az RDSZSZ közös közleményében.

A BA hazaküldi a görög biztonsági ellenőröket 

A sztrájkbizottság a keddi határidőig sem reagált a BA kölcsönös biztosítékokról szóló javaslatára – áll a Budapest Airport közleményében.

Ismét indul wellness szakmenedzser-képzés 

Hamarosan újra indul wellness szakmenedzser szakirányú továbbképzési szak a Semmelweis Egyetemen.

Gleccserújdonságok Tirolban 

Tél derekán már évek óta visszatérő esemény egy budapesti Duna-parti hotelban a tiroli gleccserek „találkozója”. A január 13-án megrendezett workshop rendezője változatlanul az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi hivatal, a helyszín idén a Novotel szálló volt.

Viharjelzés sms-ben 

Magyarországon egyedülálló viharjelző szolgáltatást vezetett be az UNIQA Biztosító.

Spanyolországban és Olaszországban nő leggyorsabban az online utazási piac 

2008 végén 246 milliárd eurós szabadidős utazási piac 29 százalékát tették ki az online foglalások.

Történelmi mélybe zuhant a forint 

Az euróhoz és a svájci frankhoz képest is historikus mélységben áll a magyar deviza. A jen 8 éves csúcson áll a forinthoz képest.

Legjobb esetben stagnálásra számíthatunk 2009-ben 

Az utazási ágazat 1-2 százalékkal csökkenhet, mielőtt elkezdődik a fellendülés – állítja az ITB World Travel Trends nevű tanulmány. A küszöbön álló negatív fejlemények elsősorban Észak-Amerikát és Európát érintik, a turizmus szegmensei közül pedig az üzleti utaztatást. A 2010-re vonatkozó előrejelzések már kicsit bátorítóak.

Világcsoda lehet a Balaton 

Bolygónk 261 természetes képződményére lehet voksolni a világ hét természeti csodája szavazáson. A jelöltek között van a Balaton is.

Ingyen WiFi már a máltai repülőtéren is 

A Máltai Nemzetközi Repülőtér (MIA) legújabb fejlesztéseinek eredményeként már az egész repülőtéren elérhető vezeték nélküli Internet.

Budapesten tartja 70. világkongresszusát a SKAL Klub 

A világ vezető turisztikai szakembereit tömörítő, spanyolországi székhelyű, húszezer tagot számláló SKAL klub minden évben megrendezi világkongresszusát, amelynek idén november 1-6. között Budapest ad otthont.

Elektronikus útlevél a román állampolgároknak 

Románia az első az Európai Unió tagállamai közül, amely két biometrikus elemet – az arcképet és az ujjlenyomatot is – tartalmazó útlevelet bocsát ki.

300 ezren látták a Bodies-t 

A testünkben, illetve annak részleteiben gyönyörködhettünk fél éven át a Király utcai WAM Design Centerben rendezett Bodies kiállításon. Még december végén, az utolsó napon is hosszú sorok kígyóztak a „center” előtt.

Növekvő brit érdeklődés Magyarország iránt 

Jelentős változások figyelhetőek meg Nagy-Britannia lakosságának utazási szokásaiban: a brit közönség – a kiadások csökkentése helyett – inkább olyan úti célokat keres, ahol ugyanazokat a szolgáltatásokat olcsóbban kaphatja meg.

A szakszervezetek szerint felkészületlenül tárgyal a BA 

A munkaadói oldal képviselői úgy ültek hétfőn tárgyalóasztalhoz, hogy a legelemibb részletekkel sem voltak tisztában, láthatóan zavarba ejtette őket minden, a konkrétumokat firtató kérdés – írja közleményében a Légiközlekedés Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete. A szakszervezetek továbbra is ragaszkodnak a naponta több mint egymillió forintért ideköltöztetett görög sztrájktörők hazaküldéséhez.

Nyolcórás munkarendet javasol a Budapest Airport 

Hétfő reggel a Kollektív Szerződés (KSZ) módosításának részleteiről folytatódtak a tárgyalások a Budapest Airport (BA) vezetése és a szakszervezetek között. Hétfőn a KSZ egyik legfontosabb területe, a munkarend került terítékre: a BA átadta az érdekképviseleteknek a műszakrendek új tervezetét.

Sikeresen fut a BTH-kérdőív 

December utolsó napjaiban látogatott a fővárosba a ‘Cultural Budapest’ kérdőív nyertese, Valentina D'Angelo, torinói lakos és kedvese, Simon.

