Megérzi Budapest a kínai turisták hiányát 

Már most kimutatható hatással van a koronavírus a magyarországi turizmusra: hétfő óta nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából, a következő napokban több száz kínai vendég már biztosan nem érkezik meg lefoglalt budapesti szállására - írta a Világgazdaság.
Egyre gyorsabb ütemben terjed az új koronavírus Kínában

Egyre gyorsabb ütemben terjed az új koronavírus Kínában 

Egyre gyorsabb ütemben terjed az országban az új koronavírus, amely már a lappangási időszakban is fertőző - jelentette ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.

Lemondhatók a kínai utak az EVA AIR-nél 

Az EVA AIR nem üzemeltet menetrend szerinti járatokat Wuhanba, azonban a légitársaság minden óvintézkedést megtesz az új koronavírus terjedése ellen, és kiemelt figyelmet fordít a járvány megelőzésére. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve az EVA AIR a Kínába, Hongkongba és Makaóba induló utasai számára lehetővé teszi az út lemondását vagy átfoglalását, a már megvásárolt EVA AIR vagy UNI Air dokumentumokra kiállított repülőjegyek esetében.
Nem látogathatók Kína fontos nevezetességei

Nem látogathatók Kína fontos nevezetességei 

Annak ellenére, hogy a WHO mindeddig nem hirdetett globális vészhelyzetet a kínai koronavírus fertőzés miatt, a kínai hatóságok újabb városokat vontak közlekedési karantén alá, és töröltek el országszerte nagyszabású ünnep eseményeket.
Újabb kínai városokban vezettek be közlekedési zárlatot a tüdőgyulladás-járvány miatt

Újabb kínai városokban vezettek be közlekedési zárlatot a tüdőgyulladás-járvány miatt 

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedésének megfékezésére a járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan után a vele szomszédos Huangkangban és Ocsouban is közlekedési zárlatot vezettek be - derül ki a városok weboldalain csütörtökön megjelent közleményekből.
Leáll a tömegközlekedés Vuhanban, arra kérik az embereket, maradjanak otthon

Leáll a tömegközlekedés Vuhanban, arra kérik az embereket, maradjanak otthon 

A hatóságok a koronavírus által okozott tüdőgyulladás miatt leállították a tömegközlekedést Vuhanban és arra kérték a 9 milliós város lakóit, hogy ne hagyják el a várost.
A koronavírus miatt Észak-Korea megtiltotta a belépést az országba

A koronavírus miatt Észak-Korea megtiltotta a belépést az országba 

A Kínából kiinduló koronavírus okozta megbetegedések miatt Észak-Korea lezárta a határait a külföldi turisták előtt.

Kínában terjeszkedik a Hahn Air 

Újabb kínai légitársaságok jegyei értékesithetők a magyar piacon, köszönhetően a Hahn Air új kínai szerződéses partnereinek.

Tokaji: földrajzi oltalom Kínában 

A Tokaji is szerepel az Európai Unió és Kína között létrejött, száz európai és száz kínai terméket tartalmazó listán, amelyeket földrajzi árujelző oltalom alá helyeznek – írja a Euronews.

Kína magyar idegenvezetők ingyenes képzését ajánlotta fel 

Kína magyar idegenvezetők díjmentes kínai szakmai és nyelvi képzését ajánlotta fel, ez rendkívüli lehetőséget biztosít a két ország turisztikai kapcsolatainak bővítésére - mondta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár szerdán az MTI-nek Rigából telefonon nyilatkozva.

Kínai turisták: lehetőség a kkv-knak 

Több mint 1000 EU-s cég, köztük sok kkv- is profitált a tuisztikai évben szervezett partnerkereső találkozókból.

Sanghaj legjelentősebb cégei, vállalkozásai Budapestre jönnek 

Idén Budapesten, a HUNGEXPO-n rendezik a 8. Sanghaj Vásárt (Shanghai Fair), amely egyike a világ legnagyobb és legátfogóbb kiállításainak, és amely a kínai metropolisz legjelentősebb cégeit, vállalkozásait mutatja be. Az eseményt 2012 óta Kelet-Európa számos országában, köztük Albániában, Szerbiában, Szlovéniában, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Beloruszban és Ukrajnában is megrendezték, és most először érkezik Budapestre.

