Új Volán-tender buszok beszerzésére 

A Volán Rt. új pályázatot ír ki távolsági buszok beszerzésére, mert az előző, mintegy kilencmilliárd forintos tendert a közbeszerzési döntőbizottság érvénytelenítette a pályázók panasza nyomán.

Ryanair: kedvezőbb menetrend szombatonként 

A Ryanair új, kedvezőbb menetrendet állított össze a szombati járatára, London-FlyBalaton-London útvonalra.

Amerikai panasz Airbus-ügyben 

Az USA kormánya azt indítványozta, hogy a repülőgépgyártás szubvencionálásáról a WTO egyeztető bizottságában folytatott vizsgálatot egészítsék ki új mozzanatokkal, mert az eljárás kezdete óta az európai repülőgépgyártó konzorcium újabb támogatást kapott Nagy-Britanniától, Francia-, Német- és Spanyolországtól.

Kötelező a biztonsági öv a turistabuszokon is 

Május 9-től az Európai Unió valamennyi tagországában kötelező a biztonsági öv használata minden járművön, azokon is, amelyeken kilencnél több ülőhely van, így ezentúl a távolsági vagy a turista buszokon is be kell csatolni magukat az utasoknak.

Eladják a katowicei repülőtér kisebbségi tulajdonát 

Az állami tulajdonban lévő Weglokoks SA lengyel szénkereskedelmi társaság várhatóan még az idén eladja a katowicei repülőteret üzemeltető vállalat 42 százalékát egy a szénbányászati szektorban működő befektetőcégnek – nyilatkozta Michael Sobel, a Weglokoks elnöke a Puls Bisnesu gazdasági lapnak.

Lendületes évkezdet a Malévnál 

A Malév menetrendszerinti járatain az év első három hónapjában 11,7%-kal utaztak többen, a járatok telítettsége is csaknem 3%-al nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Sztrájkoló brit fapadosok 

A brit közlekedési szakaszervezet (T and G) megszavaztatja a brit easyJet olcsó légitársaság légi és földi személyzetét arról, hogy a sikertelen bértárgyalások miatt tartsanak e tiltakozó akciót - közölte pénteken a szakszervezet.

Erdélynek mégis lesz autópályája 

Hamarosan folytatódhat az észak-erdélyi autópálya építése azt követően, hogy a kivitelező amerikai Bechtel cég aláírta a munkások alkalmazásáról szóló szerződést.

easyJet: 10-15%-os növekedéssel számol 2006-ban 

Az easyJet 2006. március 31-ével záródó féléves időszakának eredményei felülmúlták az előzetes várakozásokat, a légitársaság 40 millió font adózás előtti veszteséggel zárt, az ülőhelyenként számított (üzemanyag költséget nem tartalmazó) kiadások 6,2%-kal, 29,59 angol fontról 27,75 fontra csökkentek.

SkyEurope: 63 százalékkal több utas áprilisban 

A SkyEurope Airlines utasforgalma áprilisában elérte a 202 904-et, ami 63%-os növekedést eredményezett a tavalyi év azonos időszakához képest.

Airbus-Boeing vita 

Várhatóan az Airbus-Boeing konfliktus is szóba kerül Angela Merkel német kancellár tegnap kezdődött egyesült államokbeli tárgyalásain.

Tőzsdére megy az Air Berlin 

Május 6-án bevezetik a tőzsdére az Air Berlin részvényeit.

Új légitársaságokat kínál a Hahn Air 

Új légitársaságokat kínál a Hahn Air

Az autósoknak bejött az sms-matrica 

Nagyon jó a mobiltelefonnal vásárolható autópálya-matrica fogadtatása, a március 17-ei indulás óta néhány tízezret már értékesített a T-Mobile, hasonló sikerekről számolt be Somlyai Dóra, a Pannon kommunikációs igazgatója is.

Légiforgalmi irányító szolgálat a sármelléki repülőtéren 

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat és a sármelléki FlyBalaton repülőteret üzemeltető Cape Clear Aviation Repülőtér Üzemeltető és Fejlesztő Kft. között létrejött megállapodás alapján a HungaroControl 2006. májusától légiforgalmi irányító szolgálatot nyújt a sármelléki repülőtéren.

