MÁV-START: hamarosan indul a nyári menetrend

A nyári vasúti menetrend június 16-án lép hatályba és augusztus 26-ig lesz érvényes - közölte a MÁV-START csütörtökön.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nyári menetrendben a megnövekvő balatoni utazási igények alapján a Budapest és a Balaton északi és déli partja között a gyorsvonatok mellett naponta több közvetlen sebesvonat is közlekedik majd, minden megállóhelyen megállnak, és közvetlen eljutást biztosítanak valamennyi üdülőterületre.

A MÁV-START tájékoztatása szerint a Balatonhoz átszállás nélküli eljutást biztosítanak az ország déli, északkeleti és nyugati részéből, például Sopronból, Szombathelyről, Miskolcról, Sátoraljaújhelyről, Záhonyból, Nyíregyházáról, Debrecenből, Szolnokról, Pécsről és Szegedről is.

Ismét elindulnak az előző évekhez hasonlóan a fiatalok körében közkedvelt, éjszakai „bagolyvonatok" hétvégenként, egy pár vonat Budapest Déli pályaudvar és Keszthely, míg további egy pár Budapest Déli pályaudvar és Fonyód között közlekedik.
Újra lesz Siófok Expressz a város önkormányzata és a MÁV-START között létrejött megállapodás alapján a nyári menetrend ideje alatt.

A nyári időszakban a Balaton déli partján a kétóránkénti gyorsvonatok egy-egy InterCity minőségű, légkondicionált kocsival közlekednek, amelyek ülőhelyet is biztosító pót- és helyjeggyel vehetők igénybe. Az északi parton szintén kétóránként járnak szombattól a gyorsvonatok, és megjelennek a klimatizált motorvonatok is.

Forrás: MTI


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.