Indul a német nyelv hete

Indul a német nyelv hete 

Idén is összefogtak a német nyelvű országok nagykövetségei, kulturális és oktatási intézményei, hogy még több magyar tanuljon németül.
Kétszáz program német ajkú vendégeknek

Kétszáz program német ajkú vendégeknek 

Mintegy kétszáz programmal várja országszerte április 17. és 22. között a német kultúra, filmek, valamint a tudományok és a gasztronómia iránt érdeklődő közönséget a Wunderbar fesztivál.
Egyre kevesebb a németek szabadon elkölthető jövedelme

Egyre kevesebb a németek szabadon elkölthető jövedelme 

A lakosság nagy része nem tud már pénzt félretenni a rendkívüli áremelkedés, például a megnövekedett rezsi miatt Németországban. A BVR bankszövetség becslése szerint a megtakarítási ráta 2014 óta először egyszámjegyűre csökkenhet az idén.
Nyitva az első magyarországi IntercityHotel

Nyitva az első magyarországi IntercityHotel 

A német Deutsche Hospitality cégcsoport első budapesti szállodája a Keleti Pályaudvar szomszédságában 312 szobával, étteremmel, BistroLounge & Barral, valamint öt, összesen 200 fő befogadására alkalmas konferenciateremmel várja a vendégeit 2021. május 3-tól - tájékoztatták lapunkat.
Továbbra sem egyszerű a német határátlépés

Továbbra sem egyszerű a német határátlépés 

A határforgalom állandó ellenőrzését egyelőre március 3-ig folytatják. Az érvényben lévő szabályok szerint csak német állampolgárok és Németországban élő külföldiek léphetnek be.
A harmadik milliárdos mentőcsomagot kapja a TUI

A harmadik milliárdos mentőcsomagot kapja a TUI 

Újabb társaság állami megsegítését hagyta jóvá az Európai Bizottság, ezúttal a TUI német utazásszervező csoport 1,2 milliárd euró értékű, Németország által nyújtott anyagi támogatása kapott zöld utat - írja az AIRportal.hu.
Télen már kicsit jobban mehet a német utaztatóknak

Télen már kicsit jobban mehet a német utaztatóknak 

Nem terveznek hosszú távra a német utazók a TDA piackutató intézet felmérése szerint, a foglalások alapján az idei téli és a jövő évi nyári szezonban az utazási ágazat bevétele valamelyest már növekedni fog.

A két német charter sem jöhet szeptemberben Sármellékre 

Jött a héten egy légi járat Hévízre, talán idén ez volt az utolsó.

160 országra terjesztik ki a németek az utazási korlátozásokat 

A német állampolgároknak és a lakosoknak legalább szeptember 14-ig nem tanácsos több mint 160 országba, illetve országrészbe utazni a német külügyminisztérium döntése szerint.
A németek többsége nem tervez idén nyaralást

A németek többsége nem tervez idén nyaralást 

A németek többsége nem tervez nyaralást az idén, a koronavírus-járvány ellenére mégis utazni vágyók pedig többnyire hazai üdülőhelyeket keresnek fel egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

Üres német repterek, ahol az államtól várnak segítséget 

A vírusjárvány miatt bevezetett utazási korlátozások szinte teljes egészében leállították a német repülőterek utasforgalmát a német Der Spiegel lap jelentése szerint.

Német turisztikai témájú kampány a jövő utazóinak 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT)  #DiscoverGermanyFromHome néven kampányt indít, amely összefogja az aktuális közösségi média tevékenységeket.

30 géppel viszik haza a külföldön rekedt németeket 

Globális műveletet indított a német szövetségi kormány a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedt német állampolgárok hazaszállítására, a 30 bérelt utasszállító gépből álló flotta szerdára virradóra indult el az első útra.

Veszélyben 100 ezer német munkahely? 

Akár százezer német munkahelybe kerülhet, ha a brit EU-tagság a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás elfogadása nélkül szűnne meg - írja az MTI.

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren lesz sztrájk kedden 

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren tartanak sztrájkot kedden a biztonsági szolgálatok dolgozói, Frankfurt és Hamburg mellett Münchenben, Hannoverben, Brémában, Drezdában, Lipcsében és Erfurtban is - közölte hétfőn a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).

Több száz járatot töröltek  

Több száz járatot töröltek Németországban a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtér csütörtöki menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos sztrájkja miatt.

Dübörög a németországi idegenforgalom 

Újabb rekordévre számítanak a németországi idegenforgalomban az idei első fél év csütörtökön megjelent adatai alapján, amelyek szerint a belföldi és a külföldi vendégek száma is jelentősen emelkedett a szálláshelyeken.

Büki megjelenésdömping a német nyelvű médiapiacon 

A büki turisztikai menedzsment szervezet az idei évben kiemelkedő jelenlétet biztosított a desztináció számára a német nyelvű piacokon. 

Németek építenének gyógyászati központot a román tengerparton 

Németországi befektetők gyógyszállót és gyógyászati központot építenének Konstanca közelében. A polgármester nem örül a hírnek, és helyi népszavazást akar az ügyben. 

Először épült német nemzetiségi tanösvény hazánkban 

Május 28-án adják át a Sombereken és Pilisszentivánon épült két interaktív tanösvényt, amelyek a helyi németség múltjába és jelenébe engednek bepillantást.

Jól teljesített Németország turizmusa az első negyedévben 

Németország 2015-ben továbbra is felszállóágon van: az első negyedévben öt százalékkal nőtt a beutazó turizmus.

Egymilliárd utas mellett is anyagi gondokkal küzd a berlini közlekedési vállalat 

Az idén átlépheti az egymilliárdot a legnagyobb német közösségi közlekedési vállalat, berlini BVG utasainak száma.

Visszaesett a vendégforgalom Hévízen 

Bár az első félév jól indult a zalai fürdővárosban, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb turisztikai statisztikái szerint kedvezőtlen folyamatok láthatók a hévízi vendégforgalomban: a legtöbb küldőpiacról és belföldről is csökkent a forgalom.

A német AVIAREPS csatlakozott az ENSZ turisztikai világszervezetéhez 

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) lett tagja a német turisztikai vállalat. Ezzel a mintegy 400 tagot számláló szakmai hálózathoz csatlakozott, melynek célja, hogy elősegítse a turisztikai növekedést a tagországokban.

A Condor kiteszi a szívét minden utasáért! 

Ennek egyértelmű jele a gépein sárgálló, napsütötte szív. Ami ennél is fontosabb: a német légitársasággal a világ legszebb üdülőhelyeire repülhetünk az év minden napján!

A németek mesterséges kontinense 

1927-ben új földrészt kívántak létrehozni Európa és Afrika egyesítésével a Földközi-tenger kiszárítása árán. A gibraltári erőmű szinte korlátlan mennyiségben állította volna elő az energiát. Az új világ neve Atlantropa volt.

Ismét császári székhely lesz Berlinben 

Több mint húsz évig tartó előkészület után hivatalosan elkezdték újra felépíteni Berlin központjában az 1950-ben felrobbantott egykori császári székhelyet, a Berlini Városi Kastélyt.

Egészségturizmus: új akciók a német piacon 

Még több akció várható a jövőben a német vendégek hazánkba csábítására.

Megjött az első Lufthansa charter Sármellékre 

Hévízi, sárvári, zalakarosi és balatoni szállodákba hozott vendégeket a Lufthansa idei első, Sármelléken szombaton landolt charterjárata, fedélzetén 95 utassal.

Német Gourmet Napok a Kempinskiben 

A Német-Magyar Kereskedelmi Kamara a Kempinski Hotel Corvinus Budapesttel közösen, gourmet vacsorával, tombolával tette emlékezetessé meghívott vendégei számára az advent közeli kezdetét.

Motel One Ausztriában is 

Salzburgban megnyitotta első szállodáját a német Motel One "fapados" szállodalánc, és az idén még egyet nyit Bécsben. A társaságnak ez az első Németországon kívüli hotele, de a későbbiekben más európai városokban is meg akar jelenni.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!