Utazási iroda szingliknek 

Randi Travel néven új iroda kezdte meg a működést a budapesti székhelyű BOCI Travel égisze alatt.

Észak-Heves megye: a falusi turizmust is fejlesztik 

Heves és Nógrád megye határánál helyezkedik el Istenmezeje kisközség, amely a térségi vidékfejlesztés központjává válhat az elkövetkező években.

Shuttle szervíz a Máltai Nemzetközi Repülőtérről 

Január 14-től új szolgáltatással bővül a máltai repülőtér kínálata.

Csökkent Budapest népszerűsége 

Egy frissen készült felmérés szerint Budapest a 45. leglátogatottabb turisztikai célpont volt 2007-ben, igaz egy évvel korábban még 9 hellyel előrébb állt a listán - írja a Világgazdaság.

Idén február 26-án lesz a Torkos Csütörtök 

2009-ben február 26-án - a Hamvazószerdát követő napon - rendezi meg a Torkos Csütörtököt a Magyar Turizmus Zrt. Az esemény jól illeszkedik a Kulturális Turizmus Évéhez, hiszen a kampányév öt fő termékcsoportjának egyike a bor és gasztronómia.

Csökkennek a fizetések az idén 

A bérből és fizetésből élők millióinak fájdalmas veszteségeket kell elviselniük 2009-ben a gazdasági válság miatt – derül ki az ENSZ Munkaügyi Szervezetének (ILO) legújabb tanulmányából.

Végéhez ért a Chef Akadémia 2008-as kurzusa 

Kétnapos gyakorlati vizsgával fejeződött be az École Lenôtre és a Cegos Kft. együttműködésének eredményeként létrehozott Chef Akadémia 2008-as kurzusa.

Válság és CSR a turizmusban 

A negyedik ACTE (Association of Corporate Travel Executives)/KDS kutatás azt vizsgálja, hogyan hat a gazdasági válság a turizmus CSR (Corporate Social Responsibility – vállalati társadalmi felelősség) programjaira. Az eredményeket február közepén ismertetik a londoni Business Travel Show-n.

Szeptemberig nőttek a turizmusból származó devizabevételek 

Kedvezően alakultak Magyarország számára a beutazó turizmusból származó bevételek 2008 harmadik negyedévében és első háromnegyed évében egyaránt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank által közzétett fizetési mérleg adatokból.

Hotel már biztos nem lesz TV-székházból 

A tervek véglegesítését végzi a kanadai Tippin Corporation az MTV jelenlegi bérleményénél, a volt Tőzsdepalotánál. A fejlesztő a válság ellenére sem változtatott jelentősen elképzelésein, így a 100 millió dolláros beruházás során főleg luxusirodák, valamint kereskedelmi egységek, esetleg török fürdő kap helyet az egyedi adottságú belvárosi épületben, amelyet korhűen felújítanak és korszerűsítenek.

Tőkeemelés a Balatoni Hajózási Zrt.-ben 

A Balatoni Hajózási Zrt. 22 balatoni önkormányzatból álló tulajdonosi köre a hétfői közgyűlésén megszavazta, hogy - eleget téve az önkormányzati tulajdonba adás egyik feltételének - 30 napon belül 576 millió forinttal megemeli a társaság tőkéjét.

Idén indul a szigetvári Zrínyi-vár felújítása 

Megkezdődhet idén a szigetvári Zrínyi-vár felújítása, melynek két bástyáját tavaly nyáron életveszélyessé nyilvánították és körbekerítették.

Melyik Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja?  

Az Európai Bizottság 2008-ban harmadik alkalommal írt ki pályázatot a ,,Kiváló Európai Desztinációk” cím elnyerésére. A 2008/2009-ben induló projekttéma a ,,Tourism and protected areas”, aminek keretében „Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációját” is kiválasztják.

Tulajdonosváltás a NETTRAVEL.HU honlapnál 

2009. január 5-től az Európa Utazási Irodák Kft üzemelteti a www.nettravel.hu online utazási portált.

Tulajdonosváltás a NETTRAVEL.HU honlapnál 

2009. január 5-től az Európa Utazási Irodák Kft üzemelteti a www.nettravel.hu online utazási portált.

A ljubljanai gyors megáll az Őrségben 

Az Európai Bizottság „Kiváló Európai desztinációk” címmel kiírt uniós pályázatain az előző évek során két magyar győztest hirdettek.

