Dübörög a németországi idegenforgalom

Újabb rekordévre számítanak a németországi idegenforgalomban az idei első fél év csütörtökön megjelent adatai alapján, amelyek szerint a belföldi és a külföldi vendégek száma is jelentősen emelkedett a szálláshelyeken.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kimutatása szerint a legkevesebb tíz fő elhelyezésére alkalmas kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal 214 millióra nőtt a január-júniusi időszakban. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5 százalékkal 38,6 millióra, a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4 százalékkal 175,4 millióra nőtt. 

Az adatok robbanásszerű fejlődést mutatnak, Németország soha nem volt még annyira népszerű célpont a szabadidős turizmusban és a konferenciaturizmusban, mint az idén - nyilatkozott Guido Zöllick, az országos szálloda- és vendéglátóipari szövetség (Dehoga) elnöke.

Az ágazatot a bérek emelkedésével együtt járó gazdasági fellendülés mellett az április óta tartó meleg idő is támogatja, így az év második felében is jók lehetnek az eredmények, és 2018 sorban a kilencedik rekordév lehet. 

Azonban a személyi költségek növekedése és az egyre nagyobb munkaerőhiány lassítja a növekedést - mondta a szakmai szervezet vezetője.

Németországban hozzávetőleg 45 ezer kereskedelmi szálláshely és 165 ezer vendéglátóhely működik a Dehoga statisztikái alapján. A turizmusban és a gasztronómiában együtt nagyjából 1,8 millióan dolgoznak. Az ágazat forgalma tavaly megközelítette a 85 milliárd eurót (27 370 milliárd forint).

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.