Kérdések az orosz piacról 

A Magyar Turizmus Zrt. moszkvai külképviselete harmadik alkalommal intézett "gyorskérdést" a címlistáján szereplő kereskedelmi szálláshelyekhez 2006. augusztusában.

Hitellehetőség kis- és középvállalkozóknak 

A HVB Bank új hitelkonstrukciót dolgozott ki a hazai kis- és középvállalkozások számára.

Idén is a kulturális örökségé egy hétvége 

Idén is megrendezi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a Kulturális Örökség Napjait szeptember 16-17-én.

HurráNyaralunk.hu - T-Online együttműködés 

A T-Online Magyarország Zrt. és a HurráNyaralunk.hu Kft, között hosszú távú együttműködési megállapodás jött létre, a T-Online TiPP:T-Online ügyfeleknek programjához kapcsolódva.

Kóstolóval egybekötött nyílt levelet kaptak a politikusok 

Biciklis futárok vitték Európa első újborát a balatoni Csabagyöngyéből készült "bozsolét" több neves személynek, politikusnak. A magyar borágazatban döntési joggal bíró emberek a kóstoló mellé egy nyílt levelet is kaptak, melyben az Unió bortörvény javaslatának káros hatásaira hívták fel a szervezők a figyelmet.

Zöld tervek a Tisza-tónál 

A közelmúltban kétnapos tanulmányút során mutatta be a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács a régió idegenforgalmi fejlesztéseit, illetve a befektetési lehetőségeket.

Magyar - litván turisztikai együttműködés 

Dr. Sólyom László köztársasági elnök litvániai látogatása során, 2006. szeptember 7-én Vilniusban turisztikai együttműködésről szóló magyar - litván megállapodást írtak alá, tájékoztatta lapunkat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium.

Ne simogasson borjút! 

Különös turisztikai kalauzzal rukkolt elő a Svájci Turisztikai Szövetség, adja hírül az MTI.

Promóció a Gazpromnál 

Szeptember 8-án ünnepelték a Gazprom dolgozói Moszkvában a „Gázipari dolgozók napját”.

Bussiness Travel Show Düsseldorfban 

Szeptember 5-7. között rendezték meg a BTS Business Travel Show szakmai workshopot a düsseldorfi vásár területén.

Öt év mérlege a turizmusban 

Az öt évvel ezelőtti szeptember 11-ei terrortámadásoknak jelentős rövid és hosszú távú gazdasági következményei voltak az Egyesült Államokra és a világra nézve is, írja az Index.

Ökoturizmusról a Duna és a Dráva mentén 

Néhány nappal ezelőtt Ökoturizmus határok nélkül címmel szemináriumot és tanulmányutat szervezett a Dél-Dunántúlon a Magyar Turizmus Zrt. a 18 közép-európai országot összefogó Közép-Európai Kezdeményezés (CEI) szakemberei részére.

Megnyílt az első repülőtéri szálloda 

Megnyitotta kapuit a vendégek előtt az ország első repülőtéri szállodája, a Hotel Stáció. Az Optotel Kft. beruházásában készült háromcsillagos, 31 szobás szállót a legmodernebb technikával szerelték fel.

Alacsonyabb kihasználtság, magasabb bevétel mellett 

A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn publikált gyorsjelentése szerint a 2006. januárjától augusztus végéig terjedő időszakban átlagosan 59 százalékos szobakapacitás-kihasználtságot értek el a magyarországi szállodák, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 1 százalékpontos mérséklődést jelent.

Népszavazás: indul az Álom Sziget projekt 

A Hajógyári szigetre tervezett turisztikai megaberuházás megvalósulásáról írt ki népszavazást a III. kerületben az illetékes önkormányzat.

Több mint városnézés: Bonni túrák 2006 

A Bonnba készülőknek szolgálhat segítségül a „Bonni túrák 2006” kiadvány, amely 18 különböző buszos és gyalogos túrát kínál az egykori német fővároson keresztül.

