Hamarosan indul az új MÁV menetrend

Új menetrendi év kezdődik december 11-én a vasúton, a vonatok közlekedése nagyobb részben változatlan marad, azonban több hazai régióban és nemzetközi viszonylatban lesznek az utasok igényeihez jobban illeszkedő módosítások. Január elsejétől a vonatokon nem lehet dohányozni, az év végéig a kijelölt vonatokon és kocsikban még megengedett a dohányzás.

December 11-én, vasárnap életbe lép a 2011/2012. évi vasúti menetrend, amely 2012. december 8-ig lesz érvényben.

Belföldi menetrendi fejlesztések:

A Dunakanyar jelentős turistaforgalmának jobb kiszolgálása érdekében félóránként járnak a személyvonatok Budapest és Vác között már hétvégén is. Azaz a Budapest-Nyugati pályaudvar–Vác vonalon jelenleg csak munkanapokon közlekedő személyvonatok menetrendváltástól naponta közlekednek.

Budapestről Debrecenbe a jelenleginél két órával később, 22:28-as budapesti indulással is el lehet jutni, ugyanis Budapest–Püspökladány helyett Budapest–Debrecen viszonylatban fognak közlekedni a késő esti és a kora reggeli vonatok.

Budapest és Zalaegerszeg között új közvetlen gyorsvonat közlekedik Boba érintése nélkül, rövidebb menetidővel.

Szeged és Horgos között vasárnaponként a vajdasági diákok utazásának elősegítésére új személyvonatpár közlekedik.

Balatonfüred helyett Tapolcáig közlekedik egy délutáni, Székesfehérvárról induló vonat, az önkormányzati egyeztetéseknek megfelelően.

Szombathely és Pécs között a Corvinus nemzetközi gyorsvonattal együtt több, összesen négy pár gyorsvonat közlekedik. A vonatok Barcs és Gyékényes között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Budapest–Kiskunhalas–Kelebia vonalon valamennyi távolsági vonat Kőbánya-Kispest helyett Budapest-Keleti pályaudvarról indul és oda érkezik.

Nemzetközi menetrendi fejlesztések

Zürich is elérhető lesz közvetlen Railjet vonattal: új nappali vonatpár közlekedik Budapestről Zürichbe és vissza.

Budapest és Prága között új vonatpár közlekedik Slovan néven, naponta. Ezzel a két főváros között már öt nappali és két éjszakai eljutási lehetőség áll az utasok rendelkezésére.

Istria néven új éjszakai vonat közlekedik Pulába a Budapest–Győr–Zalaegerszeg–Őrihódos–Ljubljana–Pula útvonalon a nyári időszakban, heti két alkalommal.

A Dacia nemzetközi gyorsvonat csak a karácsonyi-újévi és a nyári csúcsidőszakban közlekedik Bucuresti–Budapest–Bécs viszonylatban. Az év többi részében Munténia nevű gyorsvonat közlekedik Budapest és Bukarest között.

A nyári Nesebar nemzetközi gyorsvonattal hetente két napon (kedden és pénteken) lehet eljutni Burgaszba, szombatonként pedig újra Várnába is indul közvetlen járat, Albena néven.

Egyéb menetrendi változások:

A Venezia vonat – az olasz vasút előnytelen üzleti ajánlata miatt – nem közlekedik, helyette bécsi átszállással kínál a vasúttársaság Velencébe, Rómába, Bolognába és Firenzébe éjszakai eljutást. Belföldön a megszűnő vonattal azonos időfekvésben Budapest-Keleti–Nagykanizsa között gyorsvonat közlekedik.

A Dombóvár–Gyékényes vonalon a Somogy InterCity Nagykanizsa helyett Gyékényesről/ig közlekedik.

Cigistop

2012. január 1-jétől a nemdohányzók védelméről szóló törvény változása miatt dohányzási tilalom lép életbe a vonatokon. A menetrendkönyv belföldi mezőinek elején – táblázatos formában – kerültek megjelenítésre azok a vonatok, amelyek kijelölt kocsijaiban 2011. december 11. és december 31. között még lehet dohányozni.


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.