Ellepték Európát a kínai turisták

Az Európai Unió országaiba irányuló kínai turizmus megháromszorozódott az elmúlt tíz év folyamán, a kínaiak által eltöltött vendégéjszakák száma 2016-ban megközelítette a 25 milliót - közölte az Eurostat csütörtökön.

Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint Kínából az EU-ba érkező turisták száma meredekebben emelkedett minden más, erős gazdasággal rendelkező nem európai országhoz - például az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz, vagy Brazíliához - képest. Az EU-ban nem uniós állampolgárok által eltöltött vendégéjszakák közel 6 százalékát kínaiak töltötték el. A 2006 és 2016 közötti időszakban eltöltött vendégéjszakák számát tekintve a kínaiakat az orosz, majd a brazil, az egyéb nem uniós országok polgárai és az amerikai turisták követték. A vizsgált tíz év alatt egyedül a Japánból érkező vendégek száma csökkent.

Az elemzésből kiderül, hogy tízből hét kínai turista elsősorban az Egyesült Királyságot, Olaszországot, Franciaországot és Németországot veszi célba. A felsorolt országokat látogatási sorrendben Spanyolország, Ausztria, Görögország, Csehország, majd Hollandia követi. Az uniós statisztikai hivatal beszámolt arról is, hogy az uniós állampolgárok mindössze 4 százaléka választotta utazása célpontjául Kínát. A vizsgált tíz év alatt 2,1 millió uniós turista kereste fel, és 32,5 millió vendégéjszakát töltött az ázsiai országban, amely a nem EU-s országban eltöltött éjszakák 5 százalékát teszi ki.

A kínai utazások alkalmával az európai turisták mintegy 5,1 milliárd eurót költöttek el - tették hozzá. A beszámoló kitért arra is, hogy az európaiak által legkedveltebb tíz utazási célország sorrendben az Egyesült Államok, Törökország, Svájc, Norvégia, Oroszország, Thaiföld, az Egyesült Arab Emirátusok, Marokkó és Egyiptom. Az ázsiai desztinácók közül a legkedveltebb Thaiföld, az Emirátusok, Kína, majd pedig India - közölte az uniós statisztikai hivatal.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.