Tanulmányutak, rendezvények idegenvezetőknek 

A BKIK Idegenvezetői Szolgáltató és Továbbképző Központ következő negyedévi programjának keretén belül szeptember 19-én 17 órakor rendezi meg a Kezdő Idegenvezetők Klubját.

Meghosszabbított kiállítások 

A tervezettnél tovább láthatóak a Szépművészeti Múzeum időszaki kiállításai:

Újra megpróbálkoznak a Malév eladásával 

Az ÁPV Zrt. újraindítja a Malév privatizációját, erről csütörtökön döntött az igazgatóság.

Új és törölt utazási irodák 

2006. július 1-je és július 31-e között az alábbi utazási irodákat jegyezték be a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyílvántartásába:

Átadták a balatonfüredi Esterházy strand élményfürdő-részlegét 

Augusztus 18-án befejeződött a balatonfüredi Esterházy strand élményfürdő-részlegének építése, az új részleg átadásának alkalmából szezonértékelő tájékoztatót tartott múlt héten a beruházó Probio Zrt.

A turizmus és az Új Magyarország Fejlesztési Terv 

Telt ház előtt zajlott le szombat délután Budapesten az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Turizmus Partnerségi Találkozója, ahol a turisztikai szakma képviselői találkozhattak az ágazat irányítóival, köztük Lamperth Mónika miniszterasszonnyal.

1956 és Magyarország: a szemtanúk emlékei 

Az 1956-os magyar forradalom évfordulójának megünneplésére Ausztrália, Kanada, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Svédország, Svájc, az Amerikai Egyesült Államok, Dánia, az Egyesült Királyság nagykövetségei, a Nemzetközi Vöröskereszt, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, a Demokratikus Átmenet Nemzetközi Központja és az Olasz Kulturális Intézet együttműködésével eseménysorozatot szerveznek.

Szakújságírók a Borfesztiválon és Észak-Magyarországon 

A Holland Sommelier Szövetség ajánlásával 5 holland boros szakújságíró vesz részt a Magyar Turizmus Zrt. tanulmányútján Magyarországon.

Nyílt levél a magyar borok védelmében 

Tegnap biciklisfutár szállította a Várban zajló borfesztiválról a Parlamentbe az idei szőlőtermésből készült Csabagyöngye nevű újbort, amelyet a köztársasági elnök, a kormányfő, az országgyűlés elnöke és a mezőgazdasági miniszter kóstolhatott meg elsőként.

Népszavazás a hajógyári-szigeti tervekről 

Népszavazáson dönthetnek vasárnap az óbudaiak arról, hogy egyetértenek-e a Hajógyári-szigetre készült rendezési tervvel.

Fokozottan védené az EP az USA-ba utazó európaiak adatait 

Az európai utasok adatainak védelmét, az adatnyilvántartás ésszerűségét és arányosságát szeretné biztosítani az EP az utasadatok átadásáról szóló EU-USA megállapodás újratárgyalásakor.

Forgalomba álltak a német személygépkocsik 

A MÁV szolgáltatási színvonalának emelése érdekében 300 használt, felújított német vasúti személyszállító kocsit szerezett be lízing konstrukcióban.

Nemes cél, nemes gesztus 

Egy nyugdíjas szociális munkás, a 61 éves Robin Kevan elhatározta, hogy megtisztítja a szeméttől a Mount Everest alaptáborát.

Milliárdos veszteség a terrorriadó miatt 

A forgalom növekedésével együtt is 40 millió fontjába (több mint 16 milliárd forintjába) került a British Airwaysnek az augusztusi londoni terrorriadó.

Turisztikai boom Rómában 

Róma, az örök város évtizedek óta rengeteg látogatót vonz, de az idei érdeklődés minden eddigi rekordot megdöntött.

MISS WORLD 2006 

Szeptember 30-án rendezik meg a MISS WORLD 2006 döntőjét Varsó Kongresszusi Központjában, a 105 versenyző már szeptember 1-jén megérkezett a lengyel fővárosba.