Fogyasztóvédők felmérése légitársaságokról 

Belga, spanyol, portugál, olasz, francia és holland fogyasztóvédelmi szervezetek nagyszabású felmérést készítettek nemzetközi légitársaságokról, amelyben 9000 utazó 110 légitársaságot vizsgált.

Magasabban száll a Boeing 

A legnagyobb amerikai repülőgépgyártó az első negydévben 692 millió dollár nyereséget ért el az egy évvel korábbi 535 millió után.

Budapest közgyűlése jóváhagyta a drosztrendelet módosítását 

Budapest közgyűlése tegnap jóváhagyta a drosztrendelet módosítását.

A stabilizáció után most az értéknövelés a cél 

A Malév a 2005-ös évet 1,3 milliárd forint nem konszolidált adózás előtti veszteséggel zárta, amely 3,6 milliárd forinttal kedvezőbb az előző évi 4,9 milliárd forint veszteségnél.

Új fapados légitársaság Európában 

Októberben új, olcsó jegyű légitársaság kezdi meg működését Európában: ezúttal a spanyol Iberia döntött úgy, hogy beszáll a fapadosok versenyébe.

Ünnepel a Ryanair 

A Tripadvisor cég felmérése szerint a Ryanair a legrosszabb légitársaságok egyike a fedélzeten osztogatott ajándékokat tekintve.

Újra meghirdetik Szentkirályszabadját 

Egyetlen ajánlat sem érekezett arra a pályázatra, amelyet a két tulajdonos, a veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzat írt ki a helyi repülőtér értékesítésére – tájékoztatta a Napi Gazdaságot a veszprémi városháza.

Fél áron viszi utasait a British Airways 

Ötven százalékig terjedő árcsökkentéseket jelentett be a British Airways, azzal a kimondott céllal, hogy visszahódítsa az utasokat az olcsó jegyes légitársaságoktól.

Átadták az M35-ös út Debrecent elkerülő szakaszát 

Tegnap Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter átadta az M35-ös út Debrecent elkerülő új, 12,7 kilométeres szakaszát, a beruházás közel 22 milliárd forintba került.

Kellene egy harmadik leszállópálya is Heathrow-n 

A British Airways vezérigazgatója, Willie Walsh a múlt héten egy konferencián síkra szállt egy harmadik kifutópálya megépítése mellett Heathrow repülőterén.

Új flottarotációs rendszer a Malévnál 

Éves szinten közel egymilliárd forintot takarít meg a Malév a január óta alkalmazott Oracle flottarotációs rendszer segítségével.

Túl magasak a lengyel reptéri díjak? 

A Ryanair felszólította a lengyel kormányt, hogy a jövőben ne központilag szabályozza a vidéki repülőterek tarifáit, mivel ez a rendszer hátráltatja a fővároson kívüli légi kikötők fejlődését – értesült az atw.

Újabb kérő, magasabb árajánlat a BAA-ra 

Vasárnap kiadott közleményében a ferihegyi repülőteret is üzemeltető British Airport Authority (BAA) megerősítette, hogy a múlt hónapban „egy feltételes és bizalmas ajánlatot kapott” a Goldman Sachs Infrastructure Group által vezetett konzorciumtól a vállalat készpénzes felvásárlására.

Vonat jár a belváros és Ferihegy között ősztől 

Az idén ősszel elindul a kötöttpályás közlekedés a Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi repülőtér között - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter pénteken a vasúti fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón.

Hegymenetben a Budapest Airport forgalma 

A Budapest Airporton 595 160 utas fordult meg márciusban, 2,4 százalékkal, azaz 13 849 utassal több, mint egy évvel korábban.

A Wizz Air finanszírozási szerződést kötött a Pegasus Aviation Finance Company-val 

Wizz Air diszkont légitársaság és a Pegasus Aviation Finance Company, a világ legnagyobb magántulajdonú, független kereskedelmi repülőgép lízingelő cége megállapodást kötött 4 új Airbus A320 típusú repülőgép vásárlására és visszlízingelésére.

Összeomlik a Csalagút üzemeltetője? 

