Őszre váltott a balatoni hajók menetrendje 

A Balatonon már az őszi menetrend szerint közlekednek a személyhajó- és kompjáratok október 6-áig - tájékoztatta Kecskésné Horváth Tünde, a Balatoni Hajózási Zrt. marketingmenedzsere kedden az MTI-t.
Charterezésből vált hálózatra a Sólyom

Charterezésből vált hálózatra a Sólyom 

A Sólyom Hungarian Airways charterezéssel kezdi, és szeptemberre tervezi az első menetrendszerinti járat indítását. Vágó József vezérigazgató a befektetői háttér kapcsán nem cáfolta és nem erősítette meg az iparági találgatásokat. Ugyanakkor jelezte: a téli charterpiacon is aktív Sólyom, hosszabb távra szóló tulajdonosi szóló elkötelezettséggel és tervei megvalósításához elegendő tőkével rendelkezik.
Sármellékre jön az Air Baltic

Sármellékre jön az Air Baltic 

Az airBaltic lett légitársaság és a Hévíz-Balaton Airport Kft. hároméves megállapodást kötött arról, hogy közvetlen légi összeköttetést hozzanak létre a rigai nemzetközi repülőtér és a sármelléki Hévíz-Balaton Airport között - jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Több InterCity, felújított kocsik, gyakoribb motorvonatok 

Új menetrendi év kezdődik 2012. december 9-én a vasúton, a vonatok közlekedése több térségben is kedvezően változik.

Négy vonat közlekedését érinti az óraátállítás 

A nyári időszámítást a vonatkozó kormányrendelet értelmében október utolsó vasárnapjának hajnaláig kell alkalmazni, így szombatról vasárnapra virradóan az órákat három óráról kettőre kell állítani.

Munkanap áthelyezés a vasútnál 

Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt. Mentesítő vonat indul kedden Debrecenből Budapestre.

Indul a téli menetrend a dunai hajózásban 

Október 15-étől, hétfőtől új menetrend lép életbe a dunai hajózásban. A D11-es, D12-es és D13-as viszonylaton a téli időszakban várható kisebb utasforgalomhoz és a hajózás sajátosságaihoz igazodó menetrendeket vezetnek be. 

Budapest Airport: új járatok, sűrűbb forgalom 

Újabb járatok érkeznek Budapestre a téli menetrendi időszakban és még az ősszel növeli a járatai sűrűségét több légitársaság is. A Budapest Airportnál még tart a nyári utazási szezon, de a légitársaságok és a repülőtér már az őszi-téli menetrend megvalósítását tervezik.
A Zöld-foki szigetekre is repül télen a Transavia

A Zöld-foki szigetekre is repül télen a Transavia 

Hollandia legnagyobb low cost légitársasága a Transavia, amely Budapestre is közlekedik heti négy járattal. 

Vasárnap vége a nyári menetrendnek 

Augusztus 27-től, hétfőtől visszaáll a vonatok közlekedésében a nyári menetrendet megelőző, megszokott közlekedési rend.

Sikersztori: máris sűríteni kell a hajójáratot 

A hajójáratok kapacitásánál és a minden várakozásnál nagyobb érdeklődésre való tekintettel a BKK hétfő délután a hajójárat sűrítéséről döntött és a D12-es viszonylaton egy tartalékhajót állított forgalomba.

MÁV-START: hamarosan indul a nyári menetrend 

A nyári vasúti menetrend június 16-án lép hatályba és augusztus 26-ig lesz érvényes - közölte a MÁV-START csütörtökön.

Hétvégétől nyári időszámítás! 

A 2012. március 24-éről 25-ére (szombatról vasárnapra) virradó éjszaka az órák 2.00-ről 3.00 órára állításával beköszönt a nyári időszámítás.

Így járnak a hétvégén a vonatok 

Március 24-én, szombaton változik a munkarend, aznap pihenőnap helyett munkanap lesz.

Március 15: így járnak a vonatok 

A március 15-i nemzeti ünnepre való tekintettel munkanap-áthelyezésre kerül sor, emiatt változik a vonatok közlekedési rendje is.

KLM: a tavalyival megegyező szolgáltatások idén nyáron 

Óvatos kapacitás-politikával készül az idei nyári szezonra a KLM, amely közép- és dél-amerikai pozícióit igyekszik fenntartani, két új járatot nyit Afrikában, és bővíti járatait Észak-Nyugat Európába.

Mikor megy a vonatom szilveszterkor? 

A szilveszteri és az újévi közlekedési rendben nincs változás, minden nap a meghirdetett menetrend lesz érvényben - tájékoztatta a Turizmus Online-t a MÁV.

Mikor megy Karácsonykor a vonatom? 

Karácsonyi és újévi közlekedési rend a MÁV-tól. Le ne késse a vonatát!

