A kommunikációs igazgató elmondta, hogy az indulást követő első hétvégén mintegy ezren váltottak sms-ben autópálya-használati jogot, és a húsvéti hétvégén pedig több ezer fogyott a virtuális vignettából, ami jelentősen meghaladta a cég várakozásait. A tranzakciók száma egyébként folyamatosan növekszik. Ma még csak e két szolgáltató ügyfelei vásárolhatnak sms-ben matricát, de a Vodafone előtt is nyitva a kapu, sőt idővel független szolgáltatók is megjelenhetnek a piacon, amelyeknél már bárki – függetlenül attól, hogy mely mobiltelefon-társaság előfizetője – vásárolhat „elektromos vignettát”. Jelenleg az úgynevezett D1, vagyis alapvetően a személygépkocsik sztrádahasználatára jogosító matricát lehet így megvásárolni, de várható, hogy a vásárlás lehetőségét kiterjesztik más járművekre és időszakokra is. Az is a tervek között szerepel, hogy a későbbiekben szétválasszák az értékesítést és az érvényességet, vagyis idővel olyan vignettát is vehetnek az autósok, amelyek érvényessége nem a vásárláskor kezdődik, hanem akár egy hét múlva. A Napi Gazdaság értesülése szerint azt is fontolgatják, hogy a matricát ne csak sms-ben, hanem az interneten vagy WAP-on is meg lehessen vásárolni. (Napi online)
Az autósoknak bejött az sms-matrica
Nagyon jó a mobiltelefonnal vásárolható autópálya-matrica fogadtatása, a március 17-ei indulás óta néhány tízezret már értékesített a T-Mobile, hasonló sikerekről számolt be Somlyai Dóra, a Pannon kommunikációs igazgatója is.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.