Budapest városkártyát értékesítenek Kínában 

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és az Artificial Intelligence Worldwide Travel Chain (AIWTC) globális kínai utaztató cég megállapodása alapján a világméretű utazási platformot üzemeltető kínai nagyvállalat mintegy 40 ezer Budapest Card értékesítését vállalja évente a kínai piacon.

Hévíz termálturisztikai tapasztalataiból merítkezik Kína 

Hévíz a 2019. május 15-19. között megrendezett Nyugat-Kínai Nemzetközi Kereskedelmi és Befektetési Vásáron vett részt a Magyar Kormány küldöttségével. A vásáron hazánk díszvendégként kapott kiemelt figyelmet. A magyar delegációt Jakab István, az Országgyűlés egyik alelnöke vezette, Hévíz városát Papp Gábor polgármester, Kepli József János alpolgármester és H. Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Kft. ügyvezetője képviselte.

Három kínai városból is indulhatnak új légi járatok Budapestre 

Három kínai városból is indulhatnak új légi járatok Budapestre, miután a kínai légügyi hatóság engedélyezte ezt.

A pollen- és porallergiások ne most menjenek Kínába 

Súlyos problémákat okoz a nyárfákról és fűzfákról hulló szösz Pekingben és Kína északi területein tavasszal, amelyeket a város vezetése különböző intézkedésekkel próbál orvosolni - derül ki a CGTN kínai nemzetközi televízió híroldalán szerdán megjelent cikkből. 

A sertés- és a baromfihús ára is emelkedhet 

A mezőgazdaság és azon belül a baromfiágazat az egyik legfontosabb szektora a magyar gazdaságnak, ezt támasztja alá, hogy 2018-ban a baromfiágazat adta az agrárium kibocsátásának több mint 14 százalékát – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkár a baromfi világnap alkalmából rendezett szakmai konferencián - számolt be az Agroinform.

Háromszáz Airbus-t rendel Kína 

A China Aviation Supplies Holding Company és az Airbus megállapodott, hogy a kínai állami holding összesen háromszáz A320-as és A350-es típuscsaládba tartozó repülőgépet szerez be az ország légitársaságainak - írja az AIRportal.hu.

Internetes vécétérképet készítenek Kínában a turisták számára 

Online vécétérképet fejleszt a kínai kulturális és turisztikai minisztérium felkérésére az ország egyik legnagyobb internetes keresőmotorját működtető Baidu, hogy ezzel segítse a turistákat a legközelebbi illemhelyek gyors megtalálásában - jelentette a turisztikai hatóságokra hivatkozva a CGTN, a kínai állami televízió nemzetközi hálózata csütörtökön.

Az új selyemút veszélyeztetheti az ökoszisztémákat 

Egy nemzetközi tudóscsoport a tájidegen fajok behurcolásának kockázatára figyelmeztet a Current Biology szaklapban megjelent tanulmányában, és azt állítja: károsíthatja az ökoszisztémákat a világ néhány régiójában Kína új selyemútja.

A Hunguest Kínába megy 

Együttműködési megállapodást kötött Kína egyik legjelentősebb idegenforgalmi vállalatával a Hunguest Hotels. A BTG-Jianguo-csoport a felsőkategóriás szállodák üzemeltetése mellett légitársaságot is működtet, valamint flottakezeléssel, szórakoztatóparkok üzemeltetésével, továbbá bevásárlóközpontok fejlesztésével is foglalkozik. A megállapodás aláírása első lépése annak a további tíz évre tervezett szakmai és gazdasági együttműködésnek, melynek köszönhetően a Hunguest számára fokozatosan megnyílik az út a Kínából érkező, mind jelentősebb mértékű turizmus által nyújtott lehetőségek kihasználására - tájékoztatott közleményben a szállodaipari vállalat.

A föld alá, egy 88 méteres szakadékba építettek egy hotelt Kínában 

A lefelé, 88 méter mélyen egy szakadékba épített különleges szálloda november 20-án nyitja meg kapuit.

