Budapest városkártyát értékesítenek Kínában

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és az Artificial Intelligence Worldwide Travel Chain (AIWTC) globális kínai utaztató cég megállapodása alapján a világméretű utazási platformot üzemeltető kínai nagyvállalat mintegy 40 ezer Budapest Card értékesítését vállalja évente a kínai piacon.

A BFTK hétfői közleménye szerint küldöttségük május 16-18. között részt vett Nyugat-Kína legnagyobb befektetési és kereskedelmi kiállításán Csungkingban. A látogatás során írták alá a Budapest Card értékesítési megállapodást. A magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából Magyarország volt a díszvendég a 30 milliós nagyvárosban rendezett kiállításon. Magyarország külön 200 négyzetméteres pavilonban, 50 kiállítóval vett részt az expón.

A magyar turisztikai promóciós rendezvény az okos turizmus és a légijárat-fejlesztés tematikája köré épült. A BFTK-t képviselő szakember itt bemutatta Budapestet, a turizmus-mobilitás terén tervezett, illetve megvalósult "okos megoldásokat", és felhívta a figyelmet a Budapest Card hasznosságára. A magyar-kínai termálipari fórumon a BFTK-t képviselő szakember bemutatta Budapest megújuló turisztikai értékeit, kiemelve a főváros termálturizmusra épülő üzleti lehetőségeit. A közlemény szerint a vásáron bemutatkoztak a magyar kiállítók, szerveztek turisztikai panelbeszélgetéseket, borkóstolót, néptánc- és népzenei bemutatót, sport- és kulturális bemutatókat, valamint sor került a New York kávéház bemutatójára.

Forrás: MTI


Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél

Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.