Kölcsönös biztosítékokat javasol a Budapest Airport  

Az elmúlt napok egyeztetései során sikerült megállapodásra jutni a tárgyalások menetrendjéről és időrendjéről, és a legfontosabb kérdésről, vagyis az új Kollektív Szerződésről – adta hírül a Budapest Airport.

Újra lehet pályázni a Kiváló Európai Desztináció címre 

Az Európai Bizottság 2008-ban harmadik alkalommal írt ki pályázatot az ún. ,,European Destinations of Excellence”, azaz a ,,Kiváló Európai Desztinációk” témában.

Télen is van élet a Balatonnál 

Hivatalosan is megnyitották a kijelölt jégpályát a keszthelyi Városi Strandon, de számos más település partjainál is lehet korcsolyázni.

Amerikai útikalauz turistáknak a londoni veszélyekről 

„Legyen óvatos: ne hagyja őrizetlenül az italát, ne sétáljon sötétedés után a parkban és készüljön fel arra: előfordulhat, hogy kisiklik a vonata.” Az intelmek - ki hinné – Londonra vonatkoznak.

Mégsem lesz standolás? 

Ujhelyi István a Nemzeti Turisztikai Bizottság új elnöke ismét visszavonatná a vendéglátósok napi standolási kötelezettségét, amelyre a decemberben elfogadott adócsomag szabályai miatt tavasztól kényszerülnének az érintettek.

Politikus az átnevezett OIB élén 

2009. január 1-jétől Ujhelyi István szocialista képviselő, korábbi turizmusért is felelős államtitkár tölti be az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöki posztját.

2007-ben Prága volt a hetedik leglátogatottabb európai város 

2007-ben a cseh főváros hetedik helyre került az európai városok között a külföldi turisták számát tekintve, és az egész világra vonatkozó rangsorban is bekerült az első húszba – hozta nyilvánosságra a Cseh Turisztikai Ügynökség az Euromonitor International adataira hivatkozva.

Újabb görög sztrájktörők érkeznek 

A szakszervezetek öt módosító pontjából csupán egyről hajlandó egyáltalán tárgyalni a Hochtief-Budapest Airport vezetése Eközben egy téves címre küldött levélből kiderült, hogy újabb illegális görög sztrájktörők érkeznek Ferihegyre. Miközben a vezérigazgató bizalomerősítő lépéseket ígért, a menedzsment valójában csak a dolgozók kifárasztásán és megtörésén ügyködik – állítja a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete közös közleményében

Utazás kreatív módon 

Közreadta az idei évre vonatozó prognózisát a Travel Leaders (a korábbi Carlson Wagonlit Travel Associates). A Travel Trend nevű évente megismételt kutatás, amelyet a cég 547 szakértőjének megkérdezésével végeztek tavaly november 20. és december 15. között, elég optimista következtetésre jutott.

Fejlődő balatoni települések 

Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a Pannónia Kulturális Központban megtartott sajtótájékoztatón jelentette be a napokban a "kistelepüléseken településkép javítása" címmel meghirdetett pályázat eredményét.

Bezárt a Tourinform a Budai várban 

A Budavári Önkormányzat Tulajdonosi Bizottságának határozata alapján a Budavári Önkormányzat nem hosszabbítja meg a Budapest, I. Tárnok u. 15. szám alatti ingatlanon található pavilonsor turisztikai irodájára vonatkozó bérleti szerződést, amelyet az Önkormányzat eddig is évről-évre hosszabbított meg.

Még egy kutat fúrnának Pakson 

Gyógyfürdőt szeretnének építeni a városközpontban, ehhez pedig egy hévízkút fúrását tervezi a paksi önkormányzat. Egy kút már van, az önkormányzat bízik abban, hogy az uszoda mögötti területen végzett munkák során ismét találnak gyógyvizet.

Piacképessé tennék a téli Balatont 

Az elmúlt évhez képest az idén megduplázódott azoknak a programoknak a száma, amelyekkel januártól március végéig próbálnak vendégeket csábítani a Balaton partjára.

Kaposvár, az „Az Év Települése” 

Január 5-én a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szűcs Balázs, ünnepélyes keretek között nyújtotta át az MT Zrt. oklevelét Kaposvár polgármesterének, Szita Károlynak, „Az Év Települése” cím elnyeréséért.

Már Ferihegyen is olajjal fűtenek 

A Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren is leállították a gázfelhasználást, a fűtést és a melegvizet biztosító kazánokat szerdától olajtüzelésre állították át, a reptér működését az intézkedés nem érinti - mondta el Szollár Domokos, a repteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-nek szerda reggel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!