Hamarosan indul az új MÁV menetrend 

Új menetrendi év kezdődik december 11-én a vasúton, a vonatok közlekedése nagyobb részben változatlan marad, azonban több hazai régióban és nemzetközi viszonylatban lesznek az utasok igényeihez jobban illeszkedő módosítások. Január elsejétől a vonatokon nem lehet dohányozni, az év végéig a kijelölt vonatokon és kocsikban még megengedett a dohányzás.

Wuhanba indít járatot az Air France 

Menetrend szerinti járatot vezet be Párizs-Charles de Gaulle és a Wuhan Tianhe Nemzetközi Repülőtér között az Air France 2012. április 11-től. Ez lesz az első közvetlen járat Európából a közép-kínai desztinációba.

Így jár a MÁV a közelgő ünnepnapokon 

Az október 23-i ünnep alkalmából nem lesz változás a személyszállító vonatok menetrendjében.

5 új tengeren túli járat idén télen a KLM-től 

Idén télen, október 30-tól kezdődően a KLM öt új tengerentúli járatot és egy európai járatot vezet be.

Hamarosan változik a MÁV menetrend 

Augusztus 29-én megváltozik a MÁV menetrendje, véget ér a nyári időszak, így a személyszállító vonatok közlekedésében a megszokott rend lép életbe.

Delta: újraindul a Budapest—New York szezonális járat 

A Delta légitársaság június elsején bejelentette, hogy újraindítja a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a New York-i John F. Kennedy repülőtér között közlekedő nonstop, szezonális járatát. Az Air France KLM partner-légitársasággal együttműködésben üzemeltetett, napi rendszerességű járat június 2-án indul és a szezon utolsó gépe október 29-én száll fel Budapestről.

Éjjel-nappal jár a 6-os 

Új menetrend lép életbe vasárnaptól a fővárosban, a legfontosabb változás, hogy a 6-os villamosok a Nagykörúton szünet nélkül, éjjel-nappal közlekednek, felváltva a zsúfolt éjszakai buszjáratot.

Bővíti nyugat-afrikai kínálatát az Air France 

Az Air France bővíti nyugat-afrikai kínálatát Freetown és Monrovia bekapcsolásával és a Conakry-ba tartó járatok sűrűségének növelésével.

Air France: közvetlen járat Fokvárosba 

2011. november 3-tól kezdődően az Air France heti három járatot indít a dél-afrikai Fokvárosba a Párizs-Charles de Gaulle repülőtérről.

EL AL: heti hét járat Budapestre 

Peking, Hongkong, Moszkva, Amszterdem, Berlin, München, Genf, Milánó és Szentpétervár, 2010-hez képest ezeken az útvonalakon erősít az EL AL idei nyári menetrendjében. 

Aalborg és Xiamen a KLM térképén 

A KLM nyári menetrendjének kezdetével, március 27-én elindította első járatát Xiamen irányába, Kínába és Aalborgba, Dániába. A kínai úti cél különlegessége, hogy eddig nem állt közvetlen légi összeköttetésben Európával. 

A Baleár- és Kanári-szigeteken a hangsúly 

Március 27-től nyári menetrend szerint közlekednek a Germanwings járatai, melyekkel Köln/Bonnból és Stuttgartból számos népszerű nyári desztinációt érhetnek el az utasok.

Új tengerentúli célállomások, jobb csatlakozások 

A British Airways, az Iberia valamint az American Airlines transzatlanti együttműködése a légitársaságok menetrendjében is változásokat hoz. A három légitársaság a nyári menetrendben rugalmasabb, összehangolt csatlakozásokat kínál Észak-Amerikába, valamint új célpontokra is indít közös járatokat. Az egyik legfontosabb új útvonal a magyar utazók számára az április 6-tól napi rendszerességgel közlekedő közvetlen járat Budapest és New York között.

Gyakoribb járatok Bécsből Belgrádba 

A NIKI és az Airberlin növeli járatainak sűrűségét Bécsből a Szerb fővárosba.

Ukrajna, Baku és Bordeaux 

Március 27-én lépett életbe a Czech Airlines nyári menetrendje, amely összesen 44 ország 89 városába kínál utakat. Az egészen október 29-ig érvényben lévő menerend újdonsága több ukrán város, Azerbajdzsán fővárosa és Bordeaux.

Indul a tavaszi menetrend Gemencen 

A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. szakemberei a januári dunai áradás után a vasúti pályában okozott károkat felszámolták, a pályát helyreállították, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Zrt.

5 szezonális járatot indít a Wizz Air 

5 szezonális útvonalon indít járatokat Budapestről a Wizz Air diszkont-légitársaság.

MÁV: életbe lép a 2010/2011-es menetrend 

2010. december 12-től változik az éves, vasúti menetrend, számos részében megújult kínálati lehetőséget biztosítva azoknak, akik belföldi vagy nemzetközi utazásukhoz a vasutat választják.

Menetrendjével támogatja a balatoni turizmust a MÁV-Start 

A MÁV-START Zrt. a növekvő balatoni utazási igényekhez igazította nyári menetrendjét, amely június 19-től augusztus 29-ig lesz érvényben, és több újítást is tartalmaz.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!