Csak az év végéig biztosított az Eurotunnel működése, jövőre ezt már nem tudja garantálni a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő alagutat üzemeltető társaság, amely újabb haladékot kért hitelezőitől a hatmilliárd fontot meghaladó adósságának törlesztésére.

SkyEurope járat Nápolyba 

A nyári menetrendben a SkyEurope a fapados társaságok közül elsőként indított járatot Nápolyba, a gépek hetente kétszer közlekednek Budapest és az olasz város között.

A Húsvéti ünnephez kapcsolódó határforgalmi előrejelzés 

Az Európai Unióban dolgozó román, szerb és ukrán vendégmunkások legnagyobb számban várhatóan április 14-én (péntek) a délutáni-esti órákban, valamint 15-én (szombat) a hajnali órákban jelentkeznek belépésre elsősorban az osztrák határszakasz hegyeshalmi és a rábafüzesi közúti határátkelőhelyein.

Új repülőtéri buszjárat 

Mától megújul a BKV repülőtéri buszjárata:

Újraindul az erdélyi autópálya építése 

Egy hónapon belül újra folytatódnak és várhatóan 2012 végére befejeződnek a munkálatok az erdélyi autópályán.

Fox Autorent: online smart bérlés 

Magyarország legnagyobb smart autókölcsönzője, a Fox Autorent a napokban indította el új, online smart bérlésre létrehozott weboldalát.

Torlódás a határokon 

A húsvéti ünnepek miatt már mától a szokásosnál nagyobb forgalom várható a hátárállomásokon.

Első ízben repül Magyarországra az 50 éves Condor 

Félévszázados jubileumát ünnepli a napokban a Condor Charter légitársaság, amely része a Thomas Cook konszernnek.

Dugó lesz a ferihegyi droszttenderen 

Mégsem ezen a héten írják ki a ferihegyi taxispályázatot, mivel a fuvarozók kezdeményezésére a társaságok vezetői és a Budapest Airport vezetése először tárgyalóasztalnál egyeztetnek a részletekről, a felhívást csak ezután teszik közzé.

Kártérítés a késésért 

A Deutsche Bahn a jövőben a helyi vonatok késése esetén anyagi kártérítést fizet az utasoknak - ahogyan ez már a távolsági közlekedésben eddig is megszokott volt.

Bécs-Nagyszeben légijárat 

Az Austrian Airlines, a Tarommal együttműködve szerdán felavatta a Bécs-Nagyszeben légijáratot, amely naponta közlekedik a két város között.

Kerékpárutak Sopron térségében 

Megkezdődik a Sopront nyugatról megközelítő kerékpárút építése. A több mint három kilométeres kerékpárút 139 millió forintba kerül.

Eladó az Aer Lingus 

Zöld utat adott az ország nemzeti légitársaságának eladásához az ír állam. A jelenlegi 85 százalékos részesedéssel szemben a jövőben a kormány 25,1 százalékot kíván megtartani.

A Wizz Air kiterjeszti együttműködését a Lufthansa Technikkel 

Wizz Air és a Lufthansa Technik, a világ vezető repülőgép-, berendezés-, hajtómű- karbantartó és nagyjavító cége bejelentette, hogy berendezésjavítási és repülőgép-karbantartási szerződését kiterjesztette a légitársaság növekvő Airbus A320 típusú flottájára.

A Germanwings 2005-ös eredményei 

Míg 2003-ban 2, 4 millió, 2004-ben 3, 5 millió, 2005-ben már 57 százalékkal több 5, 5 millió utast szállított a Germanwings.

Jövőre már repülőn is mobilozhatunk 

Az Air France francia légitársaság 2007 elején állítja csatasorba azokat az Airbus A318 típusú repülőgépeket, amelyeknek fedélzetén már engedélyezett a mobiltelefon használata - jelentette be hétfőn az Onair svájci telekommunikációs vállalat.

A Lufthansa Technik tarthatja karban az AiRUnion Boeingjeit 

Oroszország legnagyobb légiszövetségének vezető tagtársasága, a KrasAir és a német Lufthansa Technik szerződést kötött a szövetség Boeing-737 típusú utasszállító gépeinek technikai karbantartására.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.