Megfelezik a nyári árakat a Balatonnál 

Az utószezonban sem áll le a beutazó turizmus, de alapvetően átalakul a kereslet, előtérbe kerül a kulturális és a városlátogató idegenforgalom.

Még drágább a fürdőzés 

Az áfa- és az energiaár-emelésre hivatkozva átlagosan tíz százalékkal emelte a belépőjegyárakat szeptember 1-jétől a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.

Második szakaszába érkezett a kampányév 

A „Nagy Ízutazás 2006” második szakaszához érkezett: a 15. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon már mindenki megtalálja a kampányév második programfüzetét, amely szeptembertől decemberig tartalmazza a még hátralévő több mint 200 gasztronómiai programot.

Új vezérigazgató a Kempinski Hotel Corvinusban 

Tegnap ünnepélyes keretek között mutatták be a Kempinski Hotel Corvinus új vezérigazgatóját Marcus van der Walt, aki augusztus 17-e óta vezeti a szállodát.

Közép-Magyarország kaphatja a legtöbb uniós pénzt? 

Kedden ülést tartott Budapesten a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács.

Útjára indult az első A380-as Tolouse-ból 

Tegnap reggel indult útjára a Toulouse Blagnac nemzetközi repülőteréről az első Airbus A380-as.

Szép öreg autók magyar tájakon 

Szeptember 7-9. között rendezik meg az 5. jubileumi Chronoswiss-Audi Hungaria Classic oldtimer versenyt.

Kulturális Örökség Napjai 

Szeptember 16-17-én, az ingyenes épületlátogató hétvégén 450 épület és 75 kulturális sétaútvonal várja az érdeklődőket a határon innen és túl.

Megszorítások: kevesebben kaphatnak üdülési csekkeket 

Szűkül az üdülési csekket igénybe vevők köre januártól, mert a kormány döntése értelmében a gazdálkodó szervezetek már nem biztosíthatják ezt a lehetőséget volt dolgozóik hozzátartozóinak.

Sikeresen zárt a Caravan Salon Düsseldorfban 

Vasárnap befejeződött a 45. Caravan Salon, a kempingezők legnagyobb európai kiállítása. A hatalmas düsseldorfi vásár területén 10 napon át 553 kiállító várta újdonságaival az érdeklődőket.

Jövőre kerül a parlament elé a nemzeti parkokról szóló javaslat 

A jövő év első felében terjeszti az Országgyűlés elé a nemzeti parkokról szóló törvényjavaslatot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium – közölte a tárca vezetője.

Szeretik a turistákat a bécsiek 

Az osztrák főváros lakosságának 82%-a tisztában van azzal, hogy jólétét a turizmusnak is köszönheti, 67% pedig hisz abban, hogy 2010-re sikerül elérni az évi 10 millió vendégéjszakát – derül ki a Wien Tourismus legújabb felméréséből.

Drága dolog elszundítani a repülőn? 

Egy bolgár tinédzser pert indít a máltai nemzeti légitársaság ellen. A 17 éves Maria Ilieva az Air Malta fedélzetén Bulgária felé tartva elaludt, és akkor sem ébredt fel, amikor gépe leszállt Szófiában.

A Balaton Régió legjobb szálláshelye és étterme 

A www.balaton.hu online információs központ a nyár elején független felmérést készített a balatoni szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, amelynek részeként a portál munkatársai vendégként is kipróbálták a szállodák, éttermek szolgáltatásait.

Tárgyalnak a reptéri minibuszról 

A Budapest Airport (BA) az Airport Express Konzorciumot választotta preferált ajánlattevőnek a repülőtér minibusz szolgáltatásának értékesítésére kiírt pályázaton, és részletekbe menő tárgyalásokat kezd a Nógrád Volán Rt., Citroën Wallis Kft., és a Di-Cam Kft. által alkotott konzorciummal.

Fél éves mérleg a nemzetközi utazásokról 

Az év első hat hónapjában 16,5 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, akiknek 75%-a egy, 25%-a pedig több napra látogatott hazánkba – derül ki a KSH felméréséből.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!