A pollen- és porallergiások ne most menjenek Kínába

Súlyos problémákat okoz a nyárfákról és fűzfákról hulló szösz Pekingben és Kína északi területein tavasszal, amelyeket a város vezetése különböző intézkedésekkel próbál orvosolni - derül ki a CGTN kínai nemzetközi televízió híroldalán szerdán megjelent cikkből. 

A vattaszerű magszőrt a nőivarú fák a meleg és száraz idő beálltakor kezdik hullatni, és a közhiedelem ezt a Kínában "tavaszi hónak" nevezett jelenséget teszi felelőssé az ebben az időben sokaknál jelentkező allergiás reakciókért, melyeket azonban valójában nem maga a magszőr, hanem a beleragadó szennyeződés és pollen okoz. 

A nőivarú nyárfák és fűzfák ráadásul évente akár három kilogrammnyi magszőrt termelhetnek, a kínai főváros belső kerületeiben - az ötödik körgyűrűn belül eső területen - pedig 2018-as adatok szerint mintegy 284 ezer ilyen fa volt, vagyis egy évben összesen csaknem 850 tonnányi szösz repkedhet a levegőben Peking központjában. 

A tavasszal mindenhová beszökő fehér pamacsok azonban nem csupán az allergiától szenvedő embereknek okoznak gondot. A magszösz rendkívül gyúlékony, ráadásul gyorsan, és nagy hőfokon ég, így ha egy nagyobb mennyiségben felgyűlt halom lángra kap, például egy eldobott cigarettacsikk miatt, az pillanatok alatt súlyos tűzvészhez vezethet. (Ahogy az Makón 2017-ben elő is fordult: 10 hektáron égett a nyárfa szösze.)

A "tavaszi hó" jelensége újkeletű problémának számít azonban, ugyanis a nyárfák és fűzfák telepítését a kilencvenes években kezdték csak meg Pekingben és környékén. A fák telepítésére azért volt szükség, mert az 1960-as években a kínai fővárost az elsivatagosodás fenyegette, amely legszembetűnőbben a tavaszonként jelentkező homokviharokban nyilvánult meg. Az elsivatagosodás elleni intézkedésként telepítették tehát a gyorsan növő és igénytelen fűz- és nyárfákat milliószámra. A lépés eredményesnek bizonyult, ugyanis a Pekingi Meteorológiai Obszervatórium adatai szerint az 1950-es évekkel összevetve 2010 utánra a homokviharos napok számának átlaga 26-ról háromra csökkent. Szakértők emellett a fák a levegő tisztítása szempontjából betöltött nélkülözhetetlen szerepét is hangsúlyozzák.

Csang Csi-hsziang, a Pekingi Erdészeti Egyetem professzora a CGTN-nek elmondta: a szöszölés megfékezésének egyik módja, hogy ritkítják a nőivarú fákat, a másik pedig, hogy gátlószerekkel akadályozzák a magszőr termelődését, ez azonban csupán egy évre biztosítja a szösztelenséget. 2017-ben a főváros fái közül csaknem 400 ezret vetettek alá a gátlószeres beoltásnak. Létezik egy végleges megoldás is, melynek során a nőivarú fákat hímivarú fák ágaival oltják be, ez azonban drága, így mindössze nagyjából ezer fa esetében alkalmazták, amelyek különösen érzékenynek tekintett részeken helyezkednek el, például kórházak, iskolák környékén. 

Csang rámutatott: Pekingben azért is okoz különösen nagy problémát a nagy mennyiségű magszösz, mert míg Európában a fűz- és nyárfákat elsősorban füves területekre ültetik, a kínai fővárosban keményborítású utak mentén sorakoznak, így nincs, ami megfogja a szállingózó szöszpamacsokat.

Kína több intézkedéssel igyekszik orvosolni a helyzetet. 2015-ben Peking betiltotta a nőivarú fűz- és nyárfák telepítését, emellett 300 ezer hímivarú fa ültetését kezdte meg, 2018-ban pedig 667 hektárnyi városi zöldterület kialakításáról döntöttek annak érdekében, hogy legyen a magszőröknek hol felszívódniuk.

Forrás: MTI


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.