Húsz év után lehull a világ első turistacélpontjának csillaga? 

Becslések szerint csak 2018-ban 89 millió turista fordul meg Franciaországban. A Business Insider ír arról, hogy ezzel húsz éve Franciaország a világ legkedveltebb turistacélpontja, de ez már nem biztos, hogy túl sokáig így is marad.

Magyarországra irányuló kínai turistaforgalom 14%-kal nőtt és még tovább is fog 

Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít Sanghaj és Budapest között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sanghaji megbeszélései után.

Visszaszorul Európa és az USA a kínai légipiacon 

Az eddigieknél nagyobb konkurenciát kaphatnak a Kínába érkező és Kínából induló légitársaságok, miután az állam október elejétől enyhít a szabályokon.

Végső fázisában a Sanghaj-Budapest járat előkészületei 

A külgazdasági- és külügyminiszter a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködése (16+1) turisztikai miniszteri konferenciáján vett rész a dél-dalmáciai Dubrovnikban.

Kínában tarol a Boeing 

Az amerikai repülőgépgyártó előrejelzése szerint Kínába 2700 milliárd dollár értékben adhatnak el repülőgépeket, illetve szolgáltatásokat 2037-ig.

Nőtt Kínában a polgári légi utasforgalom 

Az idei első fél évben a tavalyihoz képest 12,4 százalékkal 297 millióra nőtt a polgári légi utazások száma Kínában a polgári légügyi hivatal, a CAAC hétfőn közzétett jelentése szerint. 

Az utazók eléréséhez szinte nélkülözhetetlenek a közösségi média csatornák 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, hétfőn a budapesti Larus Rendezvényközpontban az MTÜ új programsorozatának első eseménye zajlott, melynek célja, hogy külpiaci B2B tevékenységéről tájékoztassa szakmai partnereit. Ezen az eseményen két piacszakértő tartott előadást: Sarmon Zsuzsanna Észak-Amerikát, és Kanadát, Yao Yao pedig Kínát mutatta be.

Ellepték Európát a kínai turisták 

Az Európai Unió országaiba irányuló kínai turizmus megháromszorozódott az elmúlt tíz év folyamán, a kínaiak által eltöltött vendégéjszakák száma 2016-ban megközelítette a 25 milliót - közölte az Eurostat csütörtökön.

Kínai-magyar együttműködés a turizmusért 

A magyarországi turizmus ösztönzéséről kötött stratégiai partnerségi megállapodást a kínai Ctrip.com utazási iroda és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Kínába exportáljuk a Spirit Hotelt 

Gigantikus termálváros fejlesztésében közreműködnek Kínában a Spirit Hotel Thermal Spa tulajdonosai.

Egyre több a kínai turista Közép-Európában 

Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése kölcsönösen előnyös minden országnak - mondta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján, hétfőn Budapesten.

Melyik a magyar borok 11. legnagyobb felvevőpiaca? 

A közösségi bormarketingért is felelős Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017. november 14-16. között részt vesz a ProWine China Nemzetközi Bor és Szeszesital Szakvásáron. Az MTÜ kifejezetten a fogadópiacra tervezett arculati elemekkel felépített standon nyújt lehetőséget a 11 társkiállító pincészet borainak bemutatására, információcserére és tárgyalások lebonyolítására. A kiállítási megjelenés mellett a magyar borok idén további exkluzív fórumokon is bemutatkoznak a kínai szakmai közönségnek — közölte a hét elején az MTÜ.

A külföldi turisták menthetik meg a kínai gazdaságot 

Az országban lévő zárkózottság és a politikai viszályok az idegenforgalmat is hátrányosan érintik pedig a turizmus a bajban lévő kínai gazdaság motorja lehetne. 

Ezermilliárd dollárt költhet Kína repülőgépekre 2036-ig 

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített adatai szerint Kína a következő húsz évben ezermilliárd dollárt költhet kereskedelmi repülőgépek vásárlására.

Jön a 4000 kilométer per órával száguldó vonat 

A vágány mellett kérjük, vigyázzanak!

Meghatározó szereplővé válna az ázsiai piacon is az Airbnb 

Az Airbnb vezetése úgy gondolja, hogy a célcsoportjuk nagy része Ázsiában koncentrálódik, ezért a jövőben erre a területre fókuszálnak a leginkább. 

Kínai-magyar turisztikai együttműködés 

Ötfős kínai delegáció látogatott Budapestre. Csungking város képviselőinek küldöttségét Chen Guohua, a Csungkingi Kereskedelmi Bizottság főigazgató-helyettese vezette. A látogatás egyik fő célja az volt, hogy lefektessék egy szorosabb kulturális és turisztikai célú együttműködés alapjait. 

Közel 200 kiállító várható a régió egyik legnagyobb kínai üzleti vásárára 

A China Smart Expo-t idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a China Mart Project Centerben, Budapesten. A rendezvény mára a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb kínai üzleti vásárává vált.

Sharing economy kínaiul 

A közösségi gazdaság világszerte tartó és vitákkal kísért hódítása természetesen Kínát sem kerülte el. A területen működő szolgáltatókhoz való hozzáállás ugyanakkor egészen más, mint például Magyarországon.

Az ország, ahol pár óránként átadnak egy új szállodát 

Sanghajban március 21-23. között rendezik meg a MICE turizmusra fókuszáló IT&CM China és CTW China kiállítást, amit szakmai konferenciák is kísérnek. Ezek a világ legnagyobb üzleti utaztatójává előlépett Kína turisztikai trendjeivel, illetve a globális folyamatokkal is foglalkoznak. Helyszíni beszámolónk következik.

Az ITB-n egyeztetett Kína és a KKE-országok 

Magyarország berlini nagykövetsége Kína és tizenhat közép-kelet-európai ország (Kína-KKE) turisztikai együttműködését támogató rendezvénynek adott otthont az Internationale Tourismus Börse (ITB) első napján. Az eseményt dr. Györkös Péter berlini magyar nagykövet és dr. Somogyi Zoltán UNWTO főtitkár-helyettes nyitotta meg. A találkozón Princzinger Péter, az MTÜ általános vezérigazgató-helyettese ismertette az együttműködés 2016-os eredményeit és 2017-es terveit.

Már közel 100 utazási iroda utaztat be kínaiakat 

A kínai beutazó turistaforgalom növekedésével párhuzamosan folyamatosan bővül azoknak a hazai irodáknak is a száma, amelyek a kínai turistacsoportok beutaztatásával foglalkozhatnak. 

Kalandok Csungkuóban 

Csungkuónak, vagyis Középső birodalomnak nevezték országukat a kínaiak évszázadokon át, mivel ezt tekintették a világ közepének. A kifejezés ma is aktuális: bő egy hét alatt eljutottam a Föld legnépesebb városai közül kettőbe, jártam a világ második legmagasabb épületének tetején, végiggyalogoltam minden idők legnagyobb palotaegyüttesén, láttam a bolygó legmagasabban fekvő golfpályáját, közben a „férfiak mennyországában” is megfordultam.

Nanhai: kínai kerület kungfuval és operával 

Turisztikai szakemberek előtt mutatkozott be egy kínai város, a Kuangtung tartományban lévő Foshan Nanhai kerülete november 20-án.

Megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt! 

A vegyesvállalat nem végezhet kivitelezési feladatokat, a tervező és fővállalkozó munkáját koordinálja majd - közölte a MÁV.

Nicsak, itt egy Michelin-csillag! Akkor le kell húznunk a rolót! 

A legutóbbi Michelin Guide étteremkalauz díjátadóján derült ki, hogy a nemrégiben megnyílt, sanghaji Tai’an Table annyira jól debütált, hogy máris Michelin-csillaggal jutalmazták. Majd a nagy megtiszteltetést követő napon a kínai nagyváros fine dining étterme, amelynek konyháját egy fiatal magyar szakács, Rácz Jenő (26) vezeti, már be is zárt. Ennek okairól kérdeztük az étterem séfjét, és a beszélgetésünk közben sok más is kiderült.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!