Továbbra sem egyszerű a német határátlépés

A határforgalom állandó ellenőrzését egyelőre március 3-ig folytatják. Az érvényben lévő szabályok szerint csak német állampolgárok és Németországban élő külföldiek léphetnek be.

Meghosszabbították Németország Csehországgal és az ausztriai Tirol tartománnyal közös határszakaszának fokozott ellenőrzését, amelyet az új koronavírus-mutációk terjedése miatt vezettek be, közölte kedden a német szövetségi belügyminisztérium.

Egy sor kivétel is érvényes, így nincs akadálya az áruszállításnak, és beengedik az úgynevezett rendszerszintű fontosságú ágazatokban - például az egészségügyben - dolgozó ingázókat is.
A belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet működését felügyelő Európai Bizottság által erősen kifogásolt korlátozásokat február 14-én vezették be, hogy feltartóztassák az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Csehországban és Tirolban uralkodóvá vált mutációinak átterjedését. A kormány a brüsszeli bírálatokra azzal reagál, hogy a lakosságot fenyegető súlyos veszélyt kell elhárítania, és intézkedései megfelelnek az uniós jognak.  Beutazási korlátozásokat vezettek be a Szlovákiából érkezőkre is. 
A SARS-CoV-2 új változatainak terjedése miatt január végén rendeltek el először beutazási korlátozást. Akkor az Egyesült Királyságból, az európai uniós társország Portugáliából és Írországból, a Brazíliából, valamint a Dél-Afrika, Lesotho és az Estwani Királyság - korábbi nevén Szváziföld - alkotta térségből érkező személyforgalmat korlátozták.
    

Forrás: MTI